RockStation

Evergey: szeptemberi visszatérés az A38 Hajón

2017. augusztus 30. - sunthatneversets

evergrey_2016.jpg

Jó egy évvel legutóbbi látogatásuk után ismét Budapesten köszönthetjük az Evergrey-t. A svéd progresszív metal zenekar The Storm Within című 2016-os lemezével érkezik, egy teljes programot kínáló, önálló turné keretében. Ezúttal egy görög progcsapat, a Need is játszik majd a szeptember 17-ei koncerten, az A38 hajó fedélzetén.

A 2016 őszén megjelent The Storm Within című lemez már az első hallgatásra is lenyűgöző élményt kínál. Az Evergrey védjegyének számító sötét, progresszív dallamok határozottan megjelennek a albumon, amely progresszivitása mellett az előző kilenc albumnál közvetlenebb és egységesebb hallgatnivalót kínál. A kreatív energiák egyaránt táplálkoznak az alapító énekes, Tom S. Englund két évtizedes tapasztalatából, valamin a 2014-es Hymns For The Broken album idején felfrissített felállású zenekar új lendületéből.

“Eljutottunk oda, hogy míg korábban egyáltalán nem volt szándékunk lemezt írni, a Hymns For The Broken készítése alatt hatalmas inspiráló erők dolgoztak bennünk - mondta Englund - Tényleg nem éreztük még ilyen jól magunkat. Ennek megfelelően a rá következő új is lemez átütőre sikerült, nincsenek rajta töltelék számok.”

Az Evergrey dalszövegei is mindig illeszkedtek a zene mélységéhez és intenzitásához. Englund elmondása szerint ez volt az első lemezük, amelyik a szerelemről szól, illetve arról, hogy milyen érzés elveszteni valakit, aki a miénk volt, és hogyan tudjuk egy ilyen esemény után újra összerakni magunkat és továbblépni: “A szövegek szokás szerint a saját életünkben történteken alapulnak. A lemez készítésének idején elég sok párkapcsolati válság volt az ismerősi körömben, sokan vesztették el addigi partnerüket. A The Storm Within saját identitásunk kereséséről szól; arról, hogy hogyan próbálunk ismét egész emberré válni, miután félig üresnek éreztük magunkat - ráadásként a lemezen ezt a küzdelmet a lemezen csillagközi térbe helyeztük át.”

Zeneileg a The Stom Within egy mintaszerű progresszív metal roham, de számos különleges megoldást is találhatunk, vendégként pedig a Nightwish énekese, Floor Jansen is felbukkan az In Orbit című dalban. „Floor bevonása igazából a feleségem, Carina ötlete volt, egy pohár bor mellett beszélték meg ezt a lehetőséget - mesélte el Englund. - Floor személyes jó barátunk, aki követi és kedveli Evergrey pályafutását.” 


Carina más szempontból is a zenekar titkos fegyverének számít, hiszen ahogy korábban, ezúttal is közreműködött, méghozzá a Paradox Of The Flame című dalban, háttér vokalistaként. Szintén visszatérő segítőtárs a legendás rendező, Patrick Ullaeus is, aki pedig a videót készítette. 


Englund büszke arra, hogy ez a lemez köthető az Evergrey húszadk születésnapjához, ugyanakkor azt is elismerte, hogy ez nem egy tudatos időzítés volt. “Amikor elkezdtük az Evergrey-t, az volt a tervem, hogy készítsünk 10 albumot, ami kitölti ezt az életre szóló tervemet. Nem gondoltam volna, hogy valaha teljesítem ezt a célt. Lenyűgöző érzés 20 éve egy zenekarban lenni, és átlagon felüli lemezeket alkotni. Amikor kiszámoltam, hogy a 20 év alatt 10 lemezt csináltunk, egészen elképedtem. Büszkén mondhatom, hogy minden dal és hangjegy amit közzétettünk eddigi pályafutásunk során, az adott pillanatban a legjobb tudásunkat és szándékainkat tükrözte."

A turné vendége a görög Need lesz: a 2004-ben alakult athéni progresszív metal csapat Hegaiamas: A Song For Freedom címen adta ki idei albumát, mely a 2014-es Orvamot és annak az amerikai ProgPower fesztiválon rögzített, 2015-ös koncertváltozatát követte. A csapat új lemezét a Fates Warning vagy a Dream Theater legjobb pillanataival említik egy lapon, így érdemes lesz korán érkezni szeptember 17-én az A38 Hajóra. További infók a koncertről ITT.



A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8112789572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum