RockStation

Célegyenesben az új Angertea-album

2016. január 14. - KoaX

Angertea 2012.JPG

A szentesi Angertea sem pazarolja az időt. A trió MÁRCIUS 15-ÉN hozza ki a legújabb albumát, ami Snakes In Blossom címet fogja viselni és a finn Inverse Records gondozásában lát napvilágot. Hajtás után láthatjátok a borítót is, ami a gitáros/énekes Mihály Gergő keze munkáját dicséri, a végső simításokat pedig Pukánszky Anna végezte a borítón.

Tovább

Tommy Clufetos dobol a Black Sabbath búcsúturnéján

sabbath.jpg

Azt előre lehetett borítékolni a tavalyi sárdobálás után, hogy Bill Ward nem fog dobolni a Black Sabbath The End elnevezésű búcsúturnéján. Már a 2014-es utolsónak tűnő turnén is az Ozzy szólócsapatából ismert Tommy Clufetos dobolt, nem is akárhogyan, így szinte természetes, hogy megint vele dolgozik majd a zenekar. Merthogy az amerikai turné hamarosan indul és a próbák már zajlanak is. Minderről még egy rövid előzetes is van. Nem elfelejteni, hogy a zenekar június 1-jén a Budapest Sportarénában is elbúcsúzik a rajongóktól.

Tovább

A Metallica már tribute zenekarokat is perel

11048725_722379124529899_9028081734478425477_n.jpg

A Metallica (legalábbis a mögöttük álló jogi gépezet) nem nyugszik. Ezúttal sajnos nem egy, a "megmutatunk egy riffet, de ígérjük, 20##-ban lesz album" témájú hírrel szolgálunk, annál szaftosabb a sztori. Hetfieldék ügyvédei ugyanis most egy kanadai Metallica tribute zenekar elleni perrel szórakoztatják magukat és a bulvárhajlamú olvasókat.

Tovább

Egy hideg folyóban....

Apey - Cold River

apey_12_27.jpg

Áron "Apey" Andrist úgy ismertük meg anno, hogy a Kelly Hits The Blue Sky-ban dalolászott, majd jött a Remembering The Steel, PanterA tribute, később a Neck Sprain és a mindenki számára ismert Apey And The Pea. Most viszont nem ezekről a zenekarokról lesz szó, hanem Apey-ról, mint előadóról. Egy szál gitárral mutatja meg a srác, hogy mit is tud alkotni. A hajtás után itt a Cold River dal és a hozzá tartozó új klip. Ha pedig tetszik, amit a fiatalember alkot, akkor este irány az A38-as hajó!

Tovább

Napi agyrém - Nézd meg a Linkin Park In The Endjét 183 filmből összevágva

linkin_park_2014_1.jpgVannak emberek, akik nagyon ráérnek. Ilyen lehet a The Unusual Suspect nevű Youtube felhasználó, aki fogta a Linkin Park már-már örökbecsű In The End-jét az eddig több, mint 27 milliós eladással rendelkező Hybrid Theoryról és különböző filmekből összeollózta rá a dalszöveg részleteit. A végeredmény egész érdekes lett, de poén szinten túl nem érdemes kezelni. Akkor jöjjön a nagy mű, mellékelve a teljes filmlistával. Egészségetekre!

Tovább

Fleshgod Apocalypse - King (2016)

Királyság!

king.jpgNem könnyű feladat végighallgatni a Fleshgod Apocalypse új albumát, holott egy zseniális CD-vel van dolgunk. Amíg az elejét már én is szinte kívülről fújom, de a végéig ritkán jutok el, mert a tömény (szimfonikus) zúzás valahogy hosszútávon megüli az ember gyomrát. Háttérzenének viszont nem lehet, pontosabban nem célszerű hallgatni, mert végig követeli a figyelmet. Cserébe viszont, ha kellő időt kap a hallgatótól, többszörösen meg tudja azt hálálni!

Tovább

Márciusban érkezik az új Spiritual Beggars-lemez

spirutual_beggars_2015.jpg

Sunrise To Sundown címmel, március 18-án jelenik meg a Mike Amott vezette Spiritual Beggars új, szám szerint kilencedik albuma. A csapat lemezét ismét az InsideOut kiadó jelenteti meg, és a felállás is változatlan: a két őstag - Mike Amott gitáros és Ludwig Witt dobos - mellett továbbra is Sharlee D'Angelo basszer, Per Wiberg billentyűs és Apollo Papathanasio énekes van a bandában. A lemezre 11 dal kerül majd fel. 

Illuminate The Trail: Új Textures dal a közelgő nagylemezről

textures_2014.jpg

Amint arról már többször írtunk, visszatér a holland progresszív metalban utazó Textures idén február 5-én a Phenotype című albummal. Vagy inkább dallal, mert egyetlen, egy óránál is hosszabb dal fogja az egész albumot jelenteni. Korábban már mutattunk egy új dalt a lemezről, most itt van egy új, ezt csekkolhatjátok a hajtás után. Ez kissé marconább, mint a korábbi, de ez gondolom nem rémiszt el senkit.

Tovább

Felhővitorlás - Bemutatkozik a Useme

useme.jpgAmikor tavaly (átmenetileg) feloszlott a Subscribe, biztosra vehettük, hogy a tagok ilyen-olyan formában, de napvilágra fogják hozni a felhalmozódott, de meg nem valósított témákat. Elsőként a frissen alakult Useme mutatott életjelet, mely a fent említett formációból Csongor Bálintot (ének) és Anga-Kis Miklóst (basszus) foglalja magába. Itt még nem merül ki a puskapor, hiszen a nyíltan poposabbnak titulált zenekart Szalkai Tibor (Ex-Newborn, Ex-Idoru, Blind Myself - gitár), Varga Zoltán (Bakery stúdió - billentyűs hangszerek) és Markó Ádám (Special Providence - dob) teszi teljessé.

Tovább

Dave Lombardo kiszállt a Philm-ből!

0davelombardo2015_22.jpg

Dave Lombardo nem ült sokat nyugodtan a fenekén. Az ex-Slayer dobos otthagyta az "anyabandának" számító Philm-et. Lombardo elmondása szerint, nem igazán akarták Gerryék, hogy promótálja a zenekart, ezek után meg jött a szokásos "játssz már gyengébben" szituáció és Dave dobbantott a bandából. Jelenleg Lombardo a Dead Cross nevű punkos projekten ügyködik. Hajtás után ebből hallhatsz egy kis muzsikát.

Tovább

Új albummal tér vissza a Life Of Agony

life.jpg

Úgy látszik mostanság a nagy visszatérések korát éljük. A Guns reunion után most egy nagy kedvencünk a Life Of Agony jelentette be, hogy több, mint tizenegy év után egy új albummal térnek vissza. A hajtás után láthatjátok, hogy milyen is a Place Where There's No More Pain címet viselő új album borítója. Mi nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy Caputo-ék mit fognak alkotni ezen a lemezen.

Tovább

Idén megjelenhet az új Red Fang?!

RedFang.jpg

Öröm ez a stoner fanok számára, a sör-metal koronázatlan királyai, a Red Fang februárban újra stúdióba vonul, hogy megkezdjék a negyedik albumuk felvételét. John Sherman a banda dobosa elmondta, hogy soha nem volt még ennyire izgalmas és energikus a dalszerzés folyamata. Az sem elhanyagolható, hogy az új album producere nem más lesz, mint Ross Robinson. Mi nagyon várjuk az új albumot! Addig meg....

Tovább

Hallgasd meg az új Primal Fear album címadó dalát!

primal_fear_band_2015.jpg

Rulebreaker címmel január 29-én a Frontiers gondozásában érkezik a germán metalos Primal Fear új albuma. A csapat most a címadó dalt tette közzé az albumról, ami alább meg is hallgatható az eddig megosztott dalok, a borító és a dallista társaságában. Aki még nem tudná annak mondjuk, hogy a zenekar a Brainstorm társaságában február 21-én a Barba Negra Music Clubban lép fel.

Tovább

Nézd meg az utolsó Replika interjút

replika_rip_png_1.png

Aki jártas a magyar metal zene aktuális történései körül, biztos tud róla, hogy a Replika a múlt hét pénteken sokak nagy bánatára véglegesen elköszönt a nagyközönségtől. Sajnos mi nem voltunk ott a szerencsések között, nem láthattuk a búcsúzást, viszont megemlékeztünk róluk a magunk módján. Zárásként az UtolShow után készült interjút láthatjátok, melyet a Roncs Bár stábja készített a láthatóan elérzékenyedett srácokkal.

Tovább

12 dallal érkezik Rob Zombie új lemeze

rob_zombie_promofb.png

Korábban már mondtuk, hogy The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispenser címmel érkezik Rob Zombie új lemeze. Nos, mára az is kiderült, hogy az album a UMe/T-Boy Records gondozásában április 29-én lát napvilágot. A shockrokker ismét Chris "Zeuss" Harris producerrel dolgozott, tettestársai az új lemez elkészítésben pedig megint John 5 gitáros, Piggy D basszer és Ginger Fish dobos voltak. A 12 tételt tartalmazó album dallistája alább.

Tovább

Ilyen az, amikor az Iron Maiden énekes Bruce Dickinson Tom Jones-t énekel

Annyi rossz történik mostanában rockzenei fronton, hogy ránk fér egy kis röhögés. A MetalInjection túrt elő az internet bugyrából egy 1997-es felvételt, amely egy ír játékos-vetélkedőn készült. Az amolyan Szerencsekerék szerű vetélkedő lényege az volt, hogy ismert előadóknak azt a dalt kellett elénekelniük, melyen a kerék megállt. Nos az Iron Maiden énekesének Bruce Dickinsonnak a Tom Jones Delilah című dala jutott. Azért az a leopárd mintás öltöny megfizethetetlen ...

Begotten Silence dalpremier a januàr 21-én megjelenõ albumròl

simi_begotten.jpg

Január 21-én jelenik meg a budapesti Begotten Silence debütáló lemeze Faces Of Suffering címmel. A csapat death és thrash metalt vegyít dallamos témákkal, mindezt pedig a horror, élet és szenvedés atmoszférájával fûszerezi. A lemezen a csapat elmúlt öt évének daltermése lesz hallható. Alább a borító és a tracklist kíséretében az első dal Massacre Instinct címmel már meg is hallgatható a lemezről. A zenekar legközelebb a január 24-i Death By Metal Fesztiválon lesz elcsíphető a Dürer Kertben 

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum