Municipal Waste - Slime and Punishment (Nuclear Blast, 2017)

Tipor le lábfejet! Mosh ki thrash fejet!

2017. június 09. - csubeszshuriken

1000x1000_1.jpgHány zoknit rúgsz még el a pizzás dobozok felett a szoba sarkáig, miközben egy screamo banda lesírja a falról anyád széles mosolyát, ami az első közös karácsonyotoknak szólt? Mennyit fantáziálsz arról, hogy sűrűn használt klotyó pumpával pampogtatod a profitszopó politikusok fosszagú seggszáját, miközben már a századik langyos dalt nyomod ki a föld hanyatlásáról? Hányszor szagolod még meg a heréd alatt parkoltatott ujjhegyeid, miközben egy poszt metál csillagvizsgáló épp mitikus óriásoknak tart zenés kurzust arról, hogy hogyan rejtsenek szent hegyeket a hónuk alá? Okádtál már sörhabot a röhögéstől, miközben egy haverod a kedvenc heavy metál kard kontra sárkány diadalát mutogatja el Rodney Dangerfield szinteken? Aha! Szóval te is azért hallgatsz időnként crossover lemezeket, mert a szart is a cipőd szárába tolja, de közben szarba se kell vedd ezt az egész szart? Mert mondjuk nagyon komoly az, ahogy az egész baszottul nem az?!

A kilencvenes évek után piszok üdítő volt látni, hogy az olyan bandáknak köszönhetően, mint a Municipal Waste beköszöntött egy csúnya crossover reneszánsz. A külvárosi kis krapekok egy kisebb hányada pedig megint be lett lőve a D.R.I., a Cryptic Slaughter, az Attitude Adjustment, a Ratos de Porão és az Exodus zenéjével. Azzal a gyalázatos zenei recepttel, ami az egyik leggyorsabb úton húz meg inakat. Pörget hajakat. Tipor le lábfejet. Mosh ki thrash fejet!

Tony Foresta és csapata pedig maximális pontszámmal pörgette ki ezt a játékot nem is egyszer a zenekar fennállásának első tíz évében. Megállás nélkül taposva a turnékat és tapostatva azokon a táncparkettet a trógerekkel. Pizzás doboz és büdös zokni pedig nyilván határolta a turnébuszokban is az élettereket és egy idő után talán már nem is volt olyan vicces ez a közösségi szemét. Szóval öt évvel ezelőtt még csináltak egy lemezt, ami abszolút rendben volt. Bár a stílust körülfogó határok miatt, mégis részben olyan lett csak az is, mint a korábbiak. Aztán ezután, ahogy a banda, úgy a reneszánsz is elfáradt kicsit. Így mindenki foglalkozni kezdett az olyan egyéb zenekaraival, mint a Bat, a Publicist UK, és az édestestvérnek is tekinthető Iron Reagan. Meg hasonló okosságok.

municipal_waste_2016_1.jpg

Viszont öt év elég sok idő. Az egykori aranyévek mögött pedig mindig ott van egy aranyélet emléke is. Ami visszatérést kíván. Az albumot megelőző téli Európa turnén pedig mi sem volt hangosabb üzenet, minthogy a Municipal Waste simán jobb volt a velük játszó Suicidal Tendencies és Agnostic Front bulijainál. Feszes és kíméletlen full kontakt a közönséggel. Nyilván, mert jó volt megint együtt eljátszani az örök érvényű, szaggató és vonyító gitártémák erejével.

Amikből az új Slime and Punishment lemez is egyértelműen felépül. Ahol Breathe Grease című szám után megint tudod, hogy Tony Foresta hangja atom passzentos a témában. Míg az Enjoy the Night rögtön utána bebizonyítja, hogy negyvenhét másodperce minden belefér. Hajszától a masszív középtempóig. Az egész nyolcvanas évekkel együtt. Aztán kiállás, mosh motor és harcos modor. Ez már a Dingy Situations és egy fakocka egyszerű mégis briliáns szóló. Majd Shrednecks kórussal. Még mindig üldöznek a dobok. Ryan Waste gitárja gigantikus gladiátor. A Poison the Preacher refrénjével pedig simán ráhúz a tizenkilencre a huszonegyben. A középtempóban a basszus baszottul böfög. Tony még mindig állat. A Bourbon Discipline pedig mindent elvesz. Főleg a levegőt, mert az elején hipergyors. Aztán Parole Violators. Közben a régi magasszárú csukák ára már duplára csúszott az ebay rendszerben. Pedig a címadó dal tiszta klisé, de nem tudod utálni. Sőt! A kórusba vagy megint szerelmes. Mert attack szőrös! Amateur Sketch. Avagy még mindig üldöznek. Nem csak David Witte, de a stúdiómunka is gyilkos. Nem tudom, hogy hol tartunk, de hosszabbak a számok és komplexebbek a dobok. Tök jó, hogy értem a szöveget. Under The Waste Command. Nagyon jó a két gitár. Mint a Motörhead úgy tol bele, van valami őspunk fröccs, majd metál diadal és furfangos ciráda. Hősies, mint egy úttörő dal. Isten kiállások megint. A dobdal együtt fut fel a basszus. De hova? Crossover mennyország! A váltás aztán megint kimosh. A cipőszárban meg ott a fos. Think Fast? A gitár nagyon gyors és okos. Az erő megint nyolcvan fokos. Az agyadban végül semmi okos. Hogy mindez pedig mennyire lesz elég, az úgyis élőben fog kiderülni! 

Kopogott már úgy a gördeszkád a lépcsőn lefelé, mint amikor a pergőt ütik, miközben egy ortodox black metál katona hetedszer csúszik meg a fenyőerdőevéshez szükséges sminkjével? Hányadik acapella csordavokálnál tartottál összesítésben, miközben műmellről szoptatott vörös petymeg kiskölyköket egy három ikszes straight edge mester Indonéziában? Tényleg az összes spanod szív, mosh és szaporít, miközben Chester Bennington rajongók hiányában magával vitatkozik a tükör előtt? Aha! Szóval te is azért hallgatsz Municipal Waste lemezeket, mert a szart is a cipőd szárába tolja, de közben szarba se kell vedd ezt az egész szart? Mert mondjuk nagyon komoly az, ahogy az egész Slime and Punishment nem annyira az?
4.5/5

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1412579975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum