RockStation

The Optimist címen érkezik az új Anathema anyag!

2017. március 27. - theshattered

Anathema 2014.jpgJúnius 9-én jelenik meg a szerencsére nálunk is elég gyakran megforduló Anathema legújabb nagylemeze, a The Optimist. Ha hihetünk az ígéreteknek, a 2014-es Distant Satellites utódja minden eddiginél sötétebb hangulatú, váratlan dolgokat tartalmazó és az Anathema egyik leginkább hallgatót próbáló anyaga lesz.


A Tony Doogannel történt felvételekről Vincent Cavanagh énekes a következőt mondta: "Ő tanácsolta, hogy úgy vegyük fel az egészet, mint egy koncertzenekar, amit már évek óta nem csináltunk. Mivel a legutóbbi turnén már játszottunk néhány dalt, igazából készen is álltunk rá. Tony azt szerette volna, hogy meglegyen benne az az energia, ami csak egymással szemben állva van benne a zenében. Sokkal másabb lett. Nagyon jó volt vele dolgozni, nagyon sokat tanultam tőle a felvételek alatt."

Az új lemez témájáról és a 2001-es A Fine Day To Exittel való összefüggésről: "Akár még azt is mondhatnánk az albumra, hogy félig-meddig önéletrajzi ihletésű, mert ezúttal egy kitalált személyre vetítettük rá a gondolatainkat. Fogtuk a hangzást, az érzéseket és természetesen a reményeinket, félelmeinket és beleraktuk egy másik személybe, ezzel őt tettük a dalok alanyává és írtuk át a belső monológomat az Optimista (The Optimist) narratívájába. John ötlete volt, hogy legyen egy történetszál, így az A Fine Day To Exitet vettem kiindulópontnak. Ott van a srác, aki eltűnt, de nem tudod, mi történt vele. Új életet kezdett? Alávetette magát a végzetének? Sosem fejtettük ki. A nyitódal címe pontosan az a hely, a Silver Strand öböl San Diegoban, az Optimista utolsó ismert tartózkodási helye, ami a Fine Day To Exit borítóján is látható."

A borító és a dallista a következő lesz:

anathematheoptimistcd.jpg
01. 32.63N 117.14W [01:18]
02. Leaving It Behind [04:27]
03. Endless Ways [05:49]
04. The Optimist [05:37]
05. San Francisco [04:59]
06. Springfield [05:49]
07. Ghosts [04:17]
08. Can't Let Go [05:00]
09. Close Your Eyes [03:39]
11. Wildfires [05:40]
12. Back To The Start [11:41]

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4812372581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum