Mindössze két hetet kell várnia a nagyérdeműnek arra, hogy meghallgassa az új Danko Jones albumot, ami a német AFM gondozásában jelenik meg március 3-án. Az RS a kiadó jóvoltából annyira szerencsés volt, hogy alkalmunk nyílt belefülelni a hivatalos megjelenés előtt a Wild Cat-be, ami azóta sem került ki a lejátszóból.
Ha nem ismered a Danko Jonest, egyrészt azonnal pótold ezt a hiányosságot, másrészt … azonnal pótold a hiányosságot! Az énekes/gitáros nevét viselő zenekar 1996 óta létezik, a Wild Cat a hivatalos bio szerint a kilencedik albumuk, de nem ez a fontos. Danko Jones foglalkozását tekintve rockzenész, blogger, podcaster, valójában a rock and roll élő inkarnációja, a kanadai Lemmy, az ember, aki adrenalint eszik reggelire, hangerő a párnája, akinél hitelesebb, szerethetőbb figurát lámpással kell keresni a ma élő rockzenészek között. Akkor, amikor a zenekarok többsége vért izzadva küzd azért, hogy menőnek tűnjön, ő nem csinál mást, mint feltekeri a hangerőt, és ír 11 dalt a csajozásról, mindezt olyan természetességgel, ami csak a legnagyobbak sajátja.
I gotta rock, I need to roll – nagyjából öt másodperc telik el a lemez kulcsüzenetéig, és ennyi körülbelül elég is ahhoz, hogy érezzük: ez most nagyon rendben lesz. Amellett, hogy a Wild Cat tökéletesen passzol a zenekar életművébe, talán még sohasem volt ennyire magas a jó értelemben vett slágerfaktor egyetlen albumon sem. A punkrock hatású Going Out Tonight, vagy a Thin Lizzy-t idéző You Are My Woman magától értetődő természetességű dalok, amihez hasonlót számtalan zenész egy életen keresztül próbál a siker leghalványabb esélye nélkül megírni. Az album első húsz perce kizárólag olyan dalokat tartalmaz, amit kevéssé ihletett zenekarok két-három lemezre is beoszthatnának, és még mindig emlegetnénk a végeredményt. Ha a klasszikus albumformátumra utalunk, itt legfeljebb a B oldalra került fel néhány kevésbé maradandó dal, de még így is bőven átlagon felüli az összkép.
A fanyalgók szerint minden Danko Jones lemez ugyanolyan, az aktuális albumok igazából csak egy újabb turné ürügyei. Persze ezzel a logikával az AC/DC, a Motörhead vagy a Ramones lemezei is hasonló célt követtek, ami ugye a történelem által igazolt nettó hülyeség. Megfogalmazható olyan kritika, hogy az aktuális zenei trendeknek, poszt-akármiknek nyoma sincs egyetlen DJ albumon. Ez távolról nézve igaz, de jelentkezzen az, aki nem kezd el azonnal léggitározni a Do This Every Nightra!
Bár még csak február vége van, megkockáztatom, hogy olyan album született, ami esélyes az év végi listákon való megjelenésre is. A Wild Cat csuklóból kirázott rockalbum a legnemesebb fajtából, melynek olyan klasszikusok mellett a helye, mint a Supershitty To The Max, vagy a Ridin’ The Tiger. Ha idén csak egy lemezt akarsz meghallgatni, ez simán lehet az!
5/5
