RockStation

Elérkezett a vég! Tegnap volt a Black Sabbath utolsó koncertje!

2017. február 05. - theshattered

06.jpgHát, ez is elérkezett. Tudtuk, hogy be fog következni, de titkon reméltük, hogy valamiért mégiscsak ottragad ez, a heavy metal és úgy egyébként az egyetemes rockzenét meghatározó néhány legenda a színpadon, amíg világ a világ. Sajnos nem így történt, Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Buttler befejezte azt, amit tágabb értelemben ötven éve, szűkebb értelemben tavaly nyáron kezdett el: ugyanis a majd' fél évszázadot felölelő karrier utolsó turnéja tavaly nyáron, méghozzá nálunk, a Papp Lászlóban kezdődött el, tegnap este pedig a banda szülővárosában, Birminghamben fejeződött be. Persze az esély egy-egy koncertre még mindig nyitott, de ezt hagyjuk meg a jövőnek, most nézzünk bele, milyen is volt a Búcsú.

"Amióta bejöttem ebbe az épületbe, egyszerre vagyok boldog és meghatott is. Meglátjuk, mi lesz!" - mondta Ozzy a koncert előtt.


"A leghihetetlenebb kaland volt! Ez az egyik olyan dolog a szívemben, amire igazán büszke vagyok. A Black Sabbathot nem valami fejes rakta össze, csupán négy srác, aki mert nagyot álmodni és ez az álom nagyobb lett, mint az valaha elképzelni mertük volna!" - mondta szintén Ozzy egy korábbi interjújában.


A láthatóan látványos, nem utolsó sorban hivatalosan, kamerákkal is rögzített koncerten a következő klasszikusok csendültek fel:


01. Black Sabbath
02. Fairies Wear Boots
03. Under The Sun / Every Day Comes And Goes
04. After Forever
05. Into The Void
06. Snowblind
07. War Pigs
08. N.I.B.
09. Hand Of Doom
10. Supernaut / Sabbath Bloody Sabbath / Megalomania (medley)
11. Rat Salad
12. Iron Man
13. Dirty Women
14. Children Of The Grave
15. Paranoid

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2412183818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum