RockStation

Napi bulvár, napi Ghost: Nyilvánosan maszktalanítja magát Papa Emeritus

2017. június 15. - theshattered

tobiasforgepapaghostunmaskedofficial_638.jpgAhogy az elmúlt hetekben már kiderültek a korábbi Ghost tagok nevei, úgy az énekes, zenekarvezető, dalszerző, Tobias Forge is nyilvánosan le fogja leplezni magát. Mindezt persze úgymond már csak hivatalosan kell megtennie, hiszen Rob Zombie is kirakott vele egy közös képet, sőt, már mindenféle forrásból úgyis rá lehet jönni, hogyan néz ki az ismerten diktatorikus bandavezér.

A leleplezés a svéd rádió Sommar i P1 című műsorában fog megtörténni, ahol a vendégek az egy órás műsoridejükben szabadon beszélhetnek mindenről, sőt, a zenét is maguk választhatják meg. A várhatóan augusztus 17-én adásba kerülő műsorról ezt mondta Forge: "Arról fogok beszélni, hogy honnan jöttem, valamint arról, hogy hogyan sülhetnek el a dolgok úgy, ahogy nem számítasz rá."

robzombieghost.jpg

A korábbi tagok mellesleg a következők voltak:

Gustaf Lindström (2010 – 2011)
Simon Söderberg (2010 – 2016)
Aksel Holmgren (2010 – 2014)
Martin Persner (2010 – 2016)
Mauro Rubino (2011 – 2016)
Rikard Ottoson (2011 – 2014)
Linton Rubino (2014 – 2015)
Henrik Palm (2015 – 2016)
Marin Hjertstedt (2015 – 2016)
Megan Thomas (2016)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr312593593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum