Néhány kallódó intimbetét a vérző kicsi szíveknek...

2017. október 15. - csubeszshuriken

lanegan-and-isobel_1.jpgSokféle dal van. A legjobb dal azonban az, amelyik tökéletesen illeszkedik hozzád. Valahogy személyre szabottnak hat, hozzád simul. Bizonyos időközönként érzed, hogy szükséged van rá, nem tudsz nélküle élni. Abszolút személyes dolog, amihez diszkréten és félve nyúlsz csak. Nem mutogatod meg mindenkinek pedig az első találkozás óta, valahogy ott van veled örökké. Hogy amikor az a legpuhább féltett kincs majd megint vérezni kezd, azonnal utána nyúlhass. Mert az a legpuhább féltett kincs valójában a kicsi dobogó szíved. Szóval a dalaid tulajdonképpen intimbetétek mind, amiket azért gyűrsz be a szíved alá, mert azt reméled, hogy magukba tudják szívni a fájdalom minden egyes cseppjét, amitől természetes, hogy szabadulni akarsz és legszívesebben már lehúznád az egészet klotyóba. Mi pedig nem tettünk mást ezen a szép őszi vasárnapon, mint összesepertünk pár kallódó intimbetét videót a vérző kicsi szíveknek, amik alatt tátonghat néhány üres rés, ahova még nem gyűrtek be ilyesmiket.

The White Buffalo néven igazából egy Jake Smith nevű fazon ír dalokat. Akit úgy fest elsősorban Bob Dylan és Eddie Vedder tanított közelebb jönni egy-egy dalban. 

Bár a fenti bevezető tűnhet ironikusnak, ez a cikk igazából a legmélyebb tiszteletről szól az olyan előadók felé, mint például Mark Lanegan. Aki az Isobel Cambell énekesnővel elkészült lemezein is csak arra tanít, hogy megengedheted magadnak azt, hogy megmutatod magadnak. 

A blues az blues. Sonny Boy Williamson pedig egy talpig úriember volt. Akinek a kezében, ha sírni hallod a szájharmonikát, tudni fogod hogyan lett legendás alakja annak a műfajnak, ahol a legbátrabbak egyedül állnak ki megmutatni azt, ami csak legbelülről jöhet.

Mi mindig is szerettük hivatkozásul emlegetni Chino Moreno nevét. Chino pedig szívesen emlegetni kedvencei között például Cat Power nevét. Aki bebizonyította, hogy a "kis falumban ott születtem én" kezdetű lakodalmas nótának van angol nyelvű változata. Ami hangyányit talán mélyebbre is megy.

Akinek az underground metál kultusza nem egy szigorúan zárva tartott pinceajtó, az valószínűleg ismerni fogja Dax Riggs nevét. Az Acid Bath egykori énekesének tehát szintén New Orleans az otthona. A zenei gyökerek, amikhez vissza lehetett nyúlni tehát adottak voltak. Csak lejjebb kellett értük ásni.

A szintén déli gyökerekkel rendelkező Windhand egy doom metál banda. Utolsó lemezükön megjelent egyik számukat, énekesük Dorthia Cottrell itt mégis egy szál gitárral énekli el. Ha adja, amit hallasz, akkor a hölgy szólólemezéről a Gold című számra még mindenképpen keress rá. Az is nagy vigasztaló.

Természetesen sok nagy név belekerülhetett volna ebbe a cikkbe valamely szívhez szóló dalával. Mi azonban megpróbáltuk elkerülni azokat a videókat, amiket már egészen biztosan ismertek. Viszont amikor Mike Patton olaszul énekel szerelmes dalt, az megkerülhetetlen. Mondhatni az a betét, amit egy ilyen bejegyzésben szigorúan ajánlott felhelyezni. Mert ide most valóban tökéletesen simul.

Chelsea Wolfe dalainál manapság kevés szomorúbb dolog van és kevés szebb dolog van. Az itt található szerzeménynél pedig biztos vannak erősebb dalai, amik jelentőségteljesebben demonstrálják művészetét. Az egy szál gitár és a hegedűkíséret azonban sokkal intimebb légkört képes teremteni. 

Amikor legendás fazonok tisztelegnek egy másik legendás alaknak, nos az sem egy rossz útravaló. Scott Kelly mélységei pedig egyébként is bármikor megérdemlik a főhajtást. Akár egy Neil Young feldolgozásról van szó, vagy éppen saját, szintén egy szál gitárra megírt dalairól. 

Egy remek dalszerzőnő, aki a Hole és a The Smashing Pumpkins tagja is volt egykor. Egy szupermodell társaságában a méltán híres Chelsea Hotel egyik szobájában. Amint együtt énekelnek egy Danzig dalt. Nem tudunk mást ide írni...

Mint hogy ez egy olyan cikk, ami magyar olvasóknak szól, nem akartuk hazai előadó nélkül hagyni ezt a válogatást. A Rossz Vér pedig természetesen adta volna magát. De voltak azok a mocskosabb idők és nekünk erről végül egy másik dal jutott eszünkbe. Ami nyilván lehet katartikus kulcsélmény, de az is nyilvánvaló, hogy sosem volt könnyű szeretni. 

Próbáltuk olyan személyes hangvételű számokat összeválogatni fentebb, amik hangulatban és stílusban is különböznek egymástól, de az utolsó kör erejéig még egyszer vissza kell kanyarodnunk a blueshoz. Ami szintén nem a Rossz Vér lesz, de az biztos, hogy ő is a rosszabb vérből való. Különben nem tüzelne és nem sírna így. Ez a Beth Hart videó ugyanis a legszentebb pokol.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6112975840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum