23 perces dokumentumfilm készült az R33 fénykoráról

2017. szeptember 23. - sunthatneversets

r33_kozvahohid.jpgA régi Közvágóhíddal együtt megszűnt R33 nem egy csak szimpla szórakozóhely, hanem egy igazi alkotóközösség, vagy talán még annál is több volt Budapesten. Ezt mutatja meg Gömör Tamás 23 perces dokumentumfilmje, amely még 2010-ben készült felvételekből készült.

Gömör Tamás így foglalta össze a dokumentumfilmmel kapcsolatos tudnivalókat: 
"2010 tavaszán amikor az R33 addigi klubszobája kibővült az azóta már legendássá vált bálteremmel kezdtem el az akkori zenekarommal lemezt készíteni a stúdióban illetve a próbatermünk is ott volt.

Az alapító tagokkal igen hamar jó viszonyba keveredtem így aztán, mivel a „polgári” foglalkozásom operatőr-rendező és fotós úgy döntöttem spontán riportokat és felvételeket készítek a helyről, az ott élőkről és arról a hangulatról ami, nagyon inspiráló és izgalmas volt.

Minden évben forgattam egy kicsit, amikor kedvem volt így aztán jó sok anyag összegyűlt. Amikor idén nyáron kiderült (az ismert okok miatt) hogy az R33 végleg megszűnt létezni, akkor nekiálltam összevágni az anyagot és megszületett ez a kb.20 perces dokumentum film. 

Nekem meggyőződésem volt az első pillanattól kezdve, hogy egy ilyen közösség bármennyire is pozitív, kreatív és a maga nemében egyedülálló nem tarthat örökké. Ezért is ragadtam kamerát, hiszen a város közepén több évig működő hasonló hippi kommuna létezéséről nem igen tudok. Ahogy látható a film végén utalást teszek arra is, hogy a lakópark felépítése miatt zárt be a hely, de valójában azt gondolom, hogy azt a fajta misszió és varázslatos hangulat, ami a kezdeti időkben volt, már évekkel ezelőtt elveszett, megfakult."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6812887714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Basszus, Bacchus 2017.09.25. 13:53:00

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Nem nevezhetlek igazi Bacchusnak. Hasonlítasz inkább bakhoz, mint nektárhoz. Miattad irtották ki a kelták a szőlőt, hogy gabonából italt készítsenek maguknak. Igen, a Heti sajtó ezzel Flavius Claudi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum