Fates Warning, Armored Dawn, A New Tomorrow @ Budapest, A38, 2017.02.02.

A közlekedés tudománya

2017. február 19. - magnetic star

fates_warning_budapest_1.jpg

Mintha a hazai közönség csak lassan eszmélt volna rá, hogy a progresszív metal színtér egyik meghatározó zenekara kilenc (!) év kihagyás után ismét aktivizálta magát. Ennyi idő telt el ugyanis a FWX és a Darkness In A Different Light albumok között, és amikor az utóbbi anyagot mutatták be ugyanitt a hajón, a mostani nézőszámnak mintegy fele jött csupán össze. Azóta három és fél esztendő telt el, a tavalyi Theories Of Flight még a Darknesst is felülmúlta, és ezúttal a teltháztól sem jártunk nagyon messze!.. Röviden ennyit Jim Matheosék legutóbbi alkotásának, illetve a hozzá fűződő budapesti koncertjüknek az előtörténetéről, és bár ma sem tartom indokoltnak a közel egy évtizednyi szünetet, így is azt mondom, inkább várakoztasson valamivel tovább egy ilyen patinás csapat, ha utána változatlanul magas színvonalon képes teljesíteni, mintsem hogy folyamatos működésben a nevéhez méltatlan megnyilvánulásokkal porlassza saját renoméját.

A magas szint természetesen az élő előadásra is vonatkozik. Aki azonban az előzenekarok kiválasztását végezte, sokkal körültekintőbben is eljárhatott volna. Nem az volt a gond, hogy a szóban forgó két banda a stílusát tekintve nem illett ide, hanem az, hogy egyikük sem ütötte meg az elvárható nívót. Az olasz-angol tagságú, londoni székhelyű A New Tomorrow több irányzatot ötvöző modern, dallamos hard rock muzsikája nem lett volna rossz nyitása az estének, ám dobosuk darabos játéka és megannyi bakija rengeteget rontott a produkció értékén. A brazil Armored Dawn billentyűvel is kísért, menetelős-himnikus heavy metalja ezzel szemben abszolút menthetetlennek bizonyult. A gagyi arcfestést és a díszletként használt kardot még jóindulatúan elnéztem volna nekik, de a sablonos, ötlettelen megoldásokra és a gyenge énekre nincs mentség. Az egész úgy ciki, ahogy van. Ráadásul rettentő rosszul is szóltak.

armored_dawn.jpg

A Theoriest is nyitó From The Rooftops első hangjai szerencsére azonnal feledtették a kínos előzményeket, jóval azelőtt, hogy a dal rendesen beindult volna. Akkorra pedig már azon vettem észre magam, hogy a legelső sorban sodortatom magam a muzsika árjával, kizárva a tudatomból minden mást. Ennyire elől állva persze nem lehet a hangzást teljesen objektíven megítélni, de szépen, kivehetően hallottam, amit kellett, és másoktól sem hallottam rá sok panaszt, így készséggel elhiszem és megerősítem, hogy rendben volt a sound.

Színpadi akció terén mondjuk nem számolhatok be nagy változásokról az előző alkalmakhoz képest. Örültem volna, ha a Frank Arestit helyettesítő Mike Abdow lendít rajta valamelyest, hiszen az „öregek” (beleértve Bobby Jarzombek dobos-zsenit is a maga immár egy évtizedes Fates Warning-múltjával…) hagyományosan inkább a hangszerükre összpontosítanak. Ehhez képest végig összefogott hajjal, szinte egy helyben lecövekelve játszott fiatal barátunk, amivel kifejezetten olyan benyomást keltett, mintha megelégedne a pótember szerepkörével. Joey Vera bőgős oldalán ez különösen szembeötlő volt. Amúgy ügyes, tehetséges gyerek, a gitározás mellett a vokáltémákból is alaposan kivette a részét. Mondhatni, Matheos egyenrangú partnereként ténykedett. Ray Alder meg sosem szántotta fel a deszkákat, konferálni is csak visszafogottan szokott – a nagyérdemű lelkesedése kapcsán azért nem spórolt a dicsérő jelzőkkel! –, énekesként viszont továbbra is kimagaslót nyújt. Rendkívüli átéléssel, ugyanakkor végtelen profizmussal, az életkorából adódó hangi korlátait is figyelembe véve vezette elő egyedi dallamait. Eljutottak hozzám olyan hírek a kulisszák mögül, hogy lebetegedett a turné közben, ám ebből semmit nem lehetett érzékelni nála.

fates_warning_budapest_3.jpg

A programban remek érzékkel elhelyezve váltogatták és egészítették ki egymást az újabb, illetve a régebbi szerzemények. Utóbbiakat illetően a John Arch-korszak mellőzése nyilván nem lep meg senkit, de annyi baj legyen, az egészen korai eresztésből tavaly bőségesen kaptunk az Awaken The Guardian korabeli felállástól. Dinamikailag és hangulatilag is tökéletesen épült fel a műsor. A fokozatosan kibontakozó kezdés után a jól ismert Life In Still Water - One párossal beérkeztek a direktebb szerkezetű, lendületes számok. Jó volt azt tapasztalni, hogy a Seven Stars nem pusztán az elhagyhatatlan alapnóták méltó „társaként” hangzott el, de hasonló visszhangra is talált. Ugyanez áll a szett második felébe illesztett The Light And Shade Of Thingsre, amely tízperces terjedelme ellenére jószerivel pillanatok alatt pergett le. Akárcsak maga a mintegy másfél órás, a Through Different Eyes és a Monument kettősével záruló előadás.

Az Awakenre alapozott retro bulinak is megvolt a maga varázsa, de a jelenkori tagságban és a mostani repertoárban rejlő mágia kerít igazán hatalmába. Nem létezhet olyan ember, akiben a koncert ne tudatosította volna, mitől számít 2017-ben is kivételes és előremutató zenekarnak a Fates Warning.

fates_warning_budapest_2.jpg

FOTÓK: UZSEKA NORBERT/UNfoto. További képek a koncertről ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5112272655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum