10 Grammy győztes metal(?) dal, amely nem feltétlen megérdemelten lett az év legjobbja

2017. február 11. - theshattered

metallica_1988.jpgVasárnap lesz a 2017-es Grammy díjátadó gála. Biztosan sokan tűkön ülnek már, hogy vajon kik lesznek azok, akitet az Akadémia idén a legjobbaknak ítél, így természetesen mi is fél szemmel figyeljük a folyamatokat, nyilván a gitárzenére kiélezve. Az idei év jelöltjeire, melyeknek a rock- és metalzene által érintettjeit ITT listázunk is nektek, talán nem lehet panasz, viszont az évek folyamán a Legjobb Metal Előadás, vagy Album kategória nyertesei bizony nem mindegyike volt a legjobb választás. Ebből mutatunk be egy csokorra valót.

Jethro Tull – Crest of a Knave (1989)

A legelső győztes a Legjobb Metal Album kategóriában, méghozzá egy olyan díjátadón, ahol az azóta már klasszikusnak nevezhető Metallica album, az ...And Justice For All is jelölve lett. Ugye nem kell magyaráznunk, miért volt ez melléfogás?

Metallica – Stone Cold Crazy (1991)

Természetesen ezután bőven kárpótolták James Hetfieldéket (9 alkalommal is hazavitték a trófeát), de hogy egy olyan mezőnyben, ahol a Painkiller, vagy a Rust In Peace is indult, miért egy Queen feldolgozás lett a nyertes, a választ talán már az akkori zsűri sem tudja.

Ozzy Osbourne – I Don’t Want to Change the World [live] (1994)

Hogy egy 1991-es dal hogyan nyerhet 1994-ben? Egyszerű: egy koncertlemezen (Live & Loud) kiadott élő verzióval! Nem mintha nem lett volna elég jó dal, vagy jelölt, szóval nem is nagyon értjük, miért pont az öreg Ozzy nyert (mindebbe beleszámítva, hogy Ozzy rockzenéhez hozzáadott érdemeiről csakis pozitív dolgokat tudunk mondani).

Soundgarden – Spoonman (1995)

A Soundgarden metal? És az Anthrax / Public Enemy kollaboráció akkor mi? Vagy a Megadeth? A Pantera? Egy ilyen mezőnyben vitatható, hogy miért Chris Cornellék vitték a pálmát, de ami megtörtént, az megtörtént...

Nine Inch Nails – Happiness In Slavery [live] (1996)

Egy újabb élő dal, ráadásul ez inkább industrial, mint metal. Plusz a "számlájára írható" az is, hogy ez a szerzemény is olyan előadókat nyomott le, mint a Metallica (még ha a For Whom The Bell Tolls élő verzióval jelölték is őket), vagy a White Zombie, a Megadeth Paranoid feldolgozásáról nem is beszélve.

Rage Against the Machine – Tire Me (1997)

Kicsit megkésve érkezett ez a díj, hiszen a debütlemez már annak idején is hatalmasat robbantott, de nem gond, a rá következő album is megkaphatja az elismerést. De hogy miért ez a dal, amikor pl. egy Bulls On Parade-el szerepel egy szalagon? Vagy hogy miért nem a Korn, vagy a Pantera vitte a prímet a szintén azóta klasszikussá érett dalaikkal? Hát, mi sem tudjuk. Hiába jó dalról van szó, annyira azért nem erős.

Metallica – Better Than You (1999)

Sokan már a ReLoad nevétől is felállnak az asztalról, ha a beszélgetés a Metallicára terelődik, viszont be kell látni, hogy pl. a Fuel, vagy a Memory Remains igenis jó dalok lettek az egyébként változatos fogadtatású dalcsokron. Szóval mit jelöl a mélyen tisztelt Bizottság? A Better Than You-t, igen! Ráadásul a Rammstein Du Hastját, vagy a Rage Against The Machine No Shelterjét nyomták le vele. Háááááááát, ők tudják.

Slayer – Final Six (2008)

2007-ben a Slayer tarolt az Eyes Of The Insane-nel. Nincs vita, veretes egy szerzemény, jó döntés volt. De hogy a következő évben az ugyanazon lemez (Christ Illusion természetesen) újrakiadásán szereplő, kvázi B-oldalas dalát miért jelölték egyáltalán, megint vitás kérdés lehet bármelyik metalos társaságban. De megtörtént, Kerry Kingék be is söpörték a díjat többek között a Machine Head Aesthetic Of Hate-jével szemben. Pedig a The Blackening minden, csak nem gyenge eresztés!

Judas Priest – Dissident Aggressor [live] (2010)

Ott van a Lamb Of God egy súlyos titánnal (Set To Fail)? Vagy a Megadeth egy jóféle thrash veretéssel? Áhhh.. Nyomjuk le egy 30 évesnél is idősebb klasszikus koncertverziójával! Nem, nem a Judas Priest ellen beszélünk, hiszen ők is nagybetűs Klasszikus Zenekar, sőt, több alapművet is leraktak az asztalra, de a Grammy zsűrije talán egy alkalmasabb időpontban, egy frissebb dalért is megjutalmazhatta volna Rob Halfordékat.

Halestorm – Love Bites (So Do I) (2013)

Nem minden metal, amiben gitár van! Jó, nem egy rossz dal ez a Love Bites, de azért inkább hard rock, vagy hasonló, de nem metal. Igen, tudjuk, hogy 2012-13-ban össze lett mosva a két kategória, de volt ott egy Lamb Of God is, ráadásul a Ghost Walkinggal.

 

(VIA)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2112247554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum