Phil Rudd Band /Head Job European Tour 2017/ @ Dürer Kert, 2017.05.05.

Egy kis adag dobos-ikon köret nélkül rendel!

2017. május 12. - Árposz

phil_rudd_artlasso_001.jpg

Ha valaki legalább csak köszönő viszonyban van a rockzenével, akkor egészen biztos, hogy az AC/DC és ezáltal persze Phil Rudd neve nem lesz számára ismeretlen. Úgy bizony! Phil úr verte a bőröket az ausztrál “csoda csapatban” a teljes Bon Scott éra alatt. A legendás énekes halála után még 1983-ig volt a zenekart tagja, és bő tíz éven át egészen a közelmúltig ismét Ő foglalt helyet a dobok mögött. (Fotó: Salim Mahboubi / Artlasso)

2014-ben rendesen felpörögtek körülötte az események. Még az AC/DC tagjaként ez év nyarán kiadta első szólóalbumát, Head Job címen, ám mégsem ettől a hírtől volt hangos vele kapcsolatban a sajtó, emberünk ugyanis híres dobosból egy csapásra hírhedt dobossá vált, miután súlyos fenyegetések és drogbirtoklás miatt indult ellene rendőrségi eljárás. Szabadlábon védekezhetett, és az ítélet végül a vádakhoz mérten enyhének nevezhető nyolchónapnyi házi őrizet lett.

Mivel Phil mozgástere erősen korlátozottá vált, a Malcolm Young súlyos egészségügyi problémái miatt eleve nehéz időszakát élő AC/DC dobosaként végül parkoló pályára kényszerült. A fentiek ismeretében igen kellemes meglepetést jelentett a hír, hogy Phil Rudd 2017 tavaszán egy hazánkat is érintő európai klubturnéra indul szólólemezével.

phil_rudd_artlasso_002.jpg

Szimpatikusnak semmiképp sem nevezhető botrányok ide vagy oda, egy ekkora név klubkoncertje bizony nem mindennapi esemény, főleg, hogy az előzetesen elérhető – igencsak szűkre szabott – setlistek néhány AC/DC dallal is kecsegtettek.

Már a kiírt kezdés előtt bő fél órával jelentős létszámban bukkantak fel a nagyrészt AC/DC mörcsökbe öltözött arcok a Dürer hangulatos kerthelységében, így érdemesnek láttam időben bebetonozni magam a színpad bal szélénél. Ahogy vártam, hamar megtelt a 041-es terem, és kb. 5-10 percnyi várakoztatás után minden sztárallűrt mellőzve a név és a lemez felvétele óta két fővel bővült válogatott slepp az erősen 60+ átlagéletkorával a maga leplezetlen mivoltában – Phil úgy tűnt még a protkóját is a pohárban hagyta - szép komótosan felvonult színpadra, majd úgy odadörrentettek, ahogy azt bizony tanítani sem lehet.

A színpad egész egyszerűen hibátlanul szólt, épp ezért nem is igazán értettem, hogy a mindvégig patent teljesítményt nyújtó Allan Badger, ha a számok között épp nem egy gyanús pohárkából öblögetett, akkor a technikusából próbált némi bónusz hangerőt kicsikarni a monitorba. Szó ami szó, nem spilázta túl a szerepét, de azt meg kell hagyni, hogy a 78-as Powerage lemezről ismert, meglepően nagyot ütő Up To My Neck In You tételben frankón megidézte Bon Scott hangszálait.

phil_rudd_artlasso_004.jpg

És ha már az AC/DC daloknál tartunk, nem jelentett túl nagy meglepetést, hogy a jeles publikumot a már említett nóta mellett a jóval ismertebb Shot Down in Flames és a ráadás előtti „zárásként” előadott Rock 'n' Roll Damnation indította be leginkább.

Persze a Head Job lemezes nóták is megállták a helyüket – mi tagadás, számomra élőben sokkal nagyobbat ütöttek, mint a korongon – bár egy idő után eléggé viccesen hatott, hogy kb. minden második felkonferálásban a soron következő dal címe mellett elhangzott a „Head Job albumról” jelző (nem mintha lenne másik).

Összegezve az élményt, az est számomra egyetlen komoly negatívuma mindössze annyi volt, hogy az egész koncert nagyjából fele annyi ideig tartott, mint jelen cikk megírása. Mindenféle „extra feltét nélkül” kaptunk az arcunkba az egyszámos ráadással együtt egy erős háromnegyed órányi műsor, és bizony egy pillanatra érezhetően megállt a bökő a levegőben, hogy valóban ennyi és nincs tovább.

A legtöbb esetben túl sokat is kapunk az előzenekarokból, most viszont nagyon jól jött volna egy. De akárhonnan is nézem a dolgot, rövid műsor ide vagy oda, ez egy kihagyhatatlan este volt. Élőben, és szinte testközelből láthattuk és hallhattuk, hogy Phil – heves és önfeledt ritmusos nyammogások közepette - úgy üti meg a pergőt és úgy hozza az „egyszerű”, óramű pontos, több mint négy évtizede bevált rock alapokat, ahogy talán senki más. A Rock n’ Roll tényleg kortalan!

Fotók: Salim Mahboubi / Artlasso.hu. További képek ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr112499865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum