Gondolkoztatok már azon, hogy egy-egy kedvenc dalotok szövege milyen jól mutatna egy film jelenetében? Nem, nem háttérzenének, hanem konkrétban az hangozna el, mint mondandó! Na a Corridorosok nem csak gondolati szinten foglalkoztak ezzel, hanem meg is csinálták a Queen örökérvényűjét, a Bohemian Rhapsodyt, ráadásul egy frankón látványos, pöpec kisfilmmé sikerült alakítani a már jól ismert szavakat.





A Darkest Hour kilencedik lemezének előzetese érkezett meg a most megosztásra kerülő új számmal. Ami természetesen már az említett Godless Prophets & the Migrant Flora című lemezen fog szerepleni, melynek megjelenése a jövő év március 10 - én következik be majd. A Knife In The Safe Room című friss szerzeményt pedig a megnyitás után hallhatjátok.
Tudjuk, hogy mindenki vérrel jelölte be a napot
Look At Yourself címen fog megjelenni az Emmure legújabb nagylemeze. A várhatóan jövő év elején napvilágot látó korongról, melynek munkálatai miatt az Európa-turnét is törölték a srácok, a Torch című számot már ismerhetitek, most pedig egy újabb szörnyeteget, a Russian Hotel Aftermathot szabadította a nagyvilágra Frankie Palmeri és a körülötte teljesen lecserélődött brigád.
A jövő év elején, azaz egész pontosan február 10-én fog megjelenni a Steven Wilson és Aviv Geffen alkotta Blackfield legújabb nagylemeze, a Blackfield V. A lemez dalairól két rövidke videót már el is csöpögtettek az urak, ezeket most, nálunk le is csekkolhatjátok!
A legendás Roots albumot nemrég
Az Eyehategod frontember, Mike IX Williams hol javuló, hol rosszabbodó állapotáról mi is beszámoltunk az elmúlt hetekben, ahogy arról is, hogy egy sikeres közösségi adakozásnak köszönhetően az ellátására és az egyre sürgetőbb májátültetésre is össze tudták szedni a kellő mennyiségű pénzt. Jó hír minden rajongónak, hogy Mikenak szerdán megtalálták a megfelelő donort, így csütörtökön már el is végezték a beavatkozást, ezt pedig a barátnője, Michelle Maher-Williams lent látható Facebook-posztjaiból tudhattuk meg.
Egy egész érdekes pillanatnak lehettek szem- és fültanúi a december 14-i Jimmy Kimmel Show nézői, ahol a Metallica és egy rajongójuk, Dave versengtek, hogy ki is ismeri jobban a legendás zenekart. Nyilván a komolyságfaktor elég alacsonyan volt, így nem is érdemes hatalmas harccal számolni, inkább a poén a lényeg. A műsorban szóba került még a Metallica-tagok gyerekeinek viszonya az apák zenéjéhez, illetve az új lemez is, de ha már ott jártak elő is adtak egy-két dalt. Mindezekről videókat is mutatunk, de nyilván az angolosok ismét előnyben vannak.

A