A lengyel Decapitated valószínűleg már úgy van vele, hogy bárcsak el sem indultak volna az USA turnéra. A korábban kirobbant pereskedés ugyanis hivatalos szintre emelkedett, mind a négy zenekartag ellen él a nemi erőszak vádja.
A zenekart még augusztus 31-én tartóztatták le a Santa Anaban tartott koncertjük után, ahol állítólag először emberrablással, majd csoportos nemi erőszakkal vádolták az északiakat.
Így, hogy hivatalos szintre emelkedett az ügy, a vádak a következők: első fokon mindenkinek az emberrablási eljárással kell szembenéznie, majd jön a nemi erőszak tárgyalása. Waclaw Kietlyka és Rafal Piotrowski esete másodfokon, Michal Lysejko és Hubert Wiecek harmadfokon lesz tárgyalva a nemi erőszak ügyében.
A tárgyalássorozat miatt a január 26-i Kreatorrel és a Dagobával közös magyarországi koncertjüket is le kellett mondaniuk, helyettük a Vader ugrik majd be.