Rockerek, zenenovellák, meg a félszemű kurva - Interjú az Ördöggerinc írójával, Décsy Eszterrel és Jozzyval a String Theoryból

2017. január 25. - BETH

konyv_1_1.jpg 

Az ikonjaink halálán kívül érdekes művészeti fúziókat is felvonultatott 2016, és nem egy ezek közül hazai alkotás volt. Décsy Eszter Ördöggerinc című projektjéről ugyan már korábban is írtunk egy kisebb beharangozót, de azóta már bemutatták a művet mi pedig kapva kaptunk az alkalmon és beszélgettünk kicsit a szerzővel, és Jozzyval a String Theoryból.

Ördöggerinc címmel tavaly év végén jelent meg Décsy Eszter novelláskötete, amely egy érdekes hangfúziós alkotás a String Theory zenekar rockos-pszichedelikus-jazzes gitártémáival, és Lipka Lilla tetoválóművész grafikáival kísérve.
 ordoggerinc_cover_2_3.jpg

A bemutató után Esztert, és a String Theory frontemberét, Jozzy-t zaklattuk: 

Eszter, a nemrég megjelent köteteden kívül már írtál egy regényt, amiben az Indonéz szigetvilágban átélt kalandjaidat adtad át az olvasóknak. Nem mindennapi úton jutottál el idáig, úgyhogy felmerül a kérdés: Mikor döntötted el először, hogy kipróbálod magad íróként? 

Nem igazán regény az, inkább egy fura útinapló. Nem kellett kiszíneznem a sztorikat, elég izgalmas volt stoppal bejárni a szigeteket, és helyi legendákat keresni, aztán csak le kellett írnom őket. Először csak magamnak, hogy kicsit megértsem az országot, aztán elkezdtem komolyan venni. Az írás egyébként gyerekként és fiatalként is foglalkoztatott, talán 12 lehettem, amikor először meg akartam írni az élettörténetemet, csak rájöttem, hogy még nem nagyon van mit. :) 

Amikor a Helló miszter összeállt és kiadóhoz került (Ab Ovo, 2013), akkor csöppentem be a Fiatal Írók Szövetségének egy prózaműhelyére, ami először nagyon félelmetes volt, de nagyon inspiráló is egyben, és elkezdtem komolyabban novellákkal foglalkozni; írni, újraírni, szerkesztgetni. Lényegében nekik, az akkori két műhelyvezetőnek, Borbáth Petinek és Csepregi Jánosnak köszönhetem, hogy elkezdtem írni tanulni komolyan. Egy ideje egyébként már én vezetem a műhelyeket Jánossal, nagyon élvezem a közös gonoszkodást és szövegcincálást. 

Tavaly év végén aztán végre megjelent az Ördöggerinc. Bemutatnád nekünk a saját szavaiddal?

Az Ördöggerinc eredetileg egy novella volt csak. Akkor pattant ki a fejemből, amikor az előző tetoválásom készült Müllner Csabánál, akivel szóba került egy csomó érdekes sztori, és eljutottunk Platónig meg az androgünökig. Aztán egy barátnőm addig piszkált, hogy olvasná tovább a történetet, míg nekiültem, és elkezdtem írni folytatás helyett két mellékszálat (ez A félszemű kurva és a Héra), így egy kerek trilógia lett belőle. Maga a fizikai kötet ez a novellatrilógia szexi grafikákkal. :)

Már a megjelenés előtt is egyértelmű volt, hogy ez nemcsak egy novelláskötet, hanem egy fúzió az irodalom és zene határán. Mi inspirálta a koncepciót?

Hangvíziós novelláknak, vagy zenovelláknak szoktuk nevezni. Nehéz igazán megmondani, mi is ez, mert ilyet még nem csináltak prózával. Az elnevezések egyébként Jozzyéktól származnak, ahogy ötletelni is együtt kezdtünk. Az volt a koncepció, hogy felolvastatjuk a novellákat, a String Theory meg ír belőle/hozzá zenét. Nem szimpla hangoskönyvet akartunk zenei aláfestéssel, hanem minél jobban összefűzni a szöveget és a zenét, hogy egymásra reflektáljanak, egymást alakítsák. Az a fantasztikus, hogy akiket megkerestünk, egyből vállalták, és örömmel, ráadásul nem is akárkik; mindenki James Bondja, Kautzky Armand olvassa az elsőt, Pálos Hanna a Katona társulatából olvassa a másodikat és Kalapos Éva Veronika író, drámaíró, énekesnő olvassa a harmadikat. Mindhárman nagyon eltalálták a szövegek hangulatát, nagyon jó volt velük dolgozni.

pa_los_hanna_e_s_de_csy_eszter_a_stu_dio_ban.JPG

Jozzy, a String Theorynak és neked mennyire volt nagy kihívás, hogy kész szövegekre kellett zenével előállnotok? Milyen volt az alkotási folyamat, ötletelés?

Az Ördöggerinc volt az első hangoskönyv, amihez zenét fabrikáltunk a String Theoryval, ezért a munkafolyamat gyakorlatilag csak menet közben alakult ki. Animációs filmekhez ugyan már írtam zenét, és az annyiban segített, hogy tudtam, hogy milyen egy megadott tematikához kapcsolódó zenét kreálni, itt viszont csak a szövegre lehetett támaszkodni, úgyhogy reméltem, hogy elegendő lesz a szövegből származó impulzus ahhoz, hogy megszülessen egy-egy zenei ötlet.

 string_theory_foto_zsiga_pa_l.jpg

Munka és család mellett többnyire csak éjszaka volt időm foglalkozni a feladattal, így a zenék és effektusok nagy részét egyedül dolgoztam ki,  és vettem fel a próbatermünkben. A munka 2016. májusában kezdődött, addigra készültek el a Kautzky Armand, Pálos Hanna és Kalapos Éva felolvasásainak felvételei, június végére pedig már készen kellett lenni a zenével is, úgyhogy mondanom se kell, tele volt a gatyám, hogy mi fog kikerekedni ebből az egészből. 

Másfél hónapon keresztül majdnem minden éjszaka a próbateremben voltam, kipakoltam a hangszereket, billentyűt, gitárt, hegedűt, kongát, mindent, amire úgy gondoltam, hogy szükség lehet, előkészítettem a mikrofont, a számítógépet, hogy amint jön egy ötlet, azt egyből fel tudjam venni, és elkezdtem hallgatni a felolvasott szöveget. Feltérképeztem, hogy hol vannak a jelenethatárok, megfigyeltem a szöveg ritmusát, és megpróbáltam ráérezni, hogy milyen hangulat illene az adott részekhez, kell-e konkrét zenei téma, vagy inkább csak hangeffektusokra van szükség. Ezután hangszíneket keresgéltem a billentyűn, vagy éppen kiválasztottam, hogy mely hangszerek passzolnának a szövegben kirajzolódó szituációhoz. Aztán újrahallgattam a szöveget, és közben elkezdtem játszani, azt ami eszembe jutott, és ezt sok esetben azonnal fel is vettem. Végül több olyan rész is lett a végleges verzióban, amit az első nekifutásra rögzítettem, mert úgy éreztem, hogy abban a pillanatban sikerült eltalálnom azt, ami az adott részhez passzol.
 kautzky_armand_a_stu_dio_ban_foto_zsiga_pa_l.jpg

Nagyjából az lett a koncepció, hogy az első impulzust igyekeztem megragadni, és az alapján kidolgozni a szükséges hangzásokat, témákat. Amikor aztán egy-egy részlettel elkészültem, megmutattam Eszternek és a zenekarból Varjú Atinak, és ők adták a visszajelzéseket, hogy jó-e az adott koncepció, vagy inkább fussak neki még egyszer. Szerencsére az esetek nagy részében nekik is átjött, amit akartam, így ritkán volt szükség másodszori nekifutásra. Attila közben gyűjtögette az ötleteit, hogy melyik témákra lehetne még ütős hangszereket felvenni, amit aztán később együtt felvettünk a teremben, és a hangoskönyv levezető zenéjét is végül Attila írta meg.

Meséljetek picit a stúdiózásról (természetesen a drámai részeket dőlt betűvel emeljük ki – a szerk.)

Eszter: A felolvasásoknál csak én voltam ott, a zenei felvételeknél viszont csak a srácok. Nálunk minden ment, mint a karikacsapás, nem nagyon kellett instruálnom senkit, egyből ráéreztek a hangulatokra, hangsúlyokra. Én csak ültem és gyermeki csodálattal hallgattam őket. :) ordoggerinc_promo_1.jpg

Jozzy: Olyan hely kellett, ahová bármikor el tudok menni dolgozni, és minden kéznél van, amire csak szükségem lehet, úgyhogy a próbaterem lett a feljátszó szoba, a számítógépem és a stúdiómikrofonom pedig a stúdióinfrastruktúra.

Hétköznapokon este 9-10 körül érkeztem, és többnyire éjjel 2-ig dolgoztam, hétvégéken volt lehetőség arra, hogy kicsit emberibb időpontra időzítsem a munkát, és persze néhány nap szabadságot is elhasználtam, amikor már nagyon kivoltam az éjszakázás miatt. Április elején még nem tudtuk elkezdeni a munkát, és akkor már kicsit aggódtam, hogyan fogjuk befejezni a felvételeket június végére. Aztán májusban az első 1-2 dolgos éjszaka után kiderült, hogy sikerült elkapnom a fonalat, úgyhogy onnantól már sejtettem, hogy elég lesz az idő.

Nemcsak a zenét hoztad össze az irodalommal, hanem egy tehetséges fiatal tetoválóművész grafikáival is színesítetted a kötetet. Talán kevesen tudják, hogy te magad is foglalkoztál tetoválások készítésével – mekkora szerepet tölt be ez az életedben? A jövőben tervezed-e, hogy aktívabban foglalkozol majd ezzel. Egyáltalán hogyan találta meg Lillát ez a feladat, és tervezel-e még hasonló együttműködéseket?

Nagyjából öt évig foglalkoztam tetoválással, Indonéziában határoztam el, hogy más irányba megyek. Egy ideig ugyan még terveztem, hogy esetleg újra belemászom, de már nem, már nem is igazán beszélek róla, csak csendesen rajongok a tetoválásokért. Fantasztikus művészeti ág, de beláttam, hogy vannak olyan hiányosságaim, amiket nehezen tudnék pótolni, és ezzel egy időben ráéreztem az írás ízére, és vérszemet kaptam. :)
konyv_2_1.jpg

Amikor a kötet vizuális megjelenésén gondolkoztam, nem volt koncepció, hogy tetoválóművészt keressek, inkább az, hogy kinek a munkáit érzem a történetekhez közelinek. Lipka Lilla munkáit már ismertem jó ideje, nagyjából három-négy éve csináltam vele egy interjút. Nagyon tehetségesnek tartom, és szerintem kifejezetten egyedi, izgalmas formavilágot teremt, amiben van némi klasszikus és modern is, és valahol ezt a kettősséget kerestem a kötethez is. Ezt volt az első ilyen jellegű munkája, és egyből igent mondott rá, én pedig abszolút szabad kezet adtam neki. Amikor megláttam a kész rajzokat, nem jutottam szóhoz, sokkal többet hozott ki belőle, mint gondoltam. Na, ezért tetovál ő, és nem én. :) Egyébként ezek után készített nekem egy külön grafikát, ami illik az Ördöggerinchez, fel is varrta a lábfejemre.

Hogyan fogadta a szakma a kötetet? Milyen építő jellegű pozitív és negatív kritikákat kapott? 

Eszter: Még friss a dolog, a szakmai reakciók lassabban jönnek. Egyelőre inkább személyes visszajelzéseket kaptam, amik nagyon pozitívak, hízik is a májam rendesen, de azért mindig benne van, hogy nem könnyű hova tenni. Hogy akkor most ez könyv, vagy zene, vagy mi is ez pontosan? Meg, hát azért oda is kell figyelni egy picit, hogy összeálljon a történet. Kicsit félve nyúlnak hozzá az emberek, de hozzányúlnak, és szeretik, csak furának tartják. De a fura nem baj. :)

konyv_1_1.jpg

Jozzy: Aki eddig meghallgatta az Ördöggerincet, annak tetszett a dolog, és legtöbben azt mondták, hogy ilyet még nem hallottak korábban, aminek nagyon örülök, mert az is volt a cél, hogy kimozduljunk a megszokott megoldások területéről. A cél egy David Lynch filmjeire jellemző szürreális hatás megteremtése volt, amit sikerült is megvalósítani szerintem. Mindig lehet jobban csinálni persze, de azt hiszem, hogy a szűkös anyagi kereteinkből a maximumot sikerült kihozni az adott pillanatban, művészi és kivitelezési szempontból is megállja a helyét a végeredmény.

Most egy egészen más kérdés. Nálad létezik-e olyan, hogy írói rutin, és az írást hogyan tudod összeegyeztetni a mindennapokkal?

Írói rutinról nehéz mondanom bármit is, mert nagyon periodikus, hogy mikor írok. Van, hogy hetekig alig, vagy, hogy napokig fel sem állok, már, ha megtehetem. Mert mellette azért van “polgári” állásom, meg újságírok-főszerkesztek (NOWMagazin- a szerk.), meg a Royal Freak Out zenekar útját próbálom egyengetni, koncertet szervezni, meg prózaműhelyt vezetek, ilyesmik. Szóval, nehéz összeegyeztetni, nemcsak időben, mentálisan is. Ha az ember ennyi mindennel foglalkozik, az agya állandóan pörög, kicsit el is fárad. Az íráshoz le kell lassulni, nyugalom kell, átállni egy más tudatállapotra, és ez sokszor nem könnyű, de ha megvan, akkor jön a flow, és az zseniális élmény már önmagában is, aztán, ha valami jó írás születik belőle, az már “csak” hab a tortán. Nemrég elkészültem egy regény kézirattal, ennek szeretnék a közeljövőben utat találni, aztán meglátjuk, mi jön még.

now_4194ordogg_bemutato_f-zsiga_pal.jpg

Terveztek-e még közös felolvasóest+koncert eseményeket?

Jozzy: Paksra kaptunk már egy meghívást az áprilisi könyvhétre, illetve azon dolgozunk, hogy néhány olyan fesztiválra is el tudjuk vinni az élőzenés bemutatót, ahol nyitottak az összművészeti projektekre. A bemutató érdekessége, hogy a hangoskönyv bejátszásaiból folyamatában vesszük át a fonalat, a zenei részeknél átállunk élőzenére, a hangoskönyvben eredetileg felvett zenei témákat bontjuk ki jobban, improvizálunk a témákra, majd letéve az élőzenét visszacsúszunk a hangoskönyv bejátszására. Az előadás része a kivetítés is, ami látványban és hangulatban is felturbózza a hatást. Lehetőség szerint pár helyen szeretnénk még bemutatni az Ördöggerincet élőzenés formában, mert számunkra is érdekes kihívás összeállítani, és előadni egy ilyen műsort.

now_4235ordogg_bemutato_f-zsiga_pal.jpg
A NOW Books & Music kiadónak több érdekes könyve is jelent meg tavaly. Mesélnél ezekről, és a jövőbeli terveitekről?

Épp az Ördöggerinc után két héttel jelent meg Storno Milán kísérleti regénye, a Földalatti nyár. Ez a kiadó első tisztán irodalmi kiadása, és ez sem az igazán. Kísérleti prózát nem nagyon írtak még, itthon meg még egyáltalán nem, és ettől ez is nagyon izgalmas, úttörő dolog. Maga a történet, a generációs nihil, a cinikus korrajz önmagában elvinné a kötetet, de mindehhez még elég meredek tipográfiai és kötészeti “easter eggek” is vannak benne (széteső betűk, rejtett oldal, összefolyó fejezet, stb.), ami kiemeli a hagyományos prózából. Nagyon örültem, hogy kiadóként egy ilyen regénnyel kezdhettem, mert merész és formabontó, amilyennek magát a kiadót is megálmodtam. A jövőben is ilyesmivel szeretném folytatni, de nem szeretném túlvállalni magunkat, évi egy-két megjelenéssel boldog leszek, ennyivel még biztosan tudok szívvel-lélekkel foglalkozni.

Ami pedig a saját írásaimat illeti, Jozzyékkal nagyon jó volt együtt dolgozni, egyelőre maradunk az Ördöggerincnél, de ki tudja, talán a jövőben csinálunk még hasonlót.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4212151547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NZperX 2017.01.27. 01:11:12

Sajnos többdzör kellett szóvá tennem a blogon hogy kínosan amatőr produkciók kaptak teret az oldalon. Most nem erről van szó. Szuper koncepció, szuper zene, sőt szuper az interjú is.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum