A Wrekmeister Harmonies egy igen erős koncerttel lepett meg minket múlt héten. A koncert előtt mikrofon végre sikerült kapni a zenekar énekes/gitárosát JR Robinsont, és a hegedűs/zongorás Esther Shaw-t. Azaz második nekifutásra sikerült, mert a meleget a telefonom nem bírta, pár percnyi csacsogás után JR jelezte, hogy a telóm nem vesz semmit. A rebootolásig jobb híján beszéltünk még az időjárásról, majd JR elkezdett az ifjúkoráról mesélni. A kapcsolódási pont az volt, hogy az arizoniai sivatagban élt, ahol…
JR: …baromira meleg volt, és néha ki kellett menni napközben. Volt egy pick-upom, és úgy érezted, ha beszálltál, mintha az ülés beleégett volna a nadrágodba, a nadrágod meg a lábadba. A klíma tekerőjéhez sem lehetett hozzáérni, teljesen esélytelen volt. Szóval egy ilyen helyen nőttem fel. Az esték viszont jók voltak, olyankor még mindig meleg volt. Nagyon csendes volt. Egy olyan helyről jöttem, ahol nem lakott túl sok ember. Éjszakai műszakban dolgoztam, délután 5-re mentem és reggel 5-kor jöttem el, és így elég tűrhető volt.
RS: És mit dolgoztál?
JR: Benzinkutas voltam. Benzinkutas egy benzinkúton, ahova sohase jött senki. Szóval tök egyedül voltam, de legalább volt időm zenét hallgatni… te talán még túl fiatal vagy, de ismered a boombox-ot?
RS: A nagy hordozható magnót?
JR: Igen, az a kazettás hangfalas. Meg az internet előtti időkben volt egy olyan dolog, hogy magazin. Zenei magazinokat olvastam, meg zenekarokról, mivel annyira a senki földjén laktam, hogy egy zenekar sem járt arra fele, ezért maradt az olvasás. Meg haverjaimmal kazettákat cseréltünk, meg a benzinkúton hallgattuk, mert senkit sem zavart. Sokat olvastam. Nagyon megnyugtatott, nem tudom miért.
RS: Melyik volt a legemlékezetesebb könyv, akkoriból?
JR: Minden bizonnyal a Tropic Cancer. hehe Az baromi jó volt, és… nem tudom, nem emlékszem, elég rég volt már. Te még akkor meg sem születtél, vagy még kisfiú voltál, aki ment az Operaházba, amíg én ott éltem a sivatagban, a sivatag közepén. (A telefon reboot alatti beszélgetésben Esther és JR mesélték, hogy megnézték az Operaházat, amit én gyerekkoromban láttam először és utoljára)
RS: És ez a sivatagi környezet segített, hogy ki tudd magad fejezni zeneileg?
JR: Szerintem minden, amit csinálsz az életben, minden tapasztalat ami téged ér, segít kialakítani az énedet. Ha egy kreatív ember vagy, Egy író, vagy filmrendező, táncos, építész, zenész, vagy színész, ha tényleg kreatív vagy, és művész vagy, akkor úgy éled az életed, mint egy nagy kísérlet, és az életed folyamata segít megformálni azt, amit végül mint művész megalkotsz. Van akinek nincs szüksége arra, hogy ezt kiadja magából. De azt hiszem azoknak a művészeknek a művészete, amit nagyon tisztelek, egy tükörképe az életstílusuknak, és lehet látni, hogy átéltek dolgokat.
RS: Mint Tarr Béla?
JR: Ja ja, pontosan. Egyszer volt alkalmam beszélgetni vele, és nagyon jó volt. Előtte nagyon ideges voltam, mert az a hír járta róla, hogy elég zsémbes, vagy…
ES: Hangulatember.
JR: Igen hangulatember inkább, tudod, ilyen, aki mérges néha, ha hülyeséget kérdezel tőle, akkor szó nélkül ott hagy, vagy megsért és lelép. De jól elbeszélgettünk kb. egy órán át. Ő is egy olyan kreatív ember, akinek a művészete őszintén képviseli azt, hogy milyen ember is ő valójában. Ő egy elég ismert magyar művész nem? Ki még híres magyar?
ES: Liszt Ferenc.
JR: Ki? Ja Liszt Ferenc. De ki az a híres énekes, aki a Sunn (O))-ban is énekelt?
RS: Csihar Attila?
JR: Igen, Csihar Attila. Ő is magyar ugye?
RS: Igen, mondjuk érdekes, hogy Tarr Béla meg Csihar Attila, akik feljönnek, mint híres magyarok, mert egyikőjük sem annyira széles körben ismert személy, ha meg kérdeznéd magyaroktól, hogy kik ők, az emberek nagy része nem tudná kiről van szó.
JR: Hát igen, ezt azért sejtettem hehe. Szabó Gábor is magyar?
RS: A jazz gitáros?
JR: Igen, igen. Szerintem ő is fantasztikus, nagyon hangulatos dolgokat csinál.
RS: Mik azok a zenék amik még hatással vannak rád, és inspirálnak?
JR: Nekem nehezebb olyan zenét találnom, amit nem szeretek. Mindenféle zenét csípek. A bluest nagyon, a rappet is nagyon, imádom a klasszikus zenét, de például nem rég szereztem be egy 78 darabos gyűjteményt, amiben a 20as 30as évek zenéi vannak benne. Van iráni, meg afrikai, meg tényleg mindenhonnan az egész világból. Annyira állat! Tényleg nagyon jó! Némelyik simán gyönyörű, de van olyan is, hogy néhány ember ül és verik a földet kövekkel, meg botokkal, meg csak kántáltak. Lenyűgöző az egész. De emellett szeretem a pop zenét is, mint a… melyik az a Hannah Montana csaj? Miley Cirus! Na Miley Cirus-t például csípem. Ő király. Nagyon király. És veled ez hogy van? Te miket hallgatsz, mindenfélét?
RS: Pont pár hete haverommal jött egy olyan kifejezésünk, hogy „tarrbélás”, azt hiszem az Isis Oceanic hallgatása közben. Akkor beszéltük, hogy az ilyen nyomottabb, szomorkásabb hangulatot keressük a legtöbb műfajban.
JR: Én azért nem szeretek egyféle zenét hallgatni, mert akkor nagyon a hatása alá kerülök. Ha például túl sok szomorú zenét hallgatok, akkor szomorúbb leszek. Ez logikus. Szóval, ha mindig ilyen súlyos és depresszív zenét hallgatsz, akkor egy depresszív ember leszel, ha meg csak ilyen boldog pop zenét hallgatsz mindig, akkor meg olyan leszel. De ez csak feltételezés, nem a tények. Nem vagyok se tudós, se orvos.
RS: Mondjuk a zenétek nekem inkább érzelemmel teli, és ösztönös, nem annyira szomorú.
ES: Igen, egy eléggé élő dolgot igyekszünk csinálni.
RS: Ezt így is terveztétek előre, vagy ez magától jött?
ES: Nem terveztük, csak így alakult, az érzelmek maguktól jönnek.
JR: Magukat mutatják be ezek az érzelmek. Gondolkodunk bizonyos dolgokról, és azokra reagálunk. Én ebben találtam meg önmagam, hogy zeneileg kifejezhessem ezeket az érzelmeket. Van biztos, aki ezeket az érzelmeket azzal dolgozza fel azzal, hogy elmegy mondjuk futni, vagy edzeni, vagy elolvas egy könyvet. Én így birkózok meg az érzelmi csomagommal. Mások bebasznak, drogoznak, az is jó dolog, nem török lándzsát azok felett, akik ezeket csinálják, csak én máshogy működök.
RS: A merch pultban láttam, hogy Wrekmeister Harmonies kávét is árultok. Ez az ötlet, hogy jött?
ES: Van egy cégünk, ami kávékkal foglalkozik. Nagy kávé szeretők vagyunk, és van egy partnerünk, aki megtervezte a csomagolást, David V. D’Andrea, aki egy nagyszerű művész, csinált borítót az Ohm-nak és a Sleep-nek is. A cégünknek fontos, hogy szép kávét, és szép csomagolást tudjunk adni.
JR: Szereted a kávét?
RS: Ja, eléggé kávézós vagyok.
JR: Akkor ez mindenképp be fog jönni.
Fotók: Sinka Péter
