RockStation

Habár kétlemeznyi új anyaguk van, csak 5 dal ugorja meg a szintet a Toolnál

2016. október 27. - theshattered

tool2016.pngKészül, igen, készül...get! A metal underground kvázi Chinese Democracyjával kapcsolatban már kismillió vélt/valós hír látott napvilágot, kezdve azzal, hogy készül, egészen már egy ténylegesnek hitt kétlemezes dallistájáig, dalhosszokig, minden. Ezúttal egy kicsit konkrétabb rajongói beszámolóval gazdagodott az új Tool albumra való várakozás epikus eszmei vesszőfutása.

Tovább

Egy 300 százalékos hardcore lemez, amit lehet még 300 sem hallgat

Te hallgasd meg a Woodwork első teljes albumát

a1954035480_16.jpgA cikk címe persze képletes, hiszen fogalmam sincs hány emberhez jut majd el a Woodwork első, Ordinary Violence című lemeze. Egész egyszerűen csak annak szól, amit ez a banda megint az eszembe juttatott. Mégpedig azt, hogy a hardcore nem ott kezdődik, ahol a tetszetős kapucnis pulcsik, leopárd mintás vans cipellőkben toporgó, csinosra tetovált leányok és a tesztoszteron alapú póz terem. Hanem a piszkos garázsokban meg a pincékben, ahol pár egyszerű srác elgondolkodik, hogy ami van, az baromira nincs úgy jól. Ami pedig nincs úgy jól, azt piszkosul bele kéne üvölteni valakinek a pofájába, de ami még fontosabb, hogy azt valahogy máshogy kellene csinálni.

Tovább

Wormrot - Voices (Earache, 2016)

A beteg erő felemelő

a3672039649_10.jpgAhogy általában a zenében, úgy az antizenében is az alapállás az, hogy minden bandára hatott egy másik banda. Egy olyan grindcore brigádnak pedig, akik már vastagon az új évezredben gázolva feszültek neki a zajkeltésre is alkalmas eszközök sanyargatásának, nem kellett ismét feltalálniuk azt, hogy hogyan marhatnak bele hallójáratokba úgy, hogy abból ők és a kedves hallgatók is a legjobban jöjjenek ki. Mert ugye például ott volt a korai Napalm Death, ahol az alapok tömör, sűrű kötésben azért csúnyán le lettek rakva. Őket pedig mindenképpen meg kell említeni és nem csak azért, mert szerkesztőkollégám és harcostársam Csiga valószínűleg azonnal kérdőre vonó hangulatjelet küldene rám szívecskék helyett online, ha mint hatást kihagynám őket. Hanem azért is, mert az szingapúri Wormrot korábbi két lemezének intenzitása csak velük, a stílusteremtőkkel vetekedhet.

Tovább

Hoppiri! Holnap érkezik az új Avenged Sevenfold album!

avenged_sevenfold.jpgDerült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy már a holnapi napon kézbe vehetik a rajongók az új Avenged Sevenfold albumot, a The Stage-et. A múlt héten a címadó megszellőztetése mellett M.Shadowsék úgy ígérték, hogy a mai napon jelentik be a friss lemez megjelenési dátumát és részleteit. Hát, meg is érkezett, mi meg csak kamillázunk! Íme a borító és a dallista:

Tovább

Koncertlemezzel készül a Primordial - Hallgasd meg milyen lesz

Primordial 2014.jpgA két évvel ezelőtt megjelent Where Greater Men Have Fallen című utolsó lemezük előtt a fél szerkesztőségünk fejet hajtott, mikor azt az ír Primordial kinyilatkoztatta. Így nem csak hírközvetítő, de rajongói felelősségünk is megírni, hogy a nagy múltú etno / doom és black elemekből is építkező csapat újabb kiadvánnyal készül. Ami a nyolc stúdióalbum után a hat éve megjelent All Empires Fall élő felvételét követi a sorban, mint új koncertlemez. A tavalyi Bang Your Head Festen rögzített 11 dalos fellépés pedig Gods to the Godless címmel jelenik majd meg a Metal Blade gondozásában november 25 - én. Ennek a címadó előzetesét hallgathatjátok meg itt, a hajtás után.

Tovább

Az Anna and the Barbies lemezbemutató koncertje a Fővárosi Nagycirkuszban

anna_and_the_barbies_2016.JPG

Az Anna and the Barbies zenekar szokásához híven egy újabb meglepő, extrém, érzelmi és gondolati szinten nem kicsit provokatív, megdöbbentő-meghökkentő eseményre invitálja közönségét november 18-án. A tavasszal elkezdett turné utolsó állomásával, összegezve az elmúlt 6 Utópia koncertet, egy igazán fantasztikus és látványos koncertnek nézünk elébe. A turnék során tapasztalt érzelmi, értelmi utazások, az általuk kiváltott asszociációs gondolatok alakították az új, idén már 11 éves zenekar immáron 7. lemezét, melyet terveink szerint karácsonykor lehet majd kézbe venni.

Tovább

Nova Rock 2017 – A Linkin Park és a Blink-182 is a sógoroknál!

linkin_park_2014_1.jpg

A Nova Rock szervezői nemigen hagyják jövőre a a 2017-es fesztivál fellépőinek szerződtetését, hiszen ma újabb nagy pakkot jelentettek be a június 14-17 között megrendezendő, az idei után ismét négy napos rendezvényre. A Green Day és a System of a Down után a Linkin Park és a Blink-182 érkezését jelentették be. Rajtuk kívül a friss nevek közt szerepel még a  Simple Plan, az Airbourne, a 187 Strassenbande, az Architects, az Of Mice & Men, a Danko Jones, a Pierce The Veil, a Suicide Silence, a Feine Sahne Fischfilet, a The Dillinger Escape Plan, a DevilDriver és az Avatar neve is.

Tovább

Hollófekete Hollandok - Támad az új Soulburn-album

3803_photo.jpgA négytagú holland Soulburn nem azok közé a bandák közé tartozik, akik az utóbbi időkben kezdtek visszatérni a kilencvenes évek azon black metál gyökereihez, amikkel kapcsolatban groteszk módon, de manapság elmondhatjuk, hogy divatosnak számítanak. Ők ugyanis pontosan a kilencvenes évek közepétől képviselői a műfajnak. Amikor meg is jelent egy Feeding on Angel című nagylemezük, amit aztán hosszú csend követett, legalábbis a stúdiólemezek terén és csak két évvel ezelőtt hoztak ki ez után újabb albumot. Azonban ezt most viszonylag gyorsan követi még egy, ugyanis november 18 - án jelenik majd meg az Earthless Pagan Spirit című anyag, nyolc új dallal. Amik közül itt az első amit, ha például a Sinsaenum lemez bejött akkor tuti, hogy harapni fogsz. A hajtás után...

Tovább

Így reagálnak az öregek a System Of A Down zenéjére

soad2015.jpgÁltalánosan elfogadott tény, hogy az öregek nem igazán csipázzák a fiatalság zenéjét. Persze ez az ő idejükben is megvolt, egyszerűen csak az akkori öregek zenéje ellen lázadtak azzal, ami épp akkor volt a jól menő irányzat. Beat, rock and roll, legyen bármi is a körítés. A Fine Brothers, akik már készítettek több "react" videót (például kisgyerekek reagáltak a Metallica, vagy épp öregek Slipknot zenéjére), ezúttal a System Of A Down muzsikájával szembesítették a vállalkozó szellemű idős embereket. Az eredmény mondhatni nem lett túl meglepő, de nézzétek meg ti magatok is! Angolosok előnyben!

Tovább

Moby Dick – Nagyszabású jubileumi koncert a thrash legenda 35. születésnapja, valamint a Kegyetlen évek album 25 évvel ezelőtti megjelenésének jegyében

moby_dick_2016.jpg

Október 30-án, vasárnap a Barba Negra Music Club-ban kerül megrendezésre a Moby Dick 35 éves születésnapi koncertje, amelyen a hazai thrash metal élő legendája az 1991-ben kiadott második albumának, a Kegyetlen éveknek a 25 éves jubileumát is megünnepli.

Tovább

Take Me - Nézd meg a Korn új klipjét!

korn_new_pub_1_2016_jimmy_fontaine_b_w.jpgA Korn az új lemezük, a frankón az elmúlt évtized legerősebbjeként leírható The Serenity Of Suffering promóciója keretében úgy ontja magából a klipeket, mintha muszáj lenne. Persze ennek mi csakis örülni tudunk, hiszen amíg ilyen combos a felhozatal, jöhetnek dögivel a minimozik. A legújabb kisfilm ezúttal a Take Me című dalra készült, szerencsére a mennyiség nem megy a minőség rovására. Tessék csak megszemlélni!

Tovább

Speckó élő közvetítéssel készül az Avenged Sevenfold

avenged_sevenfold_crop.jpgEgy különleges, a világ minden részén látható koncerttel készül a hamarosan új albummal jelentkező Avenged Sevenfold. Az ex-Bad Religion dobos, Brooks Wackerman személyében új taggal támadó zenekar, akik nem mellesleg The Stage címmel egy új dalt is megmutattak már a Voltaic Oceans címen érkező anyagról, egy speckó élő közvetítést adnak majd ajándékba az arra vevőnek.

Tovább

Hallgass meg egy dalt az Enslaved hamarosan megjelenő ritkasággyűjteményéről!

enslavedband2015new3_638.jpgEgy speciális kiadvánnyal jelentkezik az immár negyed évszázados múltra visszatekintő Enslaved. A The Sleeping Gods - Thorn névre keresztelt, többféle formátumban is megjelenő speckó kiadvány az Axioma Ethica Odini és a Riitiir nagylemezek idején, limitált EP-ken kiadott, kísérletezős szellemben fogant dalokat fogja magába tömöríteni. Ezek közül egyet, a Heimvegent már meg is mutattak az Urak, lássuk, mire is lehet majd számítani a különleges kiadványon!

Tovább

Ez az apokalipszis kicsit karcos, de abszolút táncolható

Avagy hallgasd meg a norvég Okkultokrati új lemezét

a2941612554_10.jpgKépzeld el, hogy a Motörhead örökségét beviszi valaki a táncparkettre többek között azoknak, akik úgy indultak a dühös punk színtérről és érkeztek meg az elegánsabb, bár újfent dekadens new wave világába, mint mondjuk Dave Gahan. Aztán képzeld el, hogy ezen a táncparketten még ott hangolják össze finom mozdulataikat a műfüstben Jaz Coleman, Cronos és Ian Curtis is. Arcukon kezdetleges lézerfénnyel és elégedettséggel. Ugyanis az Okkultokrati új lemeze egészen biztos, hogy az ő munkásságuknak is szól. Ami most véghezvitte azt az újabb bűnös szentségtörést, ahol a Venom és a Depeche Mode nevét csípőből lehet egymás mellett emlegetni.

Tovább

Megjelent a Maligant Tumöur hatodik lemeze - Van új videó is

14102303_10154512379359851_6674689404249753846_n.jpgEz a négy szőrös taxisofőr forma sem tegnap csapott bele először a lecsóba. A Bilos, Simek, Koral és Bohdic alkotta Maligant Tumöur ugyanis 1991 óta tolja a cseh sörökön lealjasodott crust 'n' roll muzsikát. Amit most egy újabb lemezzel koronáznak meg, aminek a címe The Metallist és tegnap azaz október 25 - én volt a hivatalos megjelenés dátuma. Az album maga pedig tizenegy számmal, egy érzékletesen szimbolikus borítóval, és az egyik új dalhoz készült, jól átgondolt videóval rendelkezik. Szóval 18 karátos romlott mocsok megint, a vérkomoly bohémektől. Akiket a hajtás után csapathatsz.

Tovább

Entombed A.D. zúzda a Barba Negrában!

0004zmrd6j8hsjas-c122.jpgAmint azt már mindenki jól tudja  november 1-én a zseniális svéd kompánia, az Entombed AD őszi Dead Dawn című lemezbemutató turnéja keretében Budapestre is ellátogat. Nem elég, hogy élőben élvezhetjük Petrov Mester testszagát és speciális hajzseléjének felhelyezését is láthatjuk, plusz együtt üvölthetjük velük, hogy "Dán Dildo". Már csak ezért megéri elmenni, de lesz itt még más is...

Tovább

Még egy új Hollow Earth dal - Decemberben jön a lemez

hollow-earth-by-jacki-vitetta-1000x515.jpgNem rég már adtunk hírt arról, hogy a detroiti Hollow Earth új albuma Dead Planets címmel meg fog jelenni december 2-án a Good Fight Music gondozásában, aminek akkor egy publikussá vált új dal volt az apropója. Most viszont ismét megosztásra került egy dal, amelyhez videó is készült és vendég énekesként közreműködik benne John Pettibone a Himsa énekese is. A dalt magát, ami egy igazán dallam gazdag, de súlyos, komor albumot ígér, itt lejjebb hallhatjátok a hajtás után.

Tovább

Rocktóberi tombolás a Barba Negrában

bn.png

Rockerek és metálosok Mekkájává válik a Barba Negra október végén. Kezdetnek egy emelettel feljebb költözik a pokol. Fellép a Suicidal Angels, a Skull Fist, az Evil Invaders és a Mortillery. A hazai rock szcéna ismert arcai sem maradnak ki a buliból, a hétvégi hangulatról a Zorall és a Bikini gondoskodik, jubilál a Moby Dick, a hónapot pedig a Paddy and the Rats-szel zárjuk.

Tovább

...és akkor megjelentek a rendőrök a fiatal zenekarnál

cop-metal-band-750x393.jpgSzerencsére a folytatás nem az lett, mint amire általában gondolnánk. Az USA-beli, egyébként nem igazán veretes hírnevű Comptonban történt az eset, ahol hangos zenére lettek figyelmesek egy kertvárosi környék lakói. Természetesen a törzseket kihívták, ki is vonultak, ahol csupán egy fiatal, éppen próbáló zenekart találtak. Itt vesz meglepő fordulatot az egész: ahelyett, hogy feloszlatták volna az "eseményt", a rend őrei még be is szálltak jammelni egyet a srácokhoz, együtt pengették el a The Offspring már klasszikussá érett The Kind Aren't Allrightját. Az esetről videó is készült, itt, lentebb meg is találjátok.

Tovább

Hallgasd meg, hogy szól a Bring Me The Horizon nagyzenekarral

bmth-15.jpgA népszerű angol ötös, azaz a Bring Me The Horizon a minap nagy konceret adott a londoni Royal Albert Hall hangversenyteremben. Amit természetesen megörökített a banda és kiadásra is kerül Live at the Royal Albert Hall címmel dupla cd és dvd formátumban még ez év december 2-án. Az egyik eljátszott nóta videója azonban már publikussá vált, ahol nagy zenekar és kórus kíséretében játsszák a Doomed című dalt. Ezt láthatjátok itt lejjebb.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum