RockStation

Hallgasd meg a Death klasszikus albumát!

2016. január 07. - sunthatneversets

death-leprosy.jpg

A Relapse Records feljavított hangzással, újra maszterelve jelenteti meg a Death mára klasszikussá váló második, Leprosy című albumát. Hogy a végeredmény milyen lett az alább le is csekkolható, mert az elejétől a végig meghallgatható a mestermű. A Death-hez kapcsolodó hír még, hogy a Chuck Shuldiner örökségét ápolandó létrejött Death DTA projekt április 6-án a Barba Negrában ad koncertet az Obscura társaságában.

Tovább

Új albummal jelentkezik a Dying Wish

dw_promofoto.jpg

Az év elejét tagcserével indította Dying Wish legénysége, a kezdetektől a csapat tagságát erősítő Purgó (Papp Sándor) basszusgitáros helyére Belá Olivér érkezett, a Vale Of Tears-ből! Oli azóta jó néhány koncerten bizonyított, bár a csapat nem koncertezte szénné magát, viszont a háttérben magasabb fokozatra kapcsoltak, ennek eredményeképpen végre befejezték az új lemezanyaguk megírását!

Tovább

Ozzy és fia Kubában forgatnak dokufilmet

gettyimages-464208998.jpg

Bizonyára sokan emlékeznek még a kétezres évek elején indult nagy sikerű (vagy máshogy: hírhedt) reality sorozatra, az The Osbournes-ra, ahol az MTV kamerái beköltöztek Ozzy házába és mindent közvetítettek. Most egy másféle műsorral szeretnék Ozzy hírnevét kihasználva a tv elé ültetni az embereket. Ozzy és fia járkálnak történelmileg fontos (?) helyeken. Így például jártak már Alamo-ban (ahol Ozzy-t letartóztatták nyilvános pisálásért), Roswell-ben (ami a földönkívüliek állítólagos látogatásai miatt vált az ufóhívők mekkájává) és most pedig Kubába látogatnak. Jack Osbourne Instagramra töltött fényképei alapján azért élvezték a forgatást, na. 

Tovább

A posztumusz Lemmy őrület nem áll meg

Lemmium, mint kémiai elem?

motorhead-lemmy-killmister.jpg

Szerencsétlen öreget nem hagyják békében nyugodni, az elmúlt két hét zenei hírforrásai szinte csak az ő nevével voltak tele. Azt persze tudtuk, hogy a távozásával vége lesz egy korszaknak, illetve természetesen a Motörheadnek is, továbbá sejthető volt, hogy a zenészkollégák is megemlékeznek róla. De azon azért mi is meglepődtünk, hogy a temetését élőben fogják közvetíteni... Reméljük kikel a koporsóból a vén bibircsókos, aztán kioszt egy-két taslit az illetékesnek. De addig is utazzunk tovább a hype vonaton, mely egyenesen a kémia vizeire kalandoz el minket...

Tovább

„Írtunk néhány dalt, amelyek segítettek a srácoknak újragondolni a döntéseiket”

Interjú Aaron Bedarddal, a Bane énekesével

0bane2015_68.jpg

Az elmúlás, a vég az élet rendjéhez tartozik. 2015 során is távoztak az élők sorából régi bálványaink, illetve oszlottak fel kedvenc zenekaraink. Szomorú, sőt tragikus hírekből még az óév végére is kijutott és ezt most aligha kell részleteznünk. Az USA Massachusetts államából származó, idehaza különösen szép emlékben élő Bane már korábban, a Don’t Wait Up album megjelenése idején a befejezés mellett döntött és igazán nemes gesztus volt tőlük, hogy utolsó EU-turnéjuk záróbuliját Magyarországon tartották. Mire ez az interjú megjelenik, a zenekar már túl van a huszadik évfordulós dupla koncertjén, amelynek helyszíne ugyanaz a worcesteri (a csapat szülővárosa) klub, ahol anno a legelső bulijukat is nyomták. 2016 júniusában, az utolsó amerikai turné lezárultával pedig végérvényesen pont kerül majd a történet végére. A felejthetetlen hangulatú budapesti koncert után beszélgettünk – egyebek mellett természetesen a feloszlás hátteréről és a jövőre vonatkozó elképzelésekről – a jelenkori hardcore mozgalom egyik meghatározó bandájának frontemberével, Aaron Bedarddal.

Tovább

Egy kis pénzügy, avagy mennyit kereshet egy zenekar egy 30 napos turné alatt?

speed_fest_5.jpg
Pontosan ez a kérdés kezdte el birizgálni a Derek Brewer nevű menedzser (Dying Fetus, Veil of Maya) fantáziáját, amikor meghallotta, hogy a Thy Art Is Murder egyik gitárosa a folyamatosan a zenekarba feccölt, de vissza nem térült pénz miatt lécelt le. Emberünk osztott-szorzott, majd a kattintás után látható eredményre jutott. Tételes bontás következik a turnézó zenekarok teljes feltételezett költségeiről.

Tovább

Ashes Of The Damned - Itt van még egy új dal Abbath-tól

1280x720.jpg

Az Immortal kettészakadása után jelentette be Abbath, hogy szólóban nyomul tovább, bár zenekarából decemberben már a második dobos, Kevin Foley, majd a koncerteken eddig kisegítő gitáros, Per Valla is lelécelt. Na, de ettől függetlenül január 22-én érkezik a mester új lemeze, melyről alább itt van még egy új dal Ashes Of The Damned címmel.

Tovább

Webes közvetítésben nézhető szombaton Lemmy temetése

A búcsúztatóra lezárják a Sunset Stripet

0lemmy116.jpg

Szombaton, azaz január 9-én, helyi idő szerint délután 3 órakor a hollywoodi Forest Lawn Memorial Park-ban, a család és a közeli barátok jelenlétében helyezik örök nyugalomra a Motörhead december 28-án, 70 éves korában elhunyt legendás frontemberét Lemmyt. Mivel rengeteg rajongó is szeretett volna a szertartáson részt venni ezért a zenekar úgy döntött, hogy webes közvetítésben ők is részesei lehetnek a szertartásnak, amely ITT lesz nézhető. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Rockmaraton 2016 - Jön a Sodom is

rockmaraton_2016_sodom.jpg

Idén július 8-tól 17-ig, azaz 10 napon át tart majd a Rockmaraton Fesztivál a dunaújvárosi Szalki-szigeten. Összesen 30 külföldi banda lép majd fel a 2016-os Rockmaratonon, és tegnap vált hivatalossá, hogy köztük lesz a germán thrash veterán Sodom is akik július 9-én zúznak majd. Az eddig bejelentett nevek: Amon Amarth (07.15.), Battle Beast (07.16.), Battlecross (07.12.), The Casualties (07.12.), Sonata Arctica (07.16.), Behemoth (07.11.), Epica (07.16.), Equilibrium, és Madball (07.14.), Varg. A szervezők a külföldi nevek mellett 25 magyar brigádot is bejelentettek már. További infók ITT.

Hinterland - Dal- és klippremier a The Cult-tól

the_cult_2015.jpg

Hidden City címmel február 5-én jelenik meg a Ian Astbury énekes és Billy Duffy gitáros vezette The Cult tizedik stúdióalbuma. Az album producere Bob Rock volt. A csapat Hinterland című új dala és a hozzá készített videó tegnap debütált a Billboard-on. Alább ez meg is nézhető/hallgatható. Alája odaraktuk az eddig már megosztott két másik dalt is.

Tovább

Tavasszal jön a Gojira új albuma

gojira_2015.jpg

Legutóbb december közepén adtunk hírt a francia Gojira-ról akik éppen új lemezük énekfelvételeinél tartottak. Mivel ez már a munka finisét jelentette így nem annyira meglepő, hogy tegnap megérkezett az új albumhoz egy stúdiós beharangozó vagy nevezhetjük akár trailernek is. Ez alapján 2016 tavaszán, négy év után új Gojira albumnak örülhetünk majd.

Tovább

Ignite - Exkluzív merch magyaroknak

ignite_falu_2016.jpg

Tíz év után új albummal tér vissza az Ignite. A Century Media gondozásában január 8-án jelenik meg az A War Against You címre keresztelt korong. Téglás Zolinak köszönhetően lesz nekünk magyaroknak is egy kis különleges csemege. Az itthoni CD-n két magyar bónuszdal is elérhető lesz, sokak nagy örömére. Ezenkívül készült egy minta, amit csak most lehet majd beszerezni a lemezmegjelenés mellé.

Tovább

Hivatalos: Fellép az újjáalakult Guns N' Roses a Coachella Fesztiválon

guns_coachella.jpg

Sokan biztosan nem örülnek neki, de legalább annyian meg igen és most már hivatalos is. A Guns N' Roses - soraiban az alapítótagokkal: Axl Rose-zal, Duffal és Slash-sel főbandaként lép fel az április 15-17, illetve április 22-24 között megrendezésre kerülő kaliforniai Coachella fesztiválon, tehát mind a két hétvégén adnak koncertet. Arról, hogy a csapatban a másuk gitáros és a dobos posztját ki tölti be arról még nincsenek hírek. További koncertek egyelőre nem kerültek bejelentésre, de ami késik nem múlik ugye.

Mindjárt kész az új Death Angel-lemez

1492574_10151822090265759_594156994_o.jpg

Jelenleg a floridai Audiohammer stúdió vendége a Bay Area thrasher Death Angel, akik éppen Jason Suecof producerrel dolgoznak egyelőre cím nélküli új albumukon. Mit dolgoznak, mindjárt kész az egész lemez, amit a jövő héten már kevernek és január második felében mehet is maszterelésre.  Megjelenés még az év első felében a Nuclear Blast gondozásában.

Gitár, mandolin, bendzsó... - Avagy itt van John 5 új dala, a Black Grass Plague

0robzombie2014_75.jpg

A minden bizonnyal hiperaktív John 5 a tavalyelőtti, Careful with That Axe című hetedik szólóalbuma után már el is kezdte az új szerzemények potyogtatását. Rob Zombie jelenlegi, aki egyszemélyben Marilyn Manson egykori gitárosa nem is akármilyen videóval állt elő! A Black Grass Plague-ben egyenesen három hangszer (a szokásos gitáron túl a mandolin és a bendzsó) is megfordul a kezében. Ha érdekel, hogy hogyan hangzik ez az különös, de tőle egyáltalán nem szokatlan keverék, csak kattintanod kell egyet. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Judas Priest-feldolgozás a Darkest Hour-tól

DarkestHour2014.jpg

A Darkest Hour a karácsonyi ünnepekkor egy ingyen letölthető online kislemezzel jelentkezett, rajta két feldolgozással. Az egyik egy Judas Priest klasszikus, a Painkiller - ami alább meg is hallgatható -, a másik pedig a Minor Threat 1981-es alapvetése, az I Don't Wanna Hear It. A letöltéshez katt IDE, e-mail címért cserébe már töltheted is.

Tovább

Budapestre jön a Fleshgod Apocalypse

fleshgod-1.png

Ahogy azt pár nappal ezelőtt írtuk King címmel február 5-én adja ki negyedik nagylemezét az olasz szimfonikus death metal brigád a Fleshgod Apocalypse. Jó hír a magyar rajongóknak, hogy az Ensiferum tavaszi turnéjának vendégeként Budapesten is koncertezik a csapat, mégpedig április 10-én. A koncerttel kapcsolatban további infók ITT.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum