Tavaly nem tudtuk kivárni, amíg az utánozhatatlan Jeff Scott Soto és az ő saját nevét viselő aktuális zenekara hazánkba vagy a közelünkbe ér. Így a budapesti buli után egy éven belül összesen négy alkalommal volt hozzá szerencsénk a két szakaszra bontott Divak turné keretében, mégsem tudtunk ráunni! Ahogy a vele való beszélgetés is mindig különleges élményt ad. Most a Backstage Pubban sem volt ez másként…
Továbbra is a SOTO zenekarral és a Divak albummal turnézol, akárcsak az elmúlt évben. Most viszont az akkor kimaradt régiókat járod.
Jeff: Igen, a tavalyi turné folytatásáról van szó. Roppantul élvezem. Olyan, mint egy újrakezdés, mert bár hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig más és más helyen, más és más közönségnek játszunk, a zenekar és a hangzás még mindig frissnek számít. Vannak, akik csak a hard rockos és a lágyabb dalaimat szeretnék hallani, az újabb dolgaimra nem különösebben kíváncsiak. Ugyanakkor sok régi rajongóm azért tűnt el, mert hiányolták a súlyos témákat. De új arcokat is bevonzunk, mivel korszerűen és súlyosan szólunk.
A mostani körben is adódtak olyan kellemetlenségek, mint tavaly (lemondott bulik, helyszínváltozás, szervezési melléfogások stb.)?
Jeff: Nem. Tavaly még sötétben tapogatóztunk a menedzsmentet és az ügynökségeket illetően, de ma már tiszta a kép. Minden részlet a helyére került, így sokkal olajozottabban működik a gépezet. A bulik is remekül mennek, semmilyen gondunk nincs.
Ha jól mennek a bulik, az azt is jelenti, hogy beállni látszik egyfajta egyensúly a táboron belül, és legalábbis kezdenek megbarátkozni az emberek a SOTO hangzásvilágával?
Jeff: Összességében nagyon is pozitívak a visszajelzések. Egyre többen éneklik velünk az újabb nótákat. Tavaly még nem ez volt a helyzet, hiszen épphogy kijött a második album, és akkor álltunk először színpadra SOTO zenekarként. Azóta eltelt egy év, és mindkét lemez beérett. Az embereknek volt idejük megismerkedni ezekkel, és úgy veszem észre, jobban rá is hangolódtak a számokra, meg a klipeket is látták. Szóval az idő nekünk dolgozik, ezen a turnén jobban odateszi magát a közönség.
A zenészeid gyakorlatilag mindent képesek eljátszani. A mostani közegben is otthonosan érzik magukat?
Jeff: Igen, és az sem véletlen, hogy a Jeff Scott Soto Band hangszeres szekcióját szintén ezek a srácok alkották. Idővel aztán olyan összhang alakult ki köztünk, különösen a sokévi turnézás folytán, hogy nem is akartam más embereket keresni az új formációhoz. Tudtam, hogy a fiúk ezt is el tudják játszani, ők pedig örömmel vállalták, úgyhogy azt találtam ki, velük hozok létre egy olyan bandát, amelyben mindannyian egyenlők vagyunk.
A turnéid során rendszeresen posztolsz a közösségi médiában mindenféle vicces zenés videót, amelyeket az úton vesztek fel a srácokkal, vagyis nem csupán a megszokott, az aktuális buliról szóló bejegyzésekkel, fotókkal örökítitek meg ezeket a túrákat. Ez is azt támasztja alá, hogy óriási a hangulat a csapaton belül.
Jeff: A bőgősünk (David Z – a szerk.) teljesen lökött! Amint felébred és észrevesz valamit, egyből ezzel jön: „Srácok, támadt egy ötletem, csináljuk meg!” Az első reakciónk rendszerint az, hogy „na, ne hülyülj már!” Aztán amikor kialakul a végeredmény, mindig igazat adunk neki. Nagyszerű elképzelései, poénos és kreatív ötletei vannak, úgyhogy hagyjuk is őt érvényesülni. Ha kitalál valamit, megcsináljuk. Állandóan pörög.
Annak idején te énekelted a Motoros egerek a Marsról (Biker Mice From Mars) című rajzfilmsorozat főcímdalát.
Jeff: Szívesen belefogok bármibe, ami eltér a szokványos dolgaimtól. A zenénk adja a mindennapi munkámat, és örömmel vállalok felkéréseket filmekhez, rajzfilmekhez vagy tévéműsorokhoz. Imádom csinálni, mert teljesen másfajta élményt ad. Az Egereket különösen szerettem, mert a fiam akkor volt ötéves, és odavolt a Tini Nindzsa Teknőcökért, ez pedig annak a sorozatnak kvázi egy új változata volt. Miután felénekeltem a dalt, kaptam egy csomó játékfigurát a stábtól, és a fiam úgy érezte magát, mint Karácsonykor. Ez lett az egyik kedvenc műsora, mert én énekeltem benne.
Az utóbbi időben is voltak hasonló felkéréseid?
Jeff: A legutóbbi ilyen jellegű munkám a Rocksztár film zenéjéhez kapcsolódik, azóta nem dolgoztam filmzenén.
Amellett, hogy élőben is bemutathatjátok a SOTO albumok anyagát néhány elhagyhatatlan régi klasszikussal megtűzdelve, amolyan kirándulásként is fel lehet fogni ezeket a turnékat, hiszen ezúttal ismét sikerült eljutnotok eddig ismeretlen helyekre, igaz?
Jeff: Abszolút így van. Budapesten is csak a szólóturnéim alkalmával nyílt végre alkalmam fellépni. Ezt is a szólópályámnak köszönhetem, mint minden mást, hiszen a Talismannal vagy Yngwie-vel sosem koncerteztem ezekben az országokban. Németországba vagy Angliába mindenki megy, én viszont már új területekre is eljutottam a mostani bandámmal a megszokott helyek mellett, és ez az egyik legnagyobb eredményünk!
Van új kedvenc városod vagy országod? Bulgária nyilván fontos szerepet játszik az életedben…
Jeff: Prágába mindjárt az első alkalommal beleszerettem. Úgy volt, hogy ezzel a turnéval is elmegyünk oda, de tavaly meghalt az ottani promoter, aki ráadásul Brnóban is szervezett volna nekünk koncertet. Pozsonyban és München közelében sikerült lekötnünk egy-egy bulit, hogy mentsük a menthetőt, de eléggé kapkodva ment a dolog. Budapest is gyönyörű, különösen éjszaka! Sajnálom viszont, hogy Pozsonyból csak a turnébusz ablakából láttam ezt-azt.
Továbbra is tagja vagy a Trans-Siberian Orchestrának, nemrég óta azt is tudjuk, hogy a W.E.T. új albumra készül, de mi a helyzet a Talismannal?
Jeff: A Talisman továbbra is kényes téma, mert a főembereknek kell összeállniuk ahhoz, hogy lehessen a dologból valami. Csakhogy ők mind rettentő elfoglaltak. Nekem könnyű volna összeverbuválnom három másik arcot, és Talisman néven játszanom velük pusztán azért, mert én énekelnék, ilyet azonban soha nem tennék! Ha a többiek szívesen csinálnák, és tudnának időt szakítani rá, akkor én is benne lennék, de nem a Talisman névből akarnék tőkét kovácsolni, hanem Marcelre emlékeznék, megadva a tiszteletet a közösen írt dalainknak.
A két évvel ezelőtti Joel Hoekstra’s 13 lemezen is énekeltél. Gyakran kérnek fel efféle közreműködésekre?
Jeff: Folyamatosan hívnak, de óvatos vagyok az ilyesmivel, mert nem akarom túlságosan előtérbe tolni magamat. Ha túl sok projektbe fogok bele, azzal a saját hírnevemnek ártok. Nincs szükségem arra, hogy a csapból is én folyjak, vagy hogy mindenütt jelen legyek a piacon, mint a Coca Cola. Egyebek mellett pontosan azért köteleztem el magam ennyire a SOTO mellett, mert annyi mindennel foglalkoztam korábban, hogy muszáj volt visszavennem a tempóból. De a jövőben a SOTO is inkább csak egy-egy dalt fog megjelentetni teljes album helyett. Így elég időm marad más dolgokra, értem ezen az új W.E.T. anyagot, meg valami mást is, ami szintén készülőben van, csak még nem beszélhetek róla…
A bulikon bedobott Trumpos poénjaidból ítélve nem igazán kedveled a jelenlegi amerikai elnököt…
Jeff: Aki kedveli, az szerintem ugyanolyan faszkalap, mint maga Trump. Én is csak lesek, hogy mi folyik éppen az Államokban! Teljes dráma! Olyan érzésem van, hogy hamarosan az egész rendszer gyökeresen át fog alakulni. Sokak szerint négy éven belül sor kerül erre, de szerintem egy évet sem kell már várni!.. Nyakunkon az összeomlás! Nem szívesen politizálok amúgy, ezért is eresztek el a színpadon egy-egy ilyen jellegű poént, de valójában undorító, ami most az USA-ban történik. Elképesztő mértékű a megosztottság az emberek között, és képtelen vagyok felfogni, hogyan hihet bárki ennek az alaknak! Sok olyan arcot ismerek, akik rá szavaztak, de rossz indíttatásból: a legtöbben azért tették, mert nem akarták, hogy Hillary nyerjen. Képesek voltak ilyen indokkal hatalomra juttatni ezt a bohócot! Gyalázat!
Kanyarodjunk inkább vissza a zenéhez! Egyértelmű volt számodra, hogy ezt a második kört is a Vanadine-nal futjátok le?
Jeff: Igen. Amikor útra kelünk, el kell döntenünk, hogyan utazzunk. A Vanadine-nal már tavaly is együtt turnéztunk, és olyan jól kijöttünk velük, hogy idén is úgy határoztunk, közösen fogunk buszozni. Remek banda, óriási arcokkal. A nagy busznak pedig megvan az az előnye, hogy jókat lehet aludni benne, amíg megérkezünk a következő buli helyszínére. Általában szállodában alszunk kétágyas szobákban, aztán hat-hét órán át zötyögünk egy kisbuszban, mire eljutunk a következő városba. De addig dugóba kerülünk, folyton meg kell állnunk vécézni, ráadásul sokan vagyunk összezárva, szóval rohadt fárasztó így az egész. A turnébusz viszont sajnos nem olcsó mulatság, ezért olyan előzenekarokkal kell összefognunk, akik hajlandóan fizetni az ezzel járó költségeket. Szerencsére itt a MarysCreek és a Vanadine, akik vállalták ezt azért, hogy eljuthassanak olyan helyekre, ahova egyébként nem tudnának, és a zenéjük is eljuthat másokhoz. Jó lehetőség ez számukra, hogy megmutassák, mit tudnak, ugyanakkor lehetővé teszik számunkra, hogy ilyen körülmények között turnézzunk. Olyanok vagyunk együtt a buszon, mint egy nagy, boldog, de szétcsúszott család, amely valami nemzetközi repülőtéren talált egymásra. Az egyik zenekar svéd, a másik svájci, a hangosítónk belga, a bőgősünk amerikai, két tagunk brazil, és van nálunk egy spanyol gyerek is… Ha mindenki egyszerre kezd szövegelni, attól szétmegy a fejem!.. És ami közös bennünk: nem beszélünk angolul (nevet)!
FOTÓK: TÖRÖK HAJNI
Hivatalos / Facebook
