I Am Fire - From Ashes (2017)

A grunge visszatért

2017. február 13. - p.man

iamfire_front.jpg

Az elmúlt fél évben annyi „supergroup” adott ki valamilyen felvételt, hogy lassan érdemes lenne egy új kifejezéssel leírni azt, amikor ismert vagy kevésbé ismert zenészek az anyazenekar mellett / helyett új társakkal, más zenét kezdenek játszani. Gone Is Gone, Giraffe Tongue Orchestra, Scour csak a közelmúlt, és most itt egy újabb, amelyet a The Hauntedes Peter Dolving és Mikael Ehlert (Hatesphere) hozott tető alá: megjelent az I Am Fire bemutatkozó albuma.


Mivel az anyazenekarok zenéi teljesen ismeretlenek számomra, így lényegében semmilyen elvárásom sem volt a From Ashes első hallgatása előtt. „The mutant love child/offspring/consequence of Swans, Kyuss, Tool, The Cure, Black Sabbath and The Beatles”, mondják magukról a hivatalos oldalon, ami akár érdekes is lehet, gondolhatja az egyszeri zenerajongó. „Nem találtuk fel a kanálban a mélyedést”, egy kiragadott részlet egy nemrégiben készült interjúból, és valamivel közelebb áll ahhoz, amit a szűk 50 perces, 8 dalos albumon hallani lehet.

A nyitó Magpies and Crows rögtön egy mázsás Sabbath riffel adja tudtunkra, hogy itt bizony sludge-ra készüljünk, és hasas témákban a későbbiekben sem lesz hiány, ahogy az agyontorzított basszus is hangerőért kiált. Ez a hatás nagyjából Dolving első megszólalásáig tart, mivel az ének inkább idézi a Tool-t, vagy KK Starrs-t az Uncle Acidből, mint a többi hasonszőrű zenekart. Ez miatt az egész produkció is inkább hasonlít egy elfeledett lemezre, mondjuk Seattleből, valamikor a kilencvenes évek közepéről, mintsem egy friss anyagra Koppenhágából. Emiatt érdekes hibrid az I Am Fire lemeze: szinte minden promo anyag a groove-ról, a súlyos riffekről szól, nyilván azért, mert a stoner / sludge jelenleg jobb hívószavak, mint a grunge, ugyanakkor ettől még nem lesz más a produkció. Mert ez bizony grunge, a jobb fajtából.iamfireband2017_638.jpgAz egész albumon, a dalszerkezeteken át a dallamokig leginkább a Tool hatása érződik, itt-ott néhány olyan elfeledett gyöngyszem mellett, mint a Quicksand, vagy a Skin Yard. Az első két, valamivel sludge-osabb dal hallgatása közben még lehetnek kétségeink, utána viszont megszólal a Burn Your Halo, ami egy-az-egyben mondjuk 1996, ettől kezdve pedig indul az időutazás. 6-8 perces dalok, visszhangosított ének, masszív gitárfal, amiből időnként kilépnek egy-egy lazább téma erejéig, itt bizony szó sincs arról, hogy a zenészek nem vennék komolyan, amit csinálnak, és ez átjön. Ahogy a hangulat is, ami végig egyben van, nagyobb kilengések nélkül. Kiemelni talán a My Mistake-et lehet a már említetteken túl, egyébként hasonló, kissé szigorúbban fogalmazva, egydimenziós dalok kerültek az anyagra. Ez egyben azt is megmagyarázhatja, hogy miért volt több, mint két évig fiókban a From Ashes.
Igen, a dalok még 2014 őszén kerültek rögzítésre, és csak egyetlen dal látott napvilágot hivatalosan. Ennek számos oka lehet, a pénzen át az anyazenekarokkal való egyeztetésig, de az is előfordulhat, hogy az átlagosnál nehezebben pozíciónálható az I Am Fire. Külsőségeiben modern, marketingjében trendi, zenéjében viszont egy 20 éve elfeledett stílus képviselője. Elképzelhető, hogy ez nem mindenkinek jön be, de aki egy kis nosztalgiázásra vágyik, és már unja az Undertow-t (van ilyen?), annak érdemes belefülelnie a From Ashes-be. Az, hogy a szélesebb közönség mit gondol a dán/svéd srácok zenéjéről, pedig legkésőbb a nyári koncerteken kiderül. (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2912249424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum