RockStation

“Nagyon sok csavar és váltás lesz a lemezen, reméljük, élmény lesz hallgatni”

Interjú Andy Marsh-sal, a Thy Art Is Murder gitárosával

2017. augusztus 02. - theshattered

taim2017.jpgHamarosan új lemezzel jelentkezik a nemrég Magyarországon is megfordult Thy Art Is Murder. A Dear Desolation már a negyedik teljesértékű anyag lesz a csapat tollából, amely augusztus 18-án kerül majd a boltok polcaira, illetve az erre hivatott platformokra. Ennek az apropóján tettünk fel pár kérdést a csapat gitárosának, Andy Marshnak, aki kicsit szűkszavúan, de azért válaszolt nekünk.

Először is, köszönöm szépen a lehetőséget! Volt egy budapesti bulitok április 26-án. Van bármi emléketek arról az estéről?
Andy Marsh: Igen, természetesen. A buli nagyon vad és nagyon kemény volt, talán a legjobb az egész turné alatt. Az eddigi legjobb magyar bulink volt.

Augusztusban jön az új lemez, a Dear Desolation. Mit kell tudni az anyagról?
Andy Marsh: Az új lemez a legdinamikusabb, amit valaha megírtunk, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy megcsináltuk.

Két dal is megjelent a lemezről. Ezek lefedik a teljes korong stílusát, vagy lesznek még meglepetést okozó pillanatok?
Andy Marsh: Igazából még csak egy jött ki, a Slaves Beyond Death. Ez igazából egy bevezetés a lemezbe, nagyon egyenes és sodró dal. Nagyon sok csavar és váltás lesz a korongon, reméljük, élmény lesz majd hallgatni.

CJ szünetének lesz bármilyen hatása a dalokra?
Andy Marsh: A csapat többi részét tekintve nem igazán, de amikor CJ bejött a stúdióba, nagyon szenvedélyes és lelkes volt, nem hinném, hogy ugyanilyen lett volna, ha nem hagyja ki ezt az évet, hogy rendberakja az életét.

Ismert tény, hogy szeretitek a Behemoth zenéjét. Mit gondoltok Nergal Me And That Man projektjéről?
Andy Marsh: Nem hallgattam még meg, de nagyszerű dolog, hogy más formában is igyekszik kifejezni magát.

Mi volt a kedvenc pillanatod a ebben a zenekarban?
Andy Marsh: Néhány európai fesztivál volt a közönségszámot tekintve az eddigi legjobb élő teljesítményünk, de a legjobb az egészben a fejlődés érzése és mivel ez az album lesz a legkerekebb alkotásunk, ezt mondanám a kedvencemnek.

És mi volt a legfurcsább élményed?
Andy Marsh: Top secret.

Szerinted mi a titka a deathcore életben maradásának?
Andy Marsh: Nem igazán vagyok benne biztos, él még egyáltalán?

Mi minden idők három legjobb lemeze?
Andy Marsh: Muse - Origin of Symmetry, Tool - Lateralus, Dream Theater - Octavarium

deardesolation.jpg

English version:
"There are plenty of twists and turns through the album and hopefully it takes you on a journey"

First of all, thank you so much for the opportunity! You had a show in Budapest, on april 26th. Do you have any memories of that show?
Andy Marsh: Yes of course, the show was massive and super hot, it was probably our favorite show of the whole tour! Our best show in Hungary to date.

You're going to have a new album, Dear Desolation in August. What should we know about that material?
Andy Marsh: The new music is the most dynamic we have created and we feel very proud of the completed album.

You have two song released from the album. Are those covering the whole album's style, or you keep the surpirising moments later?
Andy Marsh: So far just the one, Slaves Beyond Death. Its just an introduction to the album, very straightforward and streamlined. There are plenty of twists and turns through the album and hopefully it takes you on a journey.

Does CJ's hiatus have any impact on the new songs?
Andy Marsh: Not really for the rest of the band, but coming into the studio he was very passionate and enthusiastic and I don’t think he would have performed this way had he not taken a year to rebuild his life.

It is well known, that you really into the Behemoth's music. But what do you think about Nergal's Me And That Man project?
Andy Marsh: Haven’t listened to it but its great that he has other avenues to express himself.

What was your favourite moment since being in this band?
Andy Marsh: Some European festivals have been some of our greatest live achievements in terms of crowd numbers, but the greatest feeling is the sense of progress, and this album is our most completed work to date and therefore maybe my favorite moment.

And what was the weirdest one?
Andy Marsh: Top secret.

In your opinion what's the secret of the deathcore's survival?
Andy Marsh: Not entirely sure, is it surviving?

The best three albums of all time?
Andy Marsh: Muse - Origin of Symmetry, Tool - Lateralus, Dream Theater - Octavarium

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3712708676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum