Kötelező bakancslista - Kezdő tizenegy Oi! himnuszokból

2017. október 22. - csubeszshuriken

derek-1000x661.jpgAkik egy kicsit is komolyabb kapcsolatba kerültek a brit punkzenével és annak történetével, azok valószínűleg már azzal is bőven képben vannak, hogy mennyire tekinthető a skinhead kultúra szerves részének az Oi! zene. Ami valóban együtt startolt a punk második hullámával, vagyis a UK82 vonal bandáival. Azokkal összemosni őket azonban nem nagyon lehet. Ugyanis a korai Oi! bandák közönsége a külsőségek terén például mindenképpen fontosnak tartotta megkülönböztetni magát a punkoktól. Az ökölrázó három akkord és az ordenáré külvárosi jelleg dacára pedig a zenében is megmutatkoztak a különbségek.

A melós gyerek skinheadek válasza a bennük felgyülemlő feszültségekre az ösztönös önkifejezés részeként t, az összetartozás megtartó ereje volt. Hogy amíg ezt az utat együtt követik, addig semmitől nem kell félniük. Ennek megfelelően pedig a dalok is inkább toborzó jellegű, közösen énekelhető és himnikus tételek lettek. Olyan erőt képviselve, amit azok a sérült lelkű, ostoba náci ideológiákba kapaszkodó arcok is megirigyeltek, akik bakancsostul, fizimiskástul és zenéstül együtt próbálták meg lenyúlni maguknak az igazi skinhead stílusjegyeket. Amit a nyolcvanas évek elején sikerült is bemocskolni a botrányra éhes szennymédia hathatós segítségével. Ezt a félreértett történetet azonban a tavaly elkészült The Story of Skinhead dokumentumfilm és a This is England című remek brit mozi korrekt módon kitisztázhatja. Mi viszont ahogy mindig, most is maradunk csak a zenénél. Ezért úgy döntöttünk, hogy saját válogatottat állítunk Oi! himnuszokból. Stílszerűen egy kezdő tizenegyben szedve össze a legjobb játékosokat. Akiknek több, mint harminc éve szurkol egy bizonyos kemény mag. Máig abban a nyersebb közegben - hogy bunkócskákból szenteket se faragjunk - ahol a bakancs és a száj sűrűn válthat csókot egy jó angol focimeccs után, de csak hevesen dobogó szív az, ami vérzik valahol legbelül. Mert igazából mindig a csórók maradnak azok, akiket meg lehet feszíteni. Ez pedig rohadtul dühítő tud lenni azoknak, akik örökre annak születtek.

A hetvenes évek skinhead csoportjai által preferált ska zenék még nem voltak olyan dühösek, mint néhány évvel később a korai oi / punk lemezek hangvétele. Melyek között az első Blitz album is meghatározó volt. Amin pár dal tempójának okán akár a hardcore lemezek közé is sorolhatnánk a Voice of a Generation című 1982-ben megjelent anyagot. 

A nyolcvankettes év pedig sorban hozta azokat a meghatározó albumokat, amik máig kötelező érvénnyel bírnak a legjobbakat számba vevő bakancslistán. A londoni The 4-Skins is ekkor hozta ki The Good, The Bad & The 4-Skins című első nagylemezét. Ahol az élőben felvett Chaos című himnuszt először lehetett lemezen hallani. Szövegében tökéletesen összefoglalva az utcagyerek élet mibenlétét. Nem támogatva az erőszakot, de valósághűen bemutatva azt.

Az Angelic Upstarts viszont még hozzájuk képest is pionírnak számított, hiszen a Mechanikus Narancs című Kubrick filmnek dedikált első lemezük még nyolcvan előtt jelent meg Teenage Warning címmel. Mi mégis a Reason Why? című albumról válogattunk be nótát a kezdő tizenegybe. Miközben a médiában már mindenki a fasiszta szóval dobálózott a bakancsos tagokat illetően, ezek a srácok megírták nyugaton AZ emberarcú szocializmus legújabb indulóját. Nem diktatúrákat éltetve - mint például  hazai punkok akár napjainkban is - hanem hallatva a feláldozhatóak hangját.

Aztán itt van még egy banda a londoni East End környékéről. Akik szintén a korai időkben rakták le névjegyüket a bakancsok taposta táncparkettekre. 1980 volt az év ugyanis, amikor a Cockney Rejects kidobta azt az Oi! Oi! Oi! című számot, ami végül nevet adott annak a punk zenének, amit a skinhead bandák játszottak kopaszoknak. Ők a műfaj igazi túlélői. Akik ma is ugyanilyen töretlenül és törvénytelenül nyomják az első vonalban. Ahogy a West Ham United szurkolók soraiban is. 

Nem rég gyászoltuk meg Micky Fitz énekest, aki maga is az első generációval érkezett. The Business nevű bandája 1979-től képviselte magát a dél-londoni térképen, mint hiteles Oi! banda. Ők is az első albumukon tolták el talán legfontosabb számukat, mely épp úgy szólt a nemzeti oldalnak, mint az anti-fasisztáknak. A kormánynak és a rendőröknek. A kapitalistáknak és a kommunistáknak. Egyik említett klub sem tartozott a Business kedvencei közé ugyanis. 

A hetvenes évek végének és a nyolcvanas évek elejének nagy balhéi a Sham 69 koncertjeit sem kerülték el. A kettészakadó skinhead tábor legtöbbször egymással küzdött meg, aminek következményeként egyszer azok alól is kikapták a bonehead formák (náci kopaszok) a színpadot, akik a talán legismertebb skinhead slágerben épp a lánglelkű ifjúság egységéről ábrándoztak.

Skinheads Against Racial Prejudice mozgalom úttörői, azaz a walesi The Oppressed egy másik alaptételt is megfogalmazott egyik számában, szintén a nyolcvanas évek elején. A huligán kultúra emblematikus és nyilván kicsit sörszagú képviselői szerint ugyanis, ahogy gyűrű, úgy üzenet is csak egy van. A.C.A.B.!

Aztán voltak azok a bandák is, akik olyan komolyan azért nem vették magukat. Mint a Vicious Rumours is, akik mindenféle különösebb üzenet nélkül, a zene és az együttlét öröméért nyomták. Állításuk szerint mindenféle bandát szívből szeretve, aki ad nekik egy ingyen lemezt. Jó sok mindenkivel játszottak a nyolcvanas években, szóval volt lehetőségük összetarhálni pár punk lemezt.

A harc pedig úgy tűnik, hogy még most is tart. Legalábbis a videók alatt található érzelemdús hozzászólásokban mindenképp, hogy melyik frakció himnuszait is halljuk igazából, mikor rákeresünk a The Last Resort olyan számaira, mint ez is itt lejjebb. Ha viszont a Madball érezte annyira magáénak ezt a tételt, hogy egy feldolgozás keretében a zászlójára is kitűzte azt, az akár garancia is lehet, hogy nincs mögötte semmilyen avétos politikai üzenet. 

A Criminal Class egyik száma két fontos válogatáson is szerepelt, ahol azok az erőteljes Oi! balladák kaptak helyet, amik az első körben küldték a Martens bakancsokat a bokákra.. Lassú számok és éles szövegek jellemezték a zenekart, főleg a rendőr brutalitást, a korrupciót és általában a fehéreket és feketéket együtt elnyomó rendszert nem kímélve. A Strengh Thru Oi! nyolcvanegyes válogatásán szereplő számuk később a Blood on the Street kollekcióra is felkerült. Mindenkori toplistás bakancsdal ez is tehát.

The Worldwide Tribute To the Real Oi! címmel egyébként megjelent egy dupla album, ahol az államok ismert hardcore bandái tisztelegnek feldolgozásokkal a brit skinhead zenekarok előtt. Ezen a válogatáson pedig az Agnostic Front is nyomja Cock Sparrer eme klasszikusát. Ez az a londoni banda, akik 45 éve vannak színpadon és idén ismét új lemezt dobtak ki. Bár utolsónak hagytuk, a Take Em All akár saját bakancslistánk legtetején is nyithatta volna ezt a top tizenegyet.

be148549a10a477d94adbf533a5d4f44.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8513038646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum