A hatvanas évek legendás - és legendásan hangos - rock and roll zenekara Budapesten

2017. október 26. - sunthatneversets

180211_thesonics04_bobbibarbarich.jpg

Majdnem ötven évet kellett rá várni, de megtörtént – a punk rock ősatyja, a The Sonics új albumot adott ki 2015-ben, amit végre Budapesten is bemutat! A több feloszláson és visszatérésen átesett, zúzós ős-garázsrock zenekarral február 11-én ugorhatunk majd fejest a ’60-as évekbe az A38 Hajón. A két évvel ezelőtti lemezt végre egy igazi EU-turné követi, amivel a világ leghangosabb, szigorúan monóban stúdiózó rock and roll zenekara az A38-at is megmozgatja majd. Az estet a Berlinben élő angol vudu-blues tündérnő, Gemma Ray vezeti fel.

A Sonics tagjai úttörő fenegyereknek számítottak a ’60-as évek Amerikájában: ők voltak az első garázsbanda, amely a The Rolling Stones, Bob Dylan és a The Yardbirds hatásait megspékelte egy nagy adag agresszióval, és tagjai olyan hangosan játszottak a hangszereiken, ahogy csak tudtak. Nehéz olyan punk- vagy grunge-zenekart mondani, amelyre nem volt hatással a Sonics elemi erejű rock n' rollba oltott őspunkja.

Kurt Cobain egyenesen azt nyilatkozta, hogy sehol máshol nem hallott olyan durva dobolást, mint a Sonics felvételein. De még a Főnök, Bruce Springsteen is sokat merített a zenekarból, az Iggy And The Stoogesről, a The Fall - Musicról, a Mudhoneyról, a The Crampsről, a The Hivesról, a Flaming Lipsről, a The White Stripesról vagy az Eagles Of Death Metalról nem is beszélve.

1960-as alapítása után a zenekar karrierje az énekes, Gerry Roslie csatlakozásával kezdett el felívelni: lemezszerződést kötött az Etiquette Recordsszal, melynek segítségével 1965-ben kiadta első, Here Are The Sonics című lemezét. Ezen hallható volt Richard Berry Have Love Will Travel-jének feldolgozása - ez évtizedekkel később a Guy Ritchie-féle Rock'n'Rolla filmzenéjében is felbukkant. A lemez meghozta első sikereket, majd két év múlva jött a második album, az Introducing The Sonics, majd nem sokkal ezután a tagok szétszéledtek, és feloszlott a zenekar. Más projektjeik mellett többször összeálltak koncertezni, 1980-ban megújult felállással új lemezt is adtak ki.

Habár nem ez a Sonic első nagy visszatérése (az együttes a kilencvenes és a kétezres években is felbukkant különböző felállásban), de az új albummal ugyanazt a nyers erőt eleveníti fel, amellyel a ’60-as években is tarolt. Itt a lehetőség, hogy a Rolling Stoneson kívül is lássunk 70 feletti férfiakat színpadot szétszedni.

Az Angliában született, de jó ideje Berlinben élő Gemma Ray az európai indie egyik legszuggesztívebb egyénisége. Mélyre hangolt gitárjával, hatvanasévek-beli retró cuccokban, számaiban "pop noirt", blues-rockot, folkot, csajpopot, baljós hangulatú filmzenéket ötvöz, mintha csak egy David Lynch-filmből lépett volna ki. Bármelyik száma simán ráférne egy Tarantino-filmzenelemezre.

Az Independent Music Awards-nyertes énekesnőt és kiváló lemezeit a Mojótól a Quietusig a legtöbb magazin a mennyekbe menesztette, videóklippjei a hideglelős vudu-blues-tól a nagyívű balladákon és hangulatos retro-pop dalokon át hatalmas nézettségnek örvendnek. Gemma Ray pár éve fellépett az A38 Kiállítóterében, most a Koncertterembe tér vissza a Sonics előtt. A koncertekről minden további infó ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6913086346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum