A Mastodon egy igazán remekre szabott koncerttel gondoskodott arról, hogy még sokat beszéljünk róluk ebben az évben. Nekünk pedig abban a szerencsében volt részünk, hogy a zenekar dobosát, Brann Dailort faggathattuk ki a buli előtt az új albumról, a zenekarról, és a gulyásról.

RockStation: Hogy telt az ide út?
Brann Dailor: Már tegnap megérkeztünk, úgy hogy volt egy rövid városnézésünk, meg voltunk egy régies kocsmában, olyan hely volt, ami megőrizte a kommunista idők hangulatát. Egy öreg kenu olimpiai bajnok kocsmájába mentünk, aki talán a hatvanas-hetvenes években kenuzott (Wichmann Tamás kocsmájáról van szó). Ő is ott volt a kocsmában, gitározott meg énekelt, tényleg nagyon menő volt, de túl sokáig nem akartam maradni, hogy mára maradjon még energiám. Az már a régi időkben volt, hogy sokáig kimaradjunk.

RS: Vissza tudsz még emlékezni, amikor legelőször jártatok Magyarországon?
BD: Igen. 2003-ban volt.

RS: És mik voltak az akkori tapasztalatok?
BD: Remek volt! Kicsit nehéz már visszaemlékezni, de emlékszem, hogy kevés ember volt ott, de akkoriban ehhez hozzászoktunk, a legtöbb koncertünkön kevesen voltak. Elég új zenekar voltunk akkoriban, az volt az első európai turnénk. Mi nyitottunk a High On Fire-nek, együtt laktunk, egy busszal mentünk velük. Az egy igazi buli volt, egy old school buli. Jó móka volt, akármerre mentünk és léptünk fel, és nagy élmény volt a High On Fire-rel játszani.

RS: Mi a különbség a régi és a mai turnék között? Hangulatában változott valami?
BD: Nem tudom, lassan már húsz éve turnézunk egyhuzamban. Nekem ugyanolyan érzés még mindig. Majd meglátjuk, hogy húsznál több ember jön-e el (haha)

RS: Annál valószínűleg többen leszünk most. 2011-ben is felléptetek Magyarországon (Hegyalja Fesztivál). Onnan megmaradt valami?
BD: Igen! Addig nem tudtam, hogy a Pennywise énekese (és Ignite frontember Téglás Zoli) magyar. Csak azt láttam, hogy magyarul beszél a közönséghez. Azt gondoltam, baszki’ ez laza. Meg emlékszem, hogy volt egy nagy bogrács a földön, és abban főztek gulyást. Nagyon finom volt, remélem majd eszek még ilyen tradicionális gulyást. Én magam is szoktam gulyást csinálni.

RS: Komolyan?
BD: Ja! Az anyám gyerekkoromban csinált gulyást, de igazából paradicsom szósz volt benne, makaróni tészta, meg darált hús, és mondta „Ez a gulyás!”. Szóval teljesen félreértettem akkoriban, de most már tudom, hogy az nagyon messze volt az az eredeti gulyástól. haha De van egy igazi, tradicionális magyar receptem, ha otthon vagyok gyakran megcsinálom, aki megkóstolta eddig, annak bejött.

RS: Szereted a csípős dolgokat?
BD: Persze. Meg úgy egyébként sütni is. A turnékon többnyire nem rajtad múlik, hogy mit eszel, a catering miatt. Éppen ezért ha otthon vagyok szeretek a konyhában mozgolódni. Imádok például zöldséget darabolni is, meditatív hatással van rám.

RS: Vissza tudsz emlékezni a legrosszabb cateringre, amibe turnén belefutottál?
BD: Nem akarok neveket, helyeket említeni, de egy elég furát tudok mondani: egy fesztiválon játszottunk, volt egy bazi nagy adag valami, ami a tésztára emlékeztetett leginkább, ilyen leves tésztára. Meg voltunk győződve arról, hogy tészta lesz a kaja, aztán amikor megkóstoltuk, akkor jöttünk rá, hogy ez bizony tintahal. haha Ráadásul volt néhány vegán is velünk, és ők is azt hitték, hogy ez tészta lesz. De elég bizarr volt, hogy felszolgáltak nekünk egy nagy lábasnyi tintahalat. Van egy különleges íze, ami nekem bejön.

RS: De gondolom a vegánok más véleménnyel lehettek.
BD: Biztos. Meg nekik tudniuk kell előre, hogy mi a menü. Nehéz néha nekik a turnékon. „Ez olyan olajban készült, amiben a hús is sült?” Elég húzós tud lenni ezeket a kérdéseket hallgatni, de nagyra becsülöm őket az odaadásukért.

RS: Beszélgessünk kicsit a zenéről is. Az új albumotokra, az idén megjelent Emperor Of Sandre rá lehet mondani, hogy egy koncept-lemez. Tudnál erről mesélni?
BD: A főhőst a sivatagba űzték. Egyedül van elveszetten, és kell neki valamiféle étel és ital, hogy túléljen, és el kezd kommunikálni különböző törzsekkel, akik a világ más-más pontján vannak, és próbál esőtáncot közvetíteni. Ez az egész egy metafora a rákos megbetegedésre. Az eső a különböző eljárásokat jelenti, amivel a rákos megbetegedést gyógyítják. Mindegy hogy hány ember vesz körbe, ha beteg vagy egyedül kell szembenézned a halandósággal, és ettől nagyon magányosnak érezheted magad. Az utóbbi időben több családtagunk is átment ezen, és megpróbáltuk ezt az érzést zeneileg leírni.

RS: Akkor lehet mondani, hogy mindenki ugyanannyira vette ki a részét a lemezírásból?
BD: Igen, bár nincs ilyen statisztikánk, hogy ki hány százalékban rakott bele témákat a dalokba. Mi a Mastodon vagyunk, négy ragyogó negyed, ami kiadja az egész zenekart.

RS: Már lassan húsz éve zenéltek tagcserék nélkül. Nem volt ez alatt az idő alatt olyan súrlódás, ami veszélyeztette volna a zenekar jövőjét?
BD: Nem, legalább is nem több, mint ami általában szokott lenni. Egy-két eset volt talán. Amúgy sem vagyunk jók a hadakozásban, ha valaki egy pöcs módjára viselkedik, akkor mondjuk neki, hogy „te egy pöcs vagy” hehe „úgyhogy hagyd abba!”. Demokratikusan működik a banda, szavazunk, és ha leszavaznak, akkor le vagy szavazna, és ennyi. Nincs olyan sok egó a zenekarban, hárman énekelnek például, és mindannyian kivesszük a részünket, hogy a lehető legjobbat kihozzuk a zenénkből. Az artwork ötleteket is meg mutogatjuk egymásnak, és kérdezgetjük „-ez hogy tetszik? –jaja, ez frankó!”. Szóval nagyon izgatottak vagyunk, amikor albumot csinálunk, mert együtt csináljuk. Inkább meghallgatjuk egymást, mintsem hogy csatázzunk. Az mindig egy örömteli és ünnepi helyzet, amikor összehozunk együtt egy albumot.

RS: Említetted az artwork-öt. A Mastodon számomra híres a látványos képi megjelenések miatt is. Az Emperor Of Sandnek is karizmatikus képi világa lett. Arról mit lehet tudni?
BD: Alan Brown, aki az instagramon Medusawolf néven van, aki elkövette. Skinner, aki a legutóbbi lemezünknek csinálta a borítóját, ő ajánlotta nekünk. Felvettük vele a kapcsolatot, átbeszéltük, és kidolgoztuk a koncepciót. Nagy vonalakban elmondtam, hogy miről szól a lemez, meg hogy a képen szeretnék egy központi figurát, ami úgy néz ki, mint a rákos megbetegedés. Szóval innen jött a madárijesztős figura, ami az albumra került.

RS: Eléggé kifejező lett.
BD: Igen, szerintem is gyönyörű lett, remek munkát csinált. Nagy rajongója vagyok a képi művészetnek. És ez mindig izgalmas, más-más művészekkel dolgozni együtt, összekeverni a zenét a képi művészettel. Jó együtt dolgozni különböző tehetséges művésszel. Vágod? (Ekkor már kaptuk a jelzést, hogy az interjú időnk lejárt.)

RS: Igen, hát úgy tűnik ez volt az utolsó kérdés…
BD: Kérdezz még egyet!

RS: Milyen rajzfilmfigura lennél, ha választhatnál?
BD: Rajzfilmfigura? Hmm… Szerintem Meatwad.

RS: Kicsoda?
BD: Meatwad az Aqua Teen Hunger Force-ból.

RS: Jaaa, meg van!
BD: Ő csak egy fasírt darab, aki ide-oda gurul, bulizik, videó játékkal játszik, nem kell sok mindent csinálnia. haha

Interjú: Rácz Gyula, Fotók: Rózsa Tamás
Mastodon Hivatalos / Mastodon Facebook