Ha nyár, akkor irány a strand!?: Francokat! Szabadtéri Road koncert a Barba Negra Trackben

Road @ Barba Negra Track, 2017.06.10.

2017. június 15. - Árposz

road_barba.jpg

Vannak olyan zenekarok, amiket egészen addig nem ismersz igazán amíg nem hallottad élőben. A Road pedig nem más, mint maga a nagybetűs vérprofi koncertzenekar.

Közérthetően - és kissé sportszerűtlenül - felvázolva: 2017-ben a Road az a hazai közkedvenc, ami két évtizede még a Tankcsapda volt és egyáltalán nem zenei hasonlóságokra, hanem az általuk előhívott jelenségre és annak dinamikájára célzok.

A Road az elmúlt évek alatt méltán lett baromi népszerű, hisz nagyon egyben van, a hazai rock / metal színtér minden szegmense számára befogadható, és éppen csak annyira slágeres hogy az ember már egy hallgatás után is napokig dúdolja a refréneket. A legszebb az egészben, hogy azon a határvonalon mozognak, aminél még nem hígul fel a közönség, mégis tömegeket vonzanak a koncertjeik, így az Őket fémjelző életérzés sem degradálódik falunapi hangulattá.

Koncertjükhöz eddig kizárólag fesztiválon volt szerencsém, ahol a nap legjobb zenekaraként könyvelhettem el őket, és a teljesítményükkel nem egy nemzetközi nagyágyút utasítottak maguk mögé a hazai pályán. Egyrészt emiatt vártam nagyon az eseményt, másrészt, mert szégyen gyalázat, de a legnagyobb dömping ellenére is úgy jött ki a lépés, hogy idén ez lett az első szabadtéri koncert, amin végre szilárd elhatározással sikerült megjelennem. Azt persze már jó előre lehetett tudni, hogy aki él, mozog és jó arc, jelen lesz így majd két évtizede lelkes tettestársam kíséretében bő fél órával a kezdés előtt becéloztuk a helyet.

A Délvidékről érkezett Phrenia nevét eddig még soha nem hallottam, ezért úgy gondoltam, nem megyek elébe a dolgoknak, legyenek Ők az est meglepetése. Meg is kaptam, amit vártam, mert mindenre számítottam, csak egy jövendőbeli “tinik kedvence” csapat felbukkanására nem. Az első blikkre metalcore bandákat idéző tökszorongatóan szűk farmer bermudás / vászoncsukás / baseball sapkás megjelenés alapján valami rákterpeszes, dallamra hörgős, breakdown bűvész “madafakázást” vártam, de nem ezt dobta a gép.

Ha szigorú lennék, letudnám a dolgot annyival, hogy sablon alapokra felvezetett – nem a legutóbbi lemezt előnyben részesítő - Linkin Park, kis túlzással Subscribe ihletésű muzsikával, - azaz jól működő sikerreceptel - operálnak. Kiemelném a hatos fogatból a fiatal kora ellenére is jól éneklő frontembert, a képzettebb hangú, ám közel azonos tónussal operáló gitáros-vokalistát, a kimért ám igen pontos dobost, és a szemmel láthatóan megszeppent, cserébe rendkívül lelkesen taposó és - nem utolsó sorban - a banda karakterét erősen meghatározó szinti szőnyeget / néha már-már technós alapokat biztosító billentyűst.

Az egész műsor alatt az volt az érzésem, hogy ebben a zenekarban sokkal több van annál, mint amit kiadtak –vagy inkább ki mertek adni - magukból. Egész más lenne a történet, ha a gitáros-vokalista Gordán Julian hozná az ének dallamos részét, a frontszolgálatot teljesítő Nagy Zoli pedig úgy istenesen odahörögné a magáét.

Csendben megjegyezném, hogy ha másért nem, legalább bátorításként megérdemeltek volna egy (a rendelkezésre álló erőforrásokhoz mérten) kevésbé "langyos-közép" keverést. Értem én (pontosabban sosem fogom megérteni), hogy a nyitó és a fő műsorszám valamiért nem szólhat ugyanolyan jól, de ha a felvezető produkció súlycsoportban meg sem közelíti a vérprofi headlinert, kivételesen feltámadhatott volna némi technikai hátszél, már csak a magas színvonal megtartása miatt is.

road_barba_2.jpg

A koncertek utáni beszélgetés alapján közvetlen, őszinte és lelkes srácokat ismerhettem meg, így függetlenül attól, hogy a zenéjükkel sajnos nem sikerült azonosulnom, korántsem elképzelhetetlen, hogy pár év múlva több színpadi tapasztalattal a hátuk mögött elégedetten megemelem előttük a kalapom. Minden esetben a közönség visszajelzése a fontos, és akárhonnan is nézzük, a szép számban összegyűlt Road rajongók is vették a lapot, értették a poénokat, buzdították a srácokat, így én is csak a legjobbakat tudom kívánni nekik.

A Road kezdésére erősen leszűkült a mozgástér. Jó néhányszor jártam már a Trackben, de hasonló tömeggel egyedül talán egy több zenekaros, nemzetközi sztárzenekart is felvonultató „mini fesztiválon” találkoztam.

road_barba_1.jpg
A Road, jött, látott és mindent letarolt. A színpad, dörrent, füstölt, villant, lángolt, szikrázott, ontotta magából a konfettit és persze a pofátlanul jó megszólalást, a tömeg pedig egy emberként énekelte végig az ünnepet. És ha már az ünneplésnél tartunk, volt itt a jól megszervezett nagyszabású tagköszöntés tortával és születésnapi tűzijátékkal, majd spontán kiegészítésként a „szomszédból” érkeztek a további rakéták. Hát mi ez, ha nem tökéletes időzítés?! Aztán befutott egy leánybúcsú, meg némi pálinka pszichológia és persze bitang erős Road nóták minden igényt kielégítő áradata, ahol még egy Lopott ezüstkanál is előkerült.

Hamar megkapta mindenki a M.A.T.T.ot de legalább nem fojtott meg a sötétben a Túlzó kámforillat, aztán persze egy emberként örültünk, hogy Megint nyár van és odaért a Világcsavargó is így végre Egy család vagyunk (OK, most állítson le valaki…). És ez még csak a nyár kezdete, egy rendesen felpörgetett bejáratás a fesztiválokra…lesz itt még nagy öröm!

Fotók: In-Visible

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9612594995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum