RockStation

25 éves Sublime évforduló - Kislemez bakeliten, dokumentumfilm meg saját sör

2017. március 26. - csubeszshuriken

sublime4.jpgNegyed évszázaddal ezelőtt jelent meg a Sublime bemutatkozó lemeze 40oz. to Freedom címmel és bár később még két másik lemezt is megjelentetett a legendás kaliforniai ska / punk csapat, mégis talán ez maradt mindig a legnépszerűbb kiadványuk. Ennek az évfordulónak pedig egész éves ünnepet szán a zenekar. Vagyis Eric Wilson és Bud Gaugh, ami azt illeti, hiszen Bradley Nowell a zenekar harmadik alapítótagja és frontembere heroin túladagolás miatt túl korán, már 1996-ban eltávozott közülük. Neki és a banda sikeres éveinek is emléket állít tehát az a tervezett újra kiadás, amely Badfish címmel jön ki bakelit lemezen az idei Record Store Day apropóján áprilisban majd.

Ezen pedig a klasszikus debütáló lemez három dala is hallható lesz, melyek közül a Bad Religion feldolgozás élő felvétel. Illetve szerepelni fog rajta egy szintén élő improvizáció és a Roots Of Creation című dal is. A jubileumhoz azonban készül még néhány dokumentum jellegű film, ahol főleg az eredeti tagok beszélnek a régi időkről. Ez mellé pedig terveznek egy saját névvel ellátott Sublime sört is, méghozzá mexikói ízzel AleSmith Brewing Company együttműködésével és jóvoltából. Persze ezt a cuccot és a lemezt is limitált számban kibocsájtva majd a tavasszal. Ha pedig már évforduló, akkor legyen itt egy-két videó, az említett dalok élő felvételeiből válogatva. Természetesen még a csodálatos Bradley hangjával és alakjával.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8412370903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum