Az In This Moment 19-re lapot húzott és nyert. Diadalra vitték a horror ribanc metal-t, a szőkenő vérrel kevert pikáns koktélja beütött és most rajongók százezrei megrészegülten, beöltözve tombolnak a látványshowkon.
Maria Brink frontember és Chris Howorth gitáros még 2005-ben találkoztak, ráébredtek, hogy milyen tömérdek közös elképzelésük van, majd megalapították a los angeles-i zenekart. Ahogy az többször megesett akkoriban, Myspace-en fedezték fel őket, ebben az esetben Ozzy Osbourne basszusgitárosa, Rob Nicholson. A jelentős áttörést a Blood című nóta, valamint az azonos címet viselő negyedik lemez hozta. Átgondoltan eköré a rövid, tömör, agyoncsépelt szócska köré építkeznek: Blood at the Orpheum a koncert DVD, Blood Girls a színpadi táncos lányok, Rise of the Blood Legion pedig a válogatáslemez neve és “Blood Legion” megszólítással illetik a követői táborukat. Ismét egy jó példa arra, hogy a legegyszerűbb, ám rendszerbe felépített, megfontolt koncepciók működnek. Mert vitathatatlanul működik. A kezdet óta megannyi tagcsere történt körülöttük, de az alapító tagok sikereket halmozva viszik előre a projektet. Jelenleg 18 Billboard listán foglalnak el előkelő helyet, és a hatodik studióalbumuk jelent meg, Ritual elnevezéssel.
Howorth azt nyilatkozta a Ritual-lal kapcsolatban, hogy komolyabb, lecsupaszítottabb anyag a korábbiaknál. Az intro szokásuk szerint markáns, egyben hatásos. Ám ezután váratlan fordulat következik Oh Lord címmel, blues-os gördülékeny dallamok, Maria széteffektelt hangjával. Ez korántsem olyan indítás, mint a The Gun Show volt az A Star- Crossed Wasteland-en, amitől berepedt az arcom, nem hasonlít a Black Widow monumentális horror-industrial kezdetéhez, amitől rázott a hideg. Nincs súlya, nincs ereje. Fülbemászó sláger élménye van. A hozzá készült videó sokat dob az impulzuson, kerekké teszi a nóta formáját. A soron következő Black Wedding nem egyéb, mint egy Billy Idol White Wedding ihletésű átirat- “It’s a nice night for a black wedding”. Bővelkedik 80’s évek behatással a duett, Rob Halford vendégeskedik a felvételen, aki maga is híve színházi színpadias előadásmódnak. Került az albumra egy feldolgozás is, Phil Collins In The Air Tonight- ja. Jó választás azért volt, mert belepasszol a sprituális témakörbe, ami az egész Ritual tárgya. Olyannyira, hogy a CD rendelhető csomagban, mely egy rózsafüzért is tartalmaz a pólón kívül. Nem szerencsés választás abból a szempontból, hogy már jópáran hozzányúltak, elcsépelt. A Joan of Arc erős, harcias dal, sok kórussal megtámogatva. Ezután a River of Fire hasonlóan blues-osan lüktető, mint az első track. Itt egy nagyon eltalált, pokoli mélységig szóló gitár riffet kapunk. Bevallom a Witching Hour- t nem értem. Ilyen témájú szöveggel valami démonian sötét, egyben gonosz zenére számítottam, nem pedig pattogós, emelkedett feloldású talpalávalóra - egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy engem rohadtul emlékeztet Britney Spears Toxic-jára. A Twin Flames egy lírai darab, szépen van kibontva, viszont nem ragad meg, felejthető. Felráz utána a Half God Half Devil, meg kellett állapítanom, az együttes még mindig zseniálisan használ effekteket. Sokkalta kevesebbet, mint előtte, ellenben azok tűpontosan vannak elhelyezve, mindemellett hangulatfestőek. A Roots az, ami az egész album alatt hiányzott, végre egy hamisítatlan In This Moment! Rommá hallgattam onnantól, hogy nyilvánossá tették, erre alapozva úgy vártam a Ritual megjelenését, mint Columbo felügyelő feleségének felbukkanását. Maria Brink egyszer azt találta mondani egy régi alkotásukról “Mintha belülről mocskolna be”. Remekül jellemzi az eddigi munkásságukat, igen, ezt a szutykot hiányolom a Ritualról. Nem csupán azon okból, mert ez már nem metalcore. Nem is mert valamivel - no nem olyan merőben sokkal - kevesebb benne a szexualitás. Maria úgy fogalmazott “ez egy komolyabb, mélyebb tűz a szívéből”, amit énekbe öntött. Inkább valami elemi romlottság, szenny tűnt el, vagy lett visszafogottabb. Howorth elmondta, a számokat eleve arra figyelve, arra alapozva írták meg, hogy majd élőben fognak szólni, ott kell ütősen eljátszani. Ez állítólag jelentősen megkönnyíti a felkészülésüket a turnéra. Az In This Moment híresen nagy hangsúlyt fektet a élő fellépések díszítésére, kész látványshow, amit felvonultatnak, sőt a rajongókat is buzdítják beöltözni, a show része lenni. Howorth annyira nem akarta abbahagyni a mutatós headbangelést a színpadon, hogy miután elviselhetetlen nyaki fájdalmai alakultak ki, gyógyszerfüggő lett a fájdalomcsillapítóktól, azért csak rázta tovább a buráját. Ennyire egy lapra tesznek fel mindent.
Ezúttal a kiadó nyomására, külsős dalszerzőkkel működtek együtt. A produceri munkákat ismételten Kevin Churko látta el, már 2008 óta vele dolgoznak.
Hallottam olyan véleményeket, miszerint a Ritual kiforrott, érett, összeállt. Vidám lennék, ha én is ilyen fergeteges szavakat dobálhatnék lelkesen, nekem szimplán unalmas. Annyira jellegtelen, miután elindítottam a lejátszóban, rendszerint el is felejtettem, hogy egyáltalán zenét hallgatok. Ahogy telt-múlt az idő, számtalanadik hallgatásra azon kaptam magam, a fülembe mászott, megült bennem, dúdolom. Ettől még nem tudom elhessegetni azt az utóérzést, miképpen csak le akarták tudni az egészet, azután mehessenek turnéra folytatni a horrorshowt. Viszont a produkció továbbra is összerakott, a részletekig átgondolt, a siker pedig töretlen. Nem áll meg a műsor, amire én is jegyet váltanék.
3.5/5
