RockStation

Látványtalan, lüktető elegancia - Exkluzív Celeste koncert Budapesten

2017. augusztus 16. - csubeszshuriken

969970_10151692073167667_810745278_n.jpgValamikor 2005 környékén kezdett el együtt zenélni ez a négy francia arc Celeste néven. A Breach, a Neurosis és a Cult of Luna komoly hatásának súlya alatt létrehozva a saját, szintén borult és kellőképpen eklektikus zenei világukat. Amiben a sludge, a poszt - hardcore, a black és a doom metál mind mozaikok a teljes képhez, amely riadalmasan szép, látványtalanul elegáns és lükető lélekvesztő is egyben. Vagyis eddig négy teljes fejezetben. Melyek 2008 és 2013 között jutottak el az erre figyelmes hallójáratokba.

Ezekhez azonban most megérkezik az ötödik lemez kiegészítésnek, méghozzá Infidéle(s) címmel, aminek megjelenési dátuma szeptember 29 - re várható, ami után nem sokkal a banda Budapestre is ellátogat. A Dürer Kert kistermébe november 2 - án, ahol az előzenekar stílszerűen a hazai Oaken lesz. Ha éled Hexis, Oathbreaker, The Secret vagy a This Gift Is a Curse fémjelezte zenei vonalakat, akkor semmiképp ne hagyj ki. Ízelítőül pedig itt hagyjuk a Celeste új lemezének már publikus számát és egy korábbi koncertfelvételt is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr812751208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2017.08.17. 16:34:09

Húúú, ezek felléptek Szegeden valamikor '14-ben vagy '15-ben. De jó, hogy visszajönnek. Nagyon bivaly koncert volt, és az akkori előzenekaruk, az orosz Reka is irgalmatlan nagyot odavert.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum