RockStation

Magyarországon is vetítik a Black Sabbath koncertfilmjét

2017. július 27. - sunthatneversets

rs-the-end-of-the-end.jpg

A The End of The End annak a zenekarnak az utolsó koncertfilmje, akik nélkül a metál nem lenne az, ami. A Black Sabbath The End nevű búcsú-urnéjük keretében 2017. februárjában visszatért oda, ahol minden elkezdődött: a turné utolsó fejezeteként 81. koncertjüket szülővárosuk, Birmingham színpadán adták 16.000 rajongó előtt, lezárva ezzel egy elképesztő, közel fél évszázados karriert. Jó hír a rajongóknak, hogy a filmet az Uránia Filmszínház is műsorára tűzte szeptember 29-én (péntek) 21.00 órai kezdettel. 

A teltházas show a zenekar utolsó, majd egymillió nézőt elérő világ körüli turnéjának záróakkordja volt. 1968-as megalakulásuk óta a Black Sabbath valódi legendává nőtte ki magát, zenéjükkel lefektették a metal műfaj alapjait, hatásuk pedig a mai napig érződik a zenei világban.

A The End of The End ezt az utolsó, érzelmekkel telített koncertet örökíti meg, a Led Zeppelin és az Imagine Dragons koncertfilmjeit jegyző Dick Carruthers rendezésében. A buliba bevonták a rajongókat is, akik szinte testközelbe kerülhettek a színpadon a zenészekkel, miközben felcsendültek a zenekar meghatározó „alapművei”: többek közt az Iron Man, Paranoid vagy a War Pigs. A koncertek mellett a Sabbath tagjai arra is szakítottak időt, hogy még egyszer utoljára, egyedi előadásmódban, stúdióban is rögzítsék kedvenc dalaik közül azt a néhányat, amik a koncerten nem hangzottak el.

A kétórás koncertfilm során a rajongók betekintést nyerhetnek a zenekar mindennapjaiba is, megismerhetik a tagok egymáshoz fűződő viszonyát, mindezt Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler személyes és zenekari emlékein keresztül. A film rajongók generációi számára biztosít lehetőséget, hogy együtt, közösen láthassák a legendás zenészeket, akik még így, közel ötven évvel a megalakulás után is a megszokott lendülettel nyomták végig a show-t. Ez a koncert minden idők legnagyobb metálzenekarának méltó végszava.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5312694015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum