RockStation

Mitch Harris vs. Shane Embury - Kinek voltak izmosabb bandái a Napalm Death előtt és mellett?

2017. március 19. - csubeszshuriken

imgonline-com-ua-twotoone-patds8rzsovw.jpgAkinek még be kell mutatni a Napalm Death életmű két kulcsfiguráját, az kérjen meg valakit, hogy rántsa fel csuklyából az alsóneműjét, húzza azt hátulról a fejére és az így már ideális ívet leíró testével hintázzon ki óvatosan a képből. Első tippre az ugyanis eddig sem volt képben, aki nem vágja, hogy Shane Embury és Mitch Harris pontosan azok az arcok, akik együtt serdültek a föld alatt egy szintén felnövekvő grindcore galaxisban. Tudniillik különböző időben való megérkezésük előtt a méltán híres Napalm Death zenekarba is voltak már bandáik, amik legendásnak számítanak. A Birmingham városából a világra szabaduló, máig legnevesebb grindcore banda mellett azonban jó néhány más projektet is futtattak, ami simán nem kevésbé említésre méltó. Ezeket összeszedve tesszük most mérlegre ennek a huszonnégy évig együtt is zenélő két legendás arcnak a munkásságát.

john-peel-header.jpg

A történetet kezdve mindjárt 1986 körül és a helyszín itt is Birmingham. Ahol a gyapotsérós Shane már második zenekarát hozza össze a kor egyik Heresy nevű punkbandájának Mitch Dickinson névre keresztelt tagjával. Aki az Unseen Terror nevet egy Septic Death szám miatt adja a zenekarnak, ami abszolút a hardcore és a korhű extrém metál egy alagútba való terelése. Sokszor komoly és komolytalan szövegekkel, amikben visszatérő főszereplő például Garfield. Nagyjából négy albumot megtöltve ezzel pengén.

Mitch Harris otthona nem Idaho, hanem Las Vegas volt. Itt hozta össze első bandáját is az énekes / gitáros Righteous Pigs név alatt nyolcvanhéttől. Akikkel össze is raktak két nagylemezt, amiből a második Stress Related címmel már alsó hangon is komoly grindcore klasszikusnak számít. A harmadik lemez azonban már nem készült el, hiszen Mitch innen igazolt a Napalm Death válogatotthoz. 

Shane következő bandájának rövid sztorija, hogy a Napalm Death és a Sick Of It All együtt turnézott az államokban. Ahol az ismert hardcore banda frontembere és emberünk arra jutottak, részben a korszellem hatására, hogy kísérleteznének indusztriális alapokkal, vegyítve azt saját hozott stílusukkal. Ebben a Lou Koller és Shane Embury felállásban aztán egy Blood From The Soul album készült el végül 1993 derekán. Ahol Shane a hangszeres részből mindent vitt, játszott, programozott.

Ahogy a Shane második bandája is két személyes volt, úgy Mitch is hasonló felállásban futott neki egy másik projektnek a Righteous Pigs mellett. A Defecation ugyanis szintén csupán egy másik tagra épült rajta kívül. Aki nem volt más, mint Mick Harris a Napalm Death akkori dobosa. Ők ketten készítették el a klasszikus Purity Dilution lemezt, ami a kettőből az első Defecation album lett így. Sokkal több death metal elemmel, mint amiben korábban bármelyikük utazott.

Aztán jött a becstelen grindcore briganti bulibárók macséta metálja, azaz a Brujeria. Ami valójában nem a mexikói határvidék egyik drogfőző garázsában alakult, hanem neves akkori zenészek csapat volt, amit Dino Cazares hozott össze. Shane mellett pedig, aki itt a változatosság kedvéért gitározik, még szintén nem gyenge formák fordultak meg a bandában, aminek bemutatkozó lemeze a Matando Güeros volt. Aminek a megjelenési éve szintén 1993.

Ebben a megmérettetésben valószínűleg a Menace lesz az egyik kakukktojás. Ami egy száz százalékban Mitch Harris elméjéből kipattant progresszív metál projekt, amihez ő is egy nemzetközi zenekart hozott össze. Amely mindössze egyetlen lemezt jelentetett meg mindeddig úgy három évvel ezelőtt, nagyjából egy időben azzal, amikor Mitch huszonnégy év után kilépett a Napalm Death zenekarból. Hogy például az Impact Velocity lemezzel másfajta terveket valósítson meg.

concert11264_3.jpg

Főhőseink azonban nem csak a Napalm Death név alatt zenéltek eddig együtt. Ilyen combos zenei karrier után talán meghökkentő is kicsit, de úgy nagyjából hat éve pont ők ketten hoztak össze egy Absolute Power nevű tradicionális heavy metal bandát, amiben mellettük például a Benediction dobos Ian Treacy is részt vett. Egy addig ismeretlen énekessel, és bár egy album készült csak el, de az első perctől az utolsóig esszenciális visszatekintés a hőskorra.

A másik olyan banda, amit szintén együtt pörgettek pedig a Meathook Seed. Itt is közösen képviselték ugyanis a Napam Death felet. Míg Donald Tardy és Trevor Perez az Obituary oldaláról a csapat másik felét. Ami szintén egy kísérletezőbb hangvételű, gépiesebb effektekkel megszórt death / grind bemutatkozó lemezt eredményezett Embedded címmel. Később készült még egy második lemez is, ahol a floridaiak már nem szerepeltek a csapatban, ez pedig Mitch új ötleteinek köszönhetően még inkább az indusztriális világ felé a tolta a hangzást.

Shane Embury és Mitch Harris életművében azonban talán mégis a Napalm Death marad és maradt a legfontosabb zenekar. Ahova három év különbséggel érkeztek meg Shane javára, hogy aztán huszonnégy évig tolják együtt a darálót, elkészítve így tizenhárom remek lemezt a bandának. Ami mindkettőjüknek oldalán komoly súly a serpenyőben. Ahol bár Shane neve mellett számtalan banda szerepelhetne még, hiszen Lock Up, Venomous Concept és a többi, amit még jegyez, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy nem kiegyenlített ez az összehasonlítás. A világ legradikálisabb bandájának tagjai között. Ami ugye a....

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3112347033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum