RockStation

A három akkordos regulán innen és túl - Hardcore legendák új utakon

2017. június 25. - csubeszshuriken

4ef87054-7786-45be-8bae-ba34722b28a1.jpgDühös kölykök voltak, legendákat írtak. Lánglelkű amatőrök, akik hangszeres tudás és normális felszerelés hiányában hirdették nézeteiket, üvöltötték érzéseiket a színpadokról azoknak, akik pontosan ezt akarták látni és hallani. Hiszen pont olyanok voltak és ugyanazt érezték, mint ők. Akik sokkal durvábban és gyorsabban kezdték a punk zenét játszani, mert a belső és külső dolgokhoz való hozzáállásuk is sokkal határozottabb volt. Ahogy a véleményük is. A zenei világ jobbik fele esetében pedig legalább egy kedvenc hardcore bandája - ami valahol és valamikor egy dühös pofont zenei értelemben lekevert - az biztos, hogy mindenkinek van. Ha nincs, akkor keressen egyet és valamit köszönjön meg neki. Az extrém zene ugyanis tőlük kapta a legtöbb útmutatást. A közönség pedig a legerősebb belső tartalmat, mint vértet. Ellenük vétkező környezetük ellenében. Küldetéstudattal. Cikkünk viszont most pont annak szól, hogy mi történt és történik ezekkel a legendás fazonokkal, akik miután a három akkordos szabályrendszerben elmondtak és eltoltak mindent, amit el lehetett, új zenei utakra találtak. Mint H.R., Freddy Madball, Walter Schreifels, Paul Bearer, Rocky George, Jacob Bannon és a többiek...

Legendáink lekövetése ugyanis meglepő zenei élményekhez vezethet minket el, mikor kiderül mi is van a három akkordos regulán innen és túl. Hiszen ezek az egyéb útkeresések legtöbbször attól érdekesek, hogy sehol sem köthetőek ahhoz, amiben az adott előadó leginkább letette a névjegyét. Justin Broadrick, bár nem mindenki vágja, az első Napalm Death lemez szinte minden dalának társszerzője. Később azonban olyan az elektronikákra épülő bandákban tolta már, mint a Godflesh és a Jesu. Ehhez hasonló, viszont sokkal váratlanabb sztori, hogy a straight edge hardcore megkerülhetetlen figurája Ian MacKaye is dobott össze lemezt a Ministry tagjaival Pailhead néven. Természetesen gépfém felfogásban. Akár csak Jello Biafra hasonló Lard nevű projektje, méghozzá azonos szereplőkkel. Miközben például Greg Ginn és Chuck Dukowski a legendás Black Flag felállásból free jazz bandával is kísérleteztek. Ami legalább annyira lehet érdekes, mint az, hogy Mike Ferraro, szintén straight edge alappillér Judge nevű bandája után blues lemezt készített Mike Judge & Old Smoke néven. Evan Seinfeld pedig fejkendő és keménykedés nélkül játszott a Damnocracy soraiban leporolt heavy metált. Mi pedig fogtuk magunkat és összeszedtük nektek az emblematikus hardcore arcok hasonló hosszabb - rövidebb sztorijait érdekességképpen. 13 + 1 felállásban, ha már a totóban is az számít telitalálatnak.

Rocky George gitáros a második Suicidal Tendencies albumot megelőzően szállt be a világ egyik legjobb bandájába. Ahol az azt követő években aztán hét nagylemez kulcsfigurája volt. Majd a Revenge lemez erejéig a szintén fontos Cro-Mags zenekar sorait is erősítette. Később azonban a nagyszerű Fishbone tagjaként tűnt fel. Soul, ska, funk és rockzenét egyszerre játszani egy füst alatt. 

Freddy Cricien körülbelül tíz évesen állt először az Agnostic Front zenekarral közös színpadon, mert a bátyja Roger Miret jó ötletnek tartotta, hogy egy kis csávó hardcore nótákban üvöltözzön. Ezután alakult Madball nevű saját bandájával aztán már ő is keményen pakolta az erőt a színtérnek nevezett közös felületbe. Első Hazen Street névre keresztelt zenei kitérője után azonban sokkal határozottabban hagyta el a komfortzónát. Catholic Guilt című szólóanyagával, ami vegytisztán hip-hop lemez. Több spanyol nyelvű számmal megtisztelve saját kolumbiai származását. 

Ha pedig fentebb már említettük a bluest, mint lehetséges utat egy punk utáni életben, akkor itt van John Brannon. Akiről a Negative Approach feloszlását követő években azonnal kiderült, hogy bár a történelembe nem így vonult be, nagyon komoly hangja van. Laughing Hyenas nevű három lemezt és tíz évet megélt bandája pedig az egyik legérdekesebb utóélet a felsorolásunkban. Eklektikus grunge, noise és blues keverékével. 

H.R., azaz a hardcore pionír Bad Brains frontember váltása ennél mindenképpen egyértelműbb. Ő ugyanis jamaicai származású punk legendaként főleg reggae zenét tolt szólólemezein. Melyekből összesen tizenegy jelent meg a Bad Brains korszak lezárását követően napjainkig. Néhol kóstolgatva a jazz és a funk ízét is.

Ennél sokkal meglepőbb tehát Brian Baker gitáros. Aki a Minor Threat, a Bad Religion, a Dag Nasty és a Samhain sztori után a nyolcvanas évek végén már egy olyan bandában tolta tovább, akik stadionkoncerteken játszottak és a Guns 'n' Roses stílusában mérték sikereiket. Ennek a  Junkyard bandának az első két lemezén gitározott hősünk.

Időben viszont most ugrunk kicsit a közelebbi múlt felé. A Converge ugyanis nagyjából húsz évvel később jutott meghatározó szerephez hardcore vonalon a feljebb említett alapbandákhoz képest. Ezzel együtt pedig zenéjében is különbözik már a klasszikus három akkordos hardcore vonaltól. Hozzáállásában és szélsőségességében viszont nem. Ezért erős a kontraszt a Converge és Wear Your Wounds között, ami az énekes Jacod Bannon legújabb projektje. Melyben Trap Them tag is vállalt szerepet és alapvetően finomkodó poszt-rock / lo-fi zenei törekvéseket hirdet.

Paul Bearer nem tartja magát egy barátságos fazonnak. New York Hardcore pályán jelentősé vált bandája, vagyis a Sheer Terror pedig szintén nem egy zsúrpubi traccsparti a műfajban. Bárdalokban gondolkodó másik punk bandájában mégis olyan szívhez nótákat tolt időnként Joe Coffe néven, mint az itt következő sanzon non plusz ultra.

Walter Schreifels és Sam Sigler szintén azok a fazonok, akiknek nagyon sokat köszönhet a hardcore zene. Előbbi a Gorilla Biscuits számait jegyzi szerzőként. Utóbbi pedig olyan bandákban dobolt, mint Youth of Today, Side by Side, Judge és CIV. Ettől a múlttól már kicsit távolabb aztán ők ketten hozták létre a Rival Schools nevű zenekart. Ami kezdetben Walter másik meghatározó bandája, azaz a Quicksand nyomában járt. Viszont innen egyre inkább tolódott az indie rock felé az elmúlt években.

Ahogy Lord Ezec sem tartotta a Crown of Thronz, Icepick és Skarhead nevű bandáival felvett kizárólagos kőkemény hardcore regula szerinti irányt. Danny Diablo néven ugyanis több régi vágású rap stílusban összedobott szólólemeze jelent meg az új évezredben. Ezzel együtt pedig népszerű közreműködője más hasonló előadók dalainak is. Miközben az olyan rendezvények, mint a Black n Blue Hardcore Superbowl, részben még mindig az ő nevét dicsérik, mint főszervezőt.  

Nem mindenki tudja már, hogy létezett itthon egy Leukémia nevű zenekar, ami most is létezik. Azt sem mindenki tudja, hogy ez talán a legnagyobb hatású hazai hardcore banda, ami valaha létezett. Amiben Füleki Sándor dalszerző gitárosként, Holdampf Gábor egy rövid ideig énekesként tevékenykedett. Ők hozták össze kicsivel később a Mood zenekart, amire már szintén nem emlékszik mindenki. Pedig az is legendás lett a doom metál felhozatalban. Hazai bandákhoz képest egykor sokkal gazdagabb sikerekkel. 

A brit Gallows is az ezredforduló után kezdte el tolni a cuccát. Ettől függetlenül többnyire kitartottak a tradicionális hardcore / punk elemek mellett. Mégis egész komoly sikereket értek el a szigetország különböző listás jegyzéseinek tekintetében. Amik nagyjából akkor értek be, mikor Frank Carter frontember kiszállt. Majd megcsinálta saját bandáját. Mely már inkább eklektikus rockmuzsika, mint punk. 

Zack De La Rocha nem a vegytisztán hardcore muzsikát játszó bandájával lett legendás forma. Viszont zenélni igazából abban kezdett. Az Inside Out nevét pedig akkor is őrzi a műfaj emlékezete, ha mindössze csak egy kislemezt adott ki hivatalosan. Hogy a kontraszt ahhoz az időszakhoz képest még élesebb legyen, ezért nem a Rage Against The Machine időszakból rángattunk elő nótát tőle. Hanem a One Day As A Lion produkció egyik videója került elő érdekességképpen, hogy honnan hova lehet eljutni a zenében.

Azt mindenki tudja, hogy Danzig a Misfits zenéjét transzformálta saját bandájában ritka sikeres metál muzsikává. Azt viszont nem, hogy bár kevésbé sikeres, de hasonlóan kreatív szóló körökbe egykori zenésztársai is belekezdtek. Eerie Von, akik a Misfits, a Samhain és a Danzig tagjai volt egy darabig, például csinált kísérletező gótgép lemezt is, míg végül minden a country magas színvonaláig tisztult le benne. Az itt szereplő videó egyéb érdekessége, hogy Lyle Preslar kezében van a másik gitár, aki a Minor Threat, a State of Alert és a Samhain okán szintén komoly hardcore veterán.

Ha pedig már a Biohazard egyik frontemberét feljebb felemlegettük, ráadásként szerepeljen itt Billy Graziadei másik zenei projektje is. (Bár napjainkban épp egy aktuális újdonságával van a rocksajtó tele) Ami egy rövidebb életű történet volt a kétezres évek elején. A Suicide City végül egy egylemezes indusztriál metál / nu metál banda maradt. Akik létezésének emlékébe ezzel a videóval lehelünk most életet. Bár a Biohazard sem volt már klasszikus három akkordos, ez a banda mégis teljesen máshol volt emberünk életútjában.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4712617561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum