Szégyen, nem szégyen a Vintage Trouble teljesen kimaradt pár hónappal ezelőttig az életemből. Ami annak tükrében nem meglepő, hogy elég friss banda, 2010 óta zenélnek, annak tükrében viszont elég meglepő, hogy azért ennyi idő alatt is sikerült berobbanniuk a köztudatba annyira, hogy jól csengő név legyen az övék. Koncerteztek már többek közt az AC/DC-vel, Bon Jovival vagy Lenny Kravitz-cel. Ahhoz meg kevés a jó management, hogy ilyen komoly bulikon tudjon bizonyítani egy banda.

A Vintage Trouble pedig történetesen úgy jött velem szembe, hogy egy interjú lehetőségnél belemerültem a zenéjükbe. Ami úgy egyedi, hogy igazából az ős rythm and blues leképezése. Kb. olyan, mintha megállt volna az idő 1960-ban, csak a recsegős magnetofonok akusztikáját egy fullos hang technikára cserélték volna. És ugyan lemezen is van benne dög, meg dinamika, de igazán akkor csigázott fel a los angeles-i banda, amikor láttam élőfelvételeket arról, hogy mit művelnek a színpadon.

Nem én voltam az egyetlen aki így gondolhatta, mert a hajó gyomra már a VoluMen koncertje alatt is eléggé telítődött. Sok és sokféle ember gyűlt össze, hogy leporolja a tánccipőt. Ebben a széles keresztmetszetben meg ugyanúgy megfért a hatvanas, jómódú ős blues rajongó házaspár, mint a negyvenes zene gourmet ínyenc, vagy a huszas eleji zabolázatlan rakenroller.

Tehát a VoluMen-re jutott az a nemes feladat, hogy előmelegítse a ladikot. Egyfelől nagy élmény lehetett nekik, hiszen elég sok embernek megmutathatták magukat, viszont az, hogy az ős rnr rnb stílus egyik leghitelesebb zenekara jön utánuk… nos, az azért elég könnyen gátolhatja, hogy az a bizonyos zabszem abba a bizonyos seggbe férjen. A tatabányai előbanda viszont elég jól vette az akadályt. Tehetséges, ügyes, és precíz zenekart ismerhettünk meg bennük. A torzító pedállal nagyon csínján bántak, így az összképében tökéletesen hozták azt a rockos-funkys-bluesos okosságot, amit pont rühellek. Nekem személy szerint kimért volt a zenéjük, és érezni lehetett, hogy nem kell attól félni, hogy bárki a zenekarból valami meglepő-őrült dolgot fog csinálni. Igaz azt viszont lehetett sejteni, hogy majd a VT fog. Ettől függetlenül jól tette a dolgát a VoluMen, de nekem nem annyira bejövős.

Teltház lett, mire nem sokkal tíz után a frontember Ty Tyler egy közönség énekeltetéssel bebikázta az időgépet, és visszarepített mindenkit egy olyan soha-nem-volt korban, amiben vastagon waxolt hajak, és fényesre boxolt lakkcipők csábították táncba a pöttyös dresszeket, és az élénk piros rúzsokat. Hopp le is csusszant egy epres milk shake. Ezt a zabolátlan, társas táncra tervezett zenét nehéz nem úgy hallgatni, hogy ne gondolnál közben arra, hogy a legjobban egy rózsaszín Cadillac nagy kazettás lejátszójában szólna. Ja de! egy tej bár talán versenyezhet még.

A fékevesztett, Top Secret-be illő ropás viszont elmaradt. Egyfelől azért mert egy tánclépéssel jó eséllyel már valakibe belerúgtál, másfelől a program eléggé középtempósan indult. Ty Tyler felkonfjai viszont elég pengére sikerültek. Beszélt gombázásról, meg volt kötelező, helló Budapest, first time ever. De közben láthatóan élvezte az egészet, és ahol tudta agitálta a népettyűt.

Szép lassan azért csak bedörrent mind a nyolc henger a rózsaszín Cadillacbe, és jöttek a zabolátlan rock és roll dallamok. A bulimotor pedig akkor érte el a maximális fordulatszámot, amikor jött a Run Like The River. Az, hogy mennyire volt teltház –és emelkedett hangulat- jól jellemzi, hogy abból, hogy Tyler úr lejött a színpadról, csak annyit érzékeltem, hogy valaki hátulról meglök. A tettes bizony Ő maga volt, és az este folyamán a rossz látási viszonyok miatt akkor láttam először, amikor a pulton állva énekelte/énekeltette a refrént az emberekkel, majd egy crowd surffel vissza a színpadra. Visszataps után még egy etapot indítottak Vintage Trouble-ék, és még az epres milk shake tetejére odabiggyesztve a szép piros cseresznyét.

A Vintage Trouble első magyar bulija így elég emlékezetesre sikeredett, nagyot villantottak abból a zsigeri, őszinte r n’b, blues, r n’r világból, amiket már csak videókból, lemezekről ismerhettünk meg. Ezek a megátalkodott pernahajderek bizony kőkeményen leástak a rock zene család fájának a legmélyebb gyökeréig, és pofátlan magabiztossággal és hitelességgel tálalták, mindazt amit ott találhat az ember. Érdemes megjegyezni a nevüket, és ha valaki egy jó táncterápiát tartana, annak mindenképp ajánlott elkapni a zenekart. 

Vintage Trouble fotók: Pálmai Gergő. További képek ITT.