Pontosan 22 évvel ezelőtt - Dynamo Open Air 1995

2017. június 04. - csubeszshuriken

10363325_844060465625543_5496206503782227725_n.jpgA zenetörténelem is csak a történelem. A történelemben pedig vannak azok a pótolhatatlan pillanatok, amik berobbanásukkal az örök elmúlás világában is halhatatlanná tudtak válni, mert az időkre amiben születtek, ráhatásuk ereje felbecsülhetetlen marad. A ilyen nagy hatótávolságú zenetörténelmi pillanatok pedig volt, hogy egy helyen tudtak összesűrűsödni és ott átlovagolni azok arcán, akik ezt az együttállást azóta sem és soha többé nem felejtik el. A Dynamo Open Air '95 fesztivál pedig egészen biztosan ilyen sűrűségű esemény volt. A hardcore bandákat is vendégül látó rangos metál ünnepély pedig pont ezen a hétvégén ünnepli 22 éves évfordulóját. Az ugyanis 1995 június másodika és negyedike között került megrendezésre. 

Méghozzá Eindhoven városában Hollandia déli részén. Ahol a szervezők is nagyjából azt érezhették, amit az akkor fellépő zenekarok nagy része is. Hogy minden várakozást felülmúló zenetörténelmet írnak. Ugyanis a Dynamo fesztivál ebben az évben már száztíz ezer látogatót fogadott, miközben előtte kilenc évvel ezt az egészet az azonos nevű rock klub születésnapi bulijaként indították el. Csupán egy estével, hat-hét zenekarral és pár ezer látogatóval a helyhez tartozó parkolóban. A Dynamo '95 viszont már három napot töltött ki több színpadon és olyan bandákkal, mint Tiamat, Paradise Lost, Madball, Machine Head, Downset, Grip Inc, Biohazard, Type O Negative, Nailbomb és a többi. Akik a kilencvenes évek közepénél járva olyan sikereket halmoztak egymással párhuzamosan, amiről kivétel nélkül mind, még álmodni sem nagyon mertek. Ahogy a fesztivál hatalmas néző száma, úgy az ő sikereik sem voltak előre kiszámíthatóak. Mi pedig már csak az évforduló alkalmából is, összeszedtük a fesztivál néhány rongyosra nézett videóját az aranykorból és hozzá összeollóztunk pár interjúból kiragadott mondatot arról, hogy az azóta legendássá vált ott játszó bandák tagjai mit is mondtak a korai időkről. Aztán ehhez képest mi is lett, amikor azok a bizonyos pillanatok egymás után felrobbantak és egyszer csak ott volt több tízezer ember, akik számaikat skandálták a színpad előtt.

A Biohazard egyértelműen a State of the World Address lemez után ért a soha nem várt és ilyen mértékben nem is remélt csúcsra. A megjelenés utáni évben a Dynamo egyik legnagyobb nevének számítottak. Ez hét évvel az első bulijaik után volt. Amely időről Bobby Hambel ezt mondta:"Teljesen be voltunk zsongva, hogy a CBGB-ben játszhatunk. Ekkor még az is nagy szám volt, hogy átkelhetünk a folyón Manhattanbe, nem gondoltuk volna, hogy később bejárjuk az egész világot."

Ők viszont nem egyedül képviselték a hollandoknál az akkor nagyobb népszerűségnek örvendő New York Hardcore vonalat. A fesztiválon ugyanis a testvérzenekar, azaz a Madball is játszott a nagyszínpadon. Több tízezer ember előtt. Pedig a pár évvel korábbi indulásról Freddy még így nyilatkozott:"Lássuk csak, tizenkettő voltam, amikor az első 7 lemezünk megjelent. Gyorsan összecsaptuk azt az EP-t, még régebbi AF számok is voltak rajta. Igazából a bátyám és Vinnie (Vinnie Stigma, AF gitáros) biztatott rá. Akkoriban ugyanis már rendszeresen felléptem velük egy-két dal erejéig, és akkor jöttek az ötlettel, hogy csináljak egy 7 lemezt, csak a móka kedvéért. Nem volt éppen átlagos, hogy egy gyerek hardcore-t énekeljen, és csak úgy, kíváncsiságból kipróbáltuk. És nagyszerűen sült el, emlékszem oltári büszke voltam, mutogattam is mindeniknek az albumot. Igazi gyors, punkos oldschool hardcore volt, és úgy kiabáltam, ahogy a tüdőmön kifért. (nevet) Semmi célom nem volt vele, egyszerűen jólesett. Nem gondoltuk, hogy bárki kíváncsi lesz rá."

A Fear Factory igazi elismeréseit is 1995 hozta meg. A június elején zajló fesztivállal szinte egy időben jelent meg a Demanufacture lemez, ami soha nem várt sikereket hozott. A forradalmi anyagot pedig a Roadrunner kiadó jelentette meg, ahogy a Dynamo többi fellépőjének lemezeit is. Szóval lehet, hogy a kiadón keresztül már ismerték a Madball tagjait, de a haverság igazából itt írt történelmet egy közösen eljátszott Agnostic Front feldolgozás kapcsán. De minthogy Max Cavalera és Alex Newport is ott volt a Nailbomb kapcsán, biztos nagy traccspartik lehettek a színpad mögött, mert Burton C. Bell egy egy évvel azelőtti turnéról később ezt mondta:"Azt hiszem, a legjobb turné, amin valaha életemben részt vettem, az az 1994-es amerikai körút volt, amikor a Sepultura előzenekaraként játszottunk, de ott volt még a Clutch és a Fudge Tunnel is. 24 éves voltam, a Sepultura éppen a Chaos A.D.-t turnéztatta, mi meg a Soul Of A New Machine-t. Rengeteget szórakoztunk, buliztunk, az egész olyan volt, mint egy nagy utazó család."

Ahogy az is köztudott, hogy a Type O Negative tagjai is jó barátságban voltak a többi bandával. Evan Seinfeld egész Biohazard album ajánlott a később elhunyt Peter Steele emlékének. Aki '95 környékén még tündökölt és a Bloody Kisses után, útban az October Rust felé mindenki tőlük volt elbűvölve. Josh Silver viszont utólag ezt nyilatkozta a zenekar első pár évéről:"Hmmm… Hogyan is lehetne összehasonlítani egy fiatal, naiv bandát egy olyan öreg zenekarral, ami több mint 18 éve létezik? Tapasztalatlan idióták voltunk akkoriban, ez az igazság. Fogalmunk sem volt, mit csinálunk, semmi tudatosság nem volt abban, ahogyan működött az egész csapat."

A berobbanó népszerűség egyik mintapéldánya pedig a Machine Head zenekar is lehetne. Bemutatkozó Burn My Eyes című lemezük a Roadrunner Records legnagyobb példányszámban elkelt bemutatkozólemeze lett. Egy évvel az említett album után már vezető név volt Eindhovenben. Pedig a három évvel azelőtti kezdetekről Rob Flynn pár éve ezt mondta:"Léptem már fel sztriptíz klubban, keresztény ifjúsági központban, közösségi parkokban, emberek kertjében, sőt, a legelső Machine Head-koncert a roadunk nappalijában volt. Hetvenöten voltak rajta."

A Sepultura viszont ebben az időben már bőven befutott csapat volt. Így nem is volt kérdés, hogy a Nailbomb kapjon a rajongók részéről figyelmet. Koncertjük viszont csak ez az egy volt a Dynamo fesztiválon. Amit hatalmas siker övezett. A felvétel lemezen is megjelent és legendás darab lett. Szóval Max talán kicsit álszerényen fogalmazott mikor a projekt életre hívásáról beszélt:"A helyzet az, hogy mi igazából Phoenixben lakunk és amikor a zenekarainkkal épp nem volt dolgunk, összejöttünk zenélgetni, mert Phoenixben semmit nem lehet csinálni. Aztán összeraktunk pár számot, ahol megint kiadhattuk a dühünket."

A keményvonalasok mellett viszont voltak, akik megreformálták a hardcore muzsikát. Például a műfajra nem igazán jellemző dallamos énekkel. Ami az ortodox berkekben nem igazán hozott elismerést, viszont az egyéb rajongók tömegei hajoltak meg Keith Caputo hangja előtt már az első Life Of Agony lemez után, ami szintén azonnal vált klasszikussá. Amiről maga az énekes a következőket nyilatkozta:"Tény, hogy a zenekarunk úttörő volt ebben a tekintetben, és mint ilyennek ki kellett taposnunk egyfajta ösvényt, hogy azok a zenekarok akik ugyanebbe az irányba próbálnak elmozdulni könnyebben találják meg a helyes irányt. A többiek nevében nem beszélhetek, de szerintem hasonlóképpen vannak azzal ők is, hogy nem adtunk ezekre a kritikákra. Csináltuk a dolgunkat ahogy gondoltuk, hogy jó lesz, aztán ez lett belőle."

A fesztivál első napján viszont még nem a hardcore és metál ötvözetek kapták meg a főszerepet. Ott ugyanis a My Dying Bride koncertje volt az egyik főműsor idős. A death metálból megszelidülő angol zenekar szintén azt a sajátos doom zenét játszotta, amely nagyon is jellemezte még a kilencvenes évek metál zenéjét. Aaron Stainthorpe énekesnek pedig úgy tűnik valóban Hollandiáig kellett jönnie, hogy megélhesse, nem csak az ismerősök járnak a bulijaikra respektből. Ő ugyanis így szólt egy interjúban:"Az angliai koncertek érdekesek, mert nem vagyunk túl népszerűek idehaza. Elég furcsák a koncertjeink."

A fentebb felsorolt csapatok sikereiben pedig nyilvánvaló szerepe volt a zenetévék olyan idevágó műsorainak, mint a Headbangers Ball. Videóik úgy terjedtek a világban, mint a bozóttűz. Ahogy a Dog Eat Dog klipjei is így kerítették a rajongókat, soha nem várt sebességgel. Ennek köszönhető a Dynamo színpada előtt ugráló tízezres közeg és az a néhány szó, amivel John Connor erre az időszakra később emlékezhetett:"Aztán az 1994-es év, amikor megjelent az Allboro Kings és elindult a Biohazarddal közös turné, az is egy elképesztő időszak volt számunkra. Gondolj csak bele, teltházas koncertek minden éjszaka, ráadásul akkoriban aludtunk először egy rendes turnébuszban, plusz olyan országokba és városokba jutottunk el, amikről álmodni sem mertünk volna."

(A cikk elkészítéséhez az Shock!, a Fémforgács és az Index oldalak idevonatkozó interjúiból is ollóztunk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3012560981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum