RockStation

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban is vetítik majd a Rammstein koncertfilmjét

2017. január 22. - sunthatneversets

rammstein_paris_dvd.jpg

A héten írtuk meg, hogy hamarosan koncertDVD-vel jelentkezik a Rammstein. A DVD anyagát 2012 március 6-án és 7-én rögzítették Párizsban, a Palais Omnisports-ban, a rendező pedig Jonas Åkerlund volt. A DVD és Blu-ray verzió nem sokkal a mozis premier után kerül majd boltokba. A koncertfilmet először tehát mozikban mutatják be, és jó hír a hazai rajongóknak, hogy március 23-án lesz magyarországi premier is, mégpedig a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Rammstein: Paris
2017. március 23. 21:45 - 23:00
Helyszín: Díszterem, További infók ITT.

A kamera volt a hetedik bandatag

Jonas Akerlund koncertfilmje, a Rammstein: Paris a világhírű német rockbanda 2012 márciusában adott két párizsi koncertjén készült. A Bercey Arénában rendezett fellépésen harminc kamerával forgattak, s nemcsak az előadás alatt, de a főpróbán is dolgoztak, hogy minél tökéletesebb közeli felvételek készülhessenek. A utómunkák sokáig, majdnem négy évig tartottak, de a végeredmény egy rendkívül igényes darab lett, amely radikálisan új módon közelít az érzelmek és az izgalmak képi megjelenítéséhez, és amely életszerűen adja vissza a különleges világú Rammstein-koncert valódi élményét. Az alkotást a 2016-os Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be először. Magyországon csak az Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti.

A film egy sötét és látványos tündérmese – írják az alkotók. A Rammstein új magasságokba emelte a rockzene színpadi megjelenését hangzásával és látványvilágával, amely minden érzékünkre hat. Előadásaikat bátran nevezhetjük technikai bűvészmutatványnak. Ugyanakkor a német banda tradicionális történelmi és kulturális elemeket is felhasznál produkcióiban. Az izzadt, kormos, gót göncökben, Grand Guignol figuraként megjelenő Rammstein-tagok bőséggel használtak pirotechnikai effekteket a párizsi koncerten is. Már a zene megszólalása előtt lüktető gőzfelhőbe borult a színpad, a Wollt Ihr Das Bett In Flammen Sehen című dal alatt tűzlabdák szökkentek az ég felé a gitárokból, miközben az énekes, Till Lindemann malomvitorla szerűen forgó karjaiból is lángok csaptak ki, sőt szájából és orrából is füst szivárgott, ahogy énekelt. A Du Hast című dal közben pedig tűzbumerángokat lőtt a közönség fölé.

A minden érzékre ható koncertélményt filmen megragadni majdnem lehetetlen vállalkozás volt. Jonas Akerlund azonban mondhatni, megvalósította ezt. Filmjét nézve olykor azt érezzük, a kamera hetedik bandatagként van jelen a színpadon. A Rammstein: Paris valódi vizuális ínyencség, amely joggal versenyezhet minden idők legjobb koncertfilmjének címéért is.

Jonas Akerlund többszörös Grammy-díjas svéd rendező. Korábban dokumentumfilmet forgatott a Roxette-ről, Beyonce-tól, Paul McCartney-ról, Madonnáról és számos világsztárnak készített videoklipeket. A rendező egy ideig dobolt a Bathory nevű svéd extrém metál zenekarban is.

TRACK LIST
SONNE
WOLLT IHR DAS BETT IN FLAMMEN SEHEN
KEINE LUST
ASCHE ZU ASCHE
FEUER FREI!
MUTTER
MEIN TEIL
DU RIECHST SO GUT
DU HAST
BÜCK DICH
MANN GEGEN MANN
OHNE DICH
MEIN HERZ BRENNT
ENGEL
PUSSY
FRÜHLING IN PARIS

rammstein-paris-film.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8012144595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum