"Tudod, én azt mondom Devinre, hogy ő a metalzene Jim Carreyje"

Interjú a Devin Townsend Project dobosával, Ryan Van Poederooyennel

2017. február 20. - theshattered

0devintownsend2017_23_eredmeny.jpg

Hétfő este egy igazi prog-álom koncertet adott a Leprous, a Between The Buried And Me és a Devin Townsend Project alkotta "csomag" a Barba Negrában, melyről már olvashattatok is nálunk. Ezen buli apropóján ültem volna le a nagyfőnökkel, Devin Townsenddel, de végül úgy alakult, hogy a dobmágus, Ryan Van Poederooyen dobos válaszolt a kérdéseimre. Mielőtt még emiatt tovább is tekernétek, ne tegyétek, hiszen Ryan egy hihetetlen szimpatikus arc, ráadásul elárult egy-két érdekesebb infót is mind a turnéról, mind a saját élményeiről. A beszélgetés alatt szóba került többek között Ryan magyarországi kötődése, a turnés setlist összeállítása, de természetesen a kopasz zseni, Devin Townsend is, de még sok más egyéb érdességet is ki tudtam csalni belőle.

Van valami spéci emléked Magyarországról?
Ryan:
Igen! Van egy nagyon jó barátom, akit Vancouverben ismertem meg, aki itt, Magyarországon született. Egyfolytában közösen teniszeztünk, innen a kapcsolat. Már visszaköltözött ide, itt is él. Mindig, amikor Budapesten játszunk, eljön a bulijainkra és körbe is furikáz a városban. És ezt tényleg nem csak úgy mondom, de ez a leginkább kedvenc városom mind közül. Nagyon szép város! Felvitt engem a legmagasabb pontra is és elvitt egy Starbucksba, ahol be tudtam szerezni egy Budapestes bögrét. Nagyon kedves emlékek kötnek ide, az egyik kedvenc európai városomról van szó. Nagyon szép hely!

A koncert eredetileg a hajóra lett leszervezve
Ryan:
Igen, az A38-ra!

Aztán átszervezték ide, a Barba Negrába és itt is majdnem teltház előtt léptek fel. Ad ez neked bármilyen plusz töltetet?
Ryan:
Tudod, nekem, mint zenésznek, az  a legfontosabb, hogy embereknek, akik fizetnek a jegyért, illetve hogy lássanak minket, mindig száz százalékot nyújtsak, ugyanúgy játsszak, mintha ötvenezer ember előtt lennék. De amikor az A38-ról átszervezik a koncertet egy ilyen helyre és ez is majdnem teljes ház előtt fog zajlani... Tudod, mindig ugyanazt a koncertet nyomjuk, mégis egy extra energiát ad, hogy egyre ismertebbek leszünk Magyarországon. Jobb érzés lesz ettől, de nem számít, hogy mi történik, mindig, minden bulin a lehető legjobban odateszem magam.

Ha már a koncertekről szó esett. Mindig Devin rakja össze a setlistet, vagy van nektek is beleszólásotok?
Ryan:
Tudod, általában a zenekar segít összerakni a setlistet, de legtöbbször Devinnek már szoktak ötletei lenni, hogy milyen setlistre is gondol. Például ezen a turnén játszani akarta a Truth-ot és a Deadheadet is, de a zenekarral ezt leszavaztuk, mert az elmúlt 15 évben minden alkalommal eljátszottuk ezeket. Ezzel egyet is értett, szóval igazából zenekari szinten dobjuk össze a dallistát. Ilyenkor megnézzük a korábbi koncerteket, nem akarjuk folyton ugyanazokat a dalokat játszani, kicsit frissíteni akarjuk, kicsit érdekesebbé tenni az egészet. De ugyanakkor meg is tartunk olyan dalokat, mint a Kingdom, vagy a Supercrush, amik már igazán nagyok és tudjuk, hogy az emberek hallani akarják őket. Összegezve azt mondanám, hogy Devin kezdi el az egészet, de mi segítünk befejezni azt.

0devintownsend2017_47_eredmeny.jpg

Közösen írtátok meg az új lemezt. Hasonló metódusra számíthatunk a jövőben is?
Ryan:
Tudod ez egy érdekes dolog, mert beszéltem Devinnel erről a közösen írásról és sok más dologról is. És mondta is, hogy nagyon élvezte ezt az egészet és tetszett neki, hogy valami újat is kipróbált, hogy az irányítás a többiek kezébe szállt. Tegnap ültünk össze ezügyben és mondta, hogy ha úgy alakul, legközelebb is hasonló módon szeretné megcsinálni a lemezt. Akár így lesz, akár nem, mi élvezni fogjuk a dolgot, de az egész Devinen fog múlni, végül is ez a Devin Townsend Project. De ha a közönségnek ez jön be, ezen a vonalon kell majd maradnunk, vagy legalábbis kicsit sűrűbben kell majd így készíteni az albumokat.

Már több, mint tíz éve tolod Devinnel. Mikre emlékszel legszívesebben vissza ebből az időszakból?
Ryan:
Ami igazán kedves nekem, az az első közös koncert Atlantában, Georgiában. Aztán a Retinal Circus és a francia Hellfest is, ami az első igazán nagy európai fesztivál volt, amin megfordultunk. Ezeket gondolnám igazán kiemelkedőnek. Meg a finnországi Tuska fesztivált, ami Devin első headliner fesztiválja volt. Ezek tényleg azok a pillanatok,amelyekre mindig emlékezni fogunk, mert ezeket vettük fel Blu-Rayre, vagy ez volt az első nagy fesztiválunk, vagy ez volt az első headliner fesztiválfellépés. Ezek mindig kedvesek maradnak nekünk.

Devin ugyanolyan vicces figura a magánéletben is, mint a színpadon?
Ryan:
Igen! Tudod a színpadon egy kicsit megváltozik, mert akkor közönség előtt van. De hogy őszinte legyek, a backstageben is ugyanolyan figura, mint ott fent, a deszkákon. Egy folyamatosan pörgő humorgép! Nem is értjük, hogy bírja ezt egyfolytában, de mi csak élvezni tudjuk. Folyamatosan hoz egy szintet. Persze turné közben néha szeret egy kicsit egyedül lenni, elintézni a saját dolgait, de alapjában véve ugyanolyan humoros csóka, mint amire egyébként számítanál.

0devintownsend2017_24_eredmeny.jpg

Hallottál a The Dillinger Escape Planes srácok balesetéről?
Ryan:
Áh, a Dillingeres srácok, igen! Épp tegnap láttam. Teljesen ledöbbentem. Ismerem a srácokat, Devin nagyon jóban van Greggel, írt is nekik, hogy minden rendben van-e. Úgy tudom, hogy a fiúk jól vannak, de a teljes felszerelésük tönkrement. Nagyon jól ismerjük a Shiningot is, akik az előzenekaruk lett volna. Örülök neki, hogy senkinek nem lett baja, de nagyon sajnálom, hogy sokan nem láthatják emiatt őket. Vétlenek voltak a balesetben és tényleg sajnálom, ami velük történt. Sokat gondolok rájuk, remélem, minél hamarabb rendbe jönnek.

Szereted a filmeket?
Ryan:
Igen, imádom a filmeket!

A Marvel filmeket is?
Ryan:
Én mindenféle filmet szeretek, mindent megnézek, ha arról van szó és ha jónak gondolom. Amikor gyerek voltam, elolvastam A Gyűrűk Ura könyveket. Amikor megtudtam, hogy filmek is lesznek belőlük, teljesen felpörögtem. Ugyanígy vagyok a Star Warsszal is. Hatalmas Star Wars fan vagyok! Megnéztem az új filmet is, hatalmas rajongója vagyok. Szeretem a Star Wars filmeket, nagyon jók az effektek, de szeretem a drámákat, vígjátékokat is... Amit jónak gondolok, azt meg is nézem!

Csak azért kérdeztem, mert szerintem Devin olyan, mint a metalzene Deadpoolja.
Ryan:
Igen, ez egy tökéletes hasonlat! (nevet) Nagyon tetszett az a film is! Nagyon tetszik ez a hasonlat. Tudod, én azt mondom Devinre, hogy ő a metalzene Jim Carreyje. Azok az arckifejezések nagyon hasonlóak.

Mi számodra minden idők három legjobb lemeze?
Ryan:
Wow, ezzel most megfogtál! (gondolkodik) Elsőnek a Rush Moving Picturesét mondanám; egész életemben hatalmas Rush rajongó voltam! Aztán egy The Beatles lenne a második, méghozzá az Abbey Road. Nagyon-nagyon-nagyon nagy Beatles rajongó vagyok! Az Abbey Road valami fenomenális! Tudod, nem könnyű dönteni, mert a Let It Be-t és a White Albumot is nagyon kedvelem, de az Abbey Roadot választanám, mert nagyon konzisztens dalok vannak rajta. Harmadiknak a Pantera Vulgar Display Of Powerjét mondanám. Ők a valaha volt legkedvesebb metalzenekarom, mindig is azok lesznek, nagyon szeretem a zenéjüket. Ez lenne a legkedvesebb három lemezem, de nagyon szeretek másokat is hallgatni, például Bob Marleyt, a Dave Matthews Bandet, vagy a Meshuggaht, de ezt a hármat választanám ki mind közül.

0devintownsend2017_48_eredmeny.jpg

Van bármi különleges fellépés előtti, vagy utáni szokásod?
Ryan:
Tudod, én egy nagyon pozitív srác vagyok. Az egyetlen dolog, amit mindig megteszek, hogy bevizualizálom a dolgokat, ahogy épp egy nagyon jó bulit tolok. Persze be is melegítek minden koncert előtt, de közben elképzelem, hogy felmegyek és jól érzem magam, hiszen az a lényeg, hogy az emberek, akik eljönnek és egy csomó pénzt kifizetnek, is jól érezzék magukat. Szóval biztos akarok lenni benne, hogy minden este, amikor kimegyek az emberek elé, a lehető legjobb formámat hozzam. Szóval mindig bemelegítek, koncentrálok és egy jó koncertet akarok adni. De minden koncert előtt nyomunk egy ökölpacsit is a többiekkel! Nincs koncert anélkül, hogy ezt ne csinálnánk meg. Ez egyfajta szokás, de inkább zenekari szintű. De ez a néhány dolog nagyon fontos nekem, hogy meglegyen.

Szereted a Between The Buried And Me és a Leprous zenéjét?
Ryan:
Igen! A Leprous még új nekem. Igazából úgy ismertem meg őket, hogy Tobias, aki most a Shiningban dobol, annak idején a Leproussal is játszott. Nagyon zseniális zenekar és nagyon egyedi hangzásuk van. Baard, a jelenlegi dobos egyszerűen lenyűgöző! Szuper dobos, ráadásul egy nagyon kedves srác, de az egész zenekar nagyon rendes arcokból áll. Nagyon kedvelem őket, rajongójuk is lettem időközben! A Between The Buried And Me-nek már 2010 óta rajongója vagyok.

Én a Colours album óta :)
Ryan:
Az milyen hatalmas egy lemez! Az az én kedvencem tőlük! De hogy őszinte legyek, csak később ismertem meg őket, amikor az első Devin Townsend Project turnén még 2010 januárjában nekik, a Between The Buried And Me-nek nyitottunk. Az egy Scale The Summit, Devin Townsend Project, Cynic, Between The Buried And Me kanyar volt. Akkor ismertem meg őket, de azóta is nagyon szeretem a zenéjüket, azóta a rajongójuk vagyok. Minden lemezüket nagyon szeretem, de a Colours lett a kedvencem mind közül. Még egyszer mondom, hatalmas album lett és mint dobos, Blake tudása előtt egyenesen megemelem a kalapom! Hihetetlen megtiszteltetés minden este nézni, ahogy játszik! Nekem egyenesen ajándék ez a turné, mert két csúcskategóriás dobos játékát nézhetem meg minden este. Nem vagyok versengő, vagy hasonló típus, egyszerűen csak szeretem ezeket az őrült dobosokat és megpróbálok tanulni tőlük, átvenni egy-két fogást. Ezért szeretem ezt a turnét, mert itt három egymástól különböző hangzású zenekar, de mégis egy ajándék ez a rajongóknak. Ráadásul amellett, hogy 2010 óta rajongók a Between The Buried And Me-ért, még a Leprousnak is fanatikusa lettem.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT 
Facebook // Hivatalos

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3312264632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum