RockStation

Korrekt Hagyomány - Idén negyedszer is Liz Fest Pécsett

2016. november 25. - csubeszshuriken

15107430_1374844809200704_3025397242304784166_n.jpgHogy ez abszolút hagyomány, az simán kijelenthető, hiszen idén már negyedszer kerül megrendezésre Pécsett a Liz Fest. Amit most is Nyúl rendez (Ifj Budavári Zoltán) a Don Gatto frontembere, aki egyébként a kislányáról nevezte el az egy estés fesztivált, aminek a Pécsi Est Café ad otthont minden évben. Az idei fellépők listája pedig nem kevésbé színvonalas a hazai mezőnyt illetően, mint korábban bármikor. Mert jön a Cadaveres, a The Southern Oracle, a helyi Dirty Dawn, az itthoni mezőny új színfoltja a Döngölöm, egy szlovák thrash zenekar a Wastage és természetesen az örök húzó név, azaz a Don Gatto együttes. Mindez pedig december 16 - án lesz látható, hallható, leugrálható. A teljesség igénye nélkül pedig legyen itt egy nem gyenge dalcsokor, amolyan kedvcsináló gyanánt az estéhez a tovább klikk után.

Tovább

Pain - Coming Home (Nuclear Blast, 2016)

Új kedvencem van

pain_coming_home.jpg
Majdnem ez is elmaradt rovatunkban ma egy már szeptember 9-e óta elérhető albumról szeretnénk megmondani a frankót. Lehet, hogy már nem aktuális, de hogy szó nélkül menjünk egy a Pain új, már nyolcadik lemeze mellett, az nem lehet. Na, de miért is nem? Mert ugye a Pain nem más, mint a Hypocrisy agyának és mindenesének Peter Tägtgrennek a szóló projektje. Szóval amikor emberünk éppen nem a világot szeretné miszlikbe aprítani a Hypocrisy parancsnoki hídjáról, ő akkor is alkot mindenfélét és van, hogy nem fér bele ez a death metel dobozba. Ekkor jön a PAIN, ami igazából a metalzene, amibe elektro és techno elemeket csempészett nagyon is ízlésesen, kvázi industrial metal.

Tovább

Nézd meg a Foo Fighters dobos Taylor Hawkins új videóját!

taylorhawkinsrangevid_638.jpgCsíped a retró klipeket? Akkor ez a videó egy igazi csemege lesz mind a szemeidnek, mind a füleidnek. Miért is? Mert Taylor Hawkins a Kota című EP-jének első dalára, a Range Rover Bitchre egy olyan videót fabrikáltak, amilyet a '70-es években lehetett ipari mennyiségben látni. Na, persze a zenét sem kell félteni, az is olyan retrós, hogy szinte már szögeljük az időgépet, hogy még többet kapjunk belőle.

Tovább

Januárban Budapestre jön a Batushka

3540404077_photo.jpgÚj videójuk kapcsán adtunk hírt nemrég a Batushka nevű zenekarról, akik tavalyi indulásukhoz képest mindjárt nagy figyelmet kaptak első, Litourgiya című lemezükkel. Ez mellett a lengyel csapat a Behemoth társaságában is turnézott már, míg jövőre több nagyobb fesztivál egyik főszereplője lesz majd. Az ortodox vallási ceremóniát imitáló látványos és hangulatos black metal show pedig Budapesten is látható lesz a Tukker Booking és a Cudi Purci Booking ismételt közös szervezésének köszönhetően január 10-én a Dürer Kert középső termében. Ahol az Arkona nevű szintén lengyel csapat nyit majd nekik, akik végig kísérik az Európa turnét, melynek fővárosunk csak az egyik állomása. Kedvcsinálónak pedig tekintsétek meg itt lejjebb a zenekar új videóját.

Tovább

Szimfonikus filmzenei koncert Bud Spencer emlékére

Guido & Maurizio de Angelis, a világhírű filmzeneszerző páros Magyarországon először!

csak_kep_k.jpg

A legismertebb filmzenék – köztük mindenki kedvencei, a Bud Spencer és Terence Hill film opuszok, a „Sandokan”, a „80 nap a Föld körül Willy Foggal”, „A szavanna fia” és még sok más gyöngyszem csendül fel november 29-én a Papp László Budapest Sportarénában. Feledhetetlen képkockákra írt feledhetetlen dallamok az eredeti szerzők, Guido & Maurizio De Angelis és zenekara, az Oliver Onions előadásában szimfonikus zenekari kísérettel!

Tovább

Új nevek a Nova Rock Fesztiválra - Jön a Slayer és a Five Finger Death Punch is

slayer_band_2015.jpg

Lassan, de biztosan teljessé válik a jövő évi Nova Rock line up-ja. A június 15. és 17. között megrendezésre kerülő fesztiválon headlinerként lép fel a Green Day, a Linkin Park, a Blink-182 és a System Of A Down. Ma pedig újabb 12 nevet jelentettek be a szervezők, ezek szerint fellép jövőre Nickelsdorfban:  Fatboy Slim, Slayer, Five Finger Death Punch, Rag’n’Bone Man, A Day To Remember, Sabaton, Epica, Wakrat, Sleeping With Sirens, DAWA, Four Year Strong és a Black Inhale BLACK INHALE. További infók a fesztiválról ITT.

Tovább

Új nagylemezt ad ki az Európa Kiadó

ek_2016.jpg

Három év után új albummal jelentkezik a magyar könnyűzene egyik kulcszenekara, az Európa Kiadó. A ...Valahol lenni... különleges album, mozaiklemez: a három évvel ezelőtt megjelent Annak is kell című lemezről ismerős dalok új változatait is hallhatjuk rajta és vadonatúj számokat is tartalmaz. Az albumot a zenekar december 2-án és 3-án dupla koncerten mutatja be az A38 Hajón, közben pedig országos turnéra is viszi azt.

Tovább

Animals As Leaders - The Madness Of Many (Sumerian Records, 2016)

Már-már túl sok őrület...

43857_2_ver1474306951.jpg
Aki a mai modern progresszív zenéken szocializálódott, annak természetesen nem kell bemutatni sem Tosin Abasit, sem túlmozgásos csapatát, az Animals As Leadert sem. A többieknek pedig gyorstalpalóként címszavakban: a trió tisztán instrumentális darabokból összerakott munkákban gondolkodik, vokál nincs mutatóban sem, helyette viszont van komplex és nyakatekert progresszív muzsika, ahol az egyes hangszerek kezelői egytől egyig szakmájuk csúcsát képviselik. A 2014-es The Joy Of Motion a zenekar eddigi legjobb munkája volt, a fejlődésük töretlen és látványos volt. Így nagyon is vártam az új lemezt, mert a csalódás szinte kizárt. A The Madness Of Many, mai kritikánk tárgya azonban meglepett. Kicsit adott, kicsit elvett, de kezdjük az elején.

Tovább

Nézed a Seth Meyers Showt? A Deftones a kedvenced? Arany életed lesz!

deftonessss.jpgMire alapozzuk a felvetést? Arra, hogy a 2014 óta futó amcsi talkshow egyik vendégzenésze (alapozva a már-már hagyománynak nevezhető tendenciára) nem más lesz, mint Abe Cunningham. Ahogy jeleztük is, nem ez lesz az első alkalom, hogy egy ismert zenekar ütőse szerepel Seth Meyersnél, hiszen korábban Ray Luzier, Brann Dailor és Danny Carey is megfordult már a műsorban.

Tovább

Februárban szakít az új Power Trip lemez

dsc_0007.jpgA dallasi Power Trip mindössze egy nagy lemezzel és két Ep kiadvánnyal jelentkezett eddigi nyolc éves fennállása során, mégis komoly státuszt szerzett a crossover / thrash reneszánsz amerikai bandái között. Ami annak is köszönhető, hogy Manifest Decimation lemezük sokak szerint a műfaj legjobbja volt 2013 - ban. Ezt az anyagot követi most egy újabb teljes stúdió album, melynek a munkálatai már befejeződtek és a Nightmare Logic címet fogja viselni. Mikor megjelenik a Southern Lord kiadásában a jövő évben, egészen pontosan február 22 - én. Előzetesként pedig már ki is dobott egy dalt a kiadó, amit itt lejjebb pörgethettek.

Tovább

A Birodalom metállemezzel még nem vág vissza - Mert azzal most vág oda először

1d9873f7-db38-4e92-8164-038744ec3b83.jpgA Csillagok Háborújában a rohamosztagosok erejével megtámogatott sötét karakterek és a metál világ által szövegekben és borítókon favorizált, tisztelve rettegett rémségei között azért szerintünk mindenki látja az átfedést. Így minden talán már csak idő kérdése volt, de a fúzió végül megtörtént. A Galactic Empire nevű metál banda ugyanis tavalyi megvillanásával, mintegy hatvanegy ezer dollárt gyűjtött össze, ami úgy tűnik elég volt ahhoz, hogy elkészülhessen a debütáló lemez. Ami természetesen a Star Wars filmek zenéit értelmezi újra a halálcsillagnál is fémesebb felfogásban, mindez pedig a Rise Records gondozásában jelenik majd meg február 3 - án. Addig pedig legyen ez a korábbi videó napi rutin, a Birodalmi induló stílszerű változatával. Természetesen a hajtás után.

Tovább

Max & Iggor Cavalera - Return To Roots Tour @ Barba Negra Music Club, 2016.11.21.

Ez a Maximum Cavalera?

0max_igorcavalera_roots2016_17_eredmeny.jpg

Amikor megtudtam, hogy Max és Iggor a Roots húsz éves jubileumi turnéjával hazánkba látogat, egy percig sem volt kérdéses, hogy ott lesz a helyem az első sorban. Hetek óta ezt a bulit vártam, és nem is volt kétséges, hogy a munka kemény vasökle sem lehet rám hatással. Itt ma este zúzni kell akkor is, ha kezem-lábam törik.

Tovább

Napi Metallica: Ilyen az új lemez két percbe sűrítve!

metallica-hardwired-album.jpegPaschalis Theotokis komoly arc, de pont ezért szeretjük. Az elsősorban "életmű sűrítős" videókkal operáló srác megcsinálta már a Metallica, a Trivium, a Machine Head, a Lamb Of God és a Slipknot-összest is pár percbe összemontázsolva, most pedig a friss, egyébként eléggé változatos megítélésű új Metallica lemeznek, a Hardwired... To Self-Destructnak ugrott neki hasonló lendülettel. Olyannyira lelkes volt az úr, hogy a két lemeznyi, nyolcvan percnyi anyagot mindössze két percbe húzta össze, melynek eredményét itt láthatjátok.

Tovább

A Road új klipjét láttad már? Angolul is megmutatjuk!

road_1.jpgElkészült a Road legújabb klipje, mégpedig a tavaly ősszel megjelent nagylemezük, a M.A.T.T. címadójára. A hétvégén a Barba Negrában dupla bulit csapó hevesiek hogy valami extrát is mutassanak a nagyközönségek, felvették a nóta angol nyelvű verzióját is, mely a M.A.T.E. címet kapta a keresztségben és ami nyilván ugyanúgy megkapta a maga videóját. Mindkettő itt, nálunk is csekkolható, tessék csak szorgosan nyomogatni azokat a play gombokat!

Tovább

The Growlers @ Paradiso Noord, Amszterdam, 2016.11.14.

Galaxis Útikalauz Koncertlátogatóknak

growlers_live_2.jpg

Ez a nap is felvirradt végre! Amióta megismertem a Growlerst, erre vártam! Persze a várakozás mellé egy igen erős félsz is társult, hiszen a kaliforniai szörfös srácok új lemeze egy kibaszott nagy vicc, amit nem csak én éltem meg katasztrófaként, de az internet népe is. Rendesen leszedték a keresztvizet Brooksékról, és kíváncsi leszek, ez merre lendíti tovább a csapatot. És ha esetleg bárkinek is kétsége támadna, hogy esetleg rosszul látja a dolgokat velük kapcsolatban, az bizonyosságot nyerhet a zenekar tagjainak reakciói által, hiszen a Straka/Taylor, Nielsen trió mellől lelépett mindenki, sőt, Straka is belengette, hogy a turnét követően otthagyja a bandát.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum