Bruce Dickinson „What Does this Button Do?” könyvbemutató előadás @ Edinburgh, Assebmly Rooms, Music Hall, 2017.10.20.

Nyomd meg a gombot!

2017. november 02. - magnetic star

bruce_dickinson_what.jpg

Ezt úgysem fogja itthon elhinni senki!.. Kinti ismerőseim hívták fel a figyelmemet az eseményre, így aztán nem is lehetett kérdés, hogy más apropóból szerveződött kiutazásom időtartamába igyekszem beilleszteni a „találkozást” azzal az emberrel, akit sokan tekintünk hatalmas példaképnek kora ifjúságunk óta.

Az idézőjelet tulajdonképpen el is hagyhattam volna, mert az esti előadást egy könyvesbolti dedikálás is megelőzte Glasgowban a kora délutáni órákban, vagyis az embernek tényleg alkalma volt szemtől szembe állni, kezet rázni és néhány barátságos szót váltani a metal műfaj egyik legnagyobb hatású énekesével és talán mindmáig legszínesebb, legsokoldalúbb egyéniségével. Aki előzőleg hozzájutott a Dickinson-önéletrajzhoz, annak már volt, mit aláíratnia (mást nem is lehetett, és fotózkodásra sem volt mód, ha már itt tartunk), aki meg nem, az most kedvező áron juthatott hozzá, és névre szólóan is dedikáltathatta! Mondanom sem kell, a sor a belvárosi sétáló utcának majdnem a végéig kígyózott, de a szervezést és a lebonyolítást dicséri, hogy senki nem maradt ki a jóból, és durván három óra alatt lezavarták az egészet. A főhős pedig végig jó hangulatban volt, mindenkihez kedélyesen szólt, nem csinált ügyet a feszített tempóból.

Közelről nézve őt az idő múlása rajta is meglátszik rendesen, viszont amint színpadra lép, a kora és minden közelmúltbeli megpróbáltatása azonnal a homályba vész. Szinte egy az egyben ugyanaz az örökmozgó, hiperaktív és végtelenül rokonszenves figura jelent meg a szemünk előtt este a színházteremben – a belépő mellé a könyv egy példánya és egy köszöntőital is dukált, utóbbi természetesen egy üveg Trooper sör volt –, akit a korszakos fontosságú 80-as évekbeli klipekben és koncertvideókon ismerhettünk meg. Voltaképp csak a hajhossz nem stimmelt, na meg az érdekes mintázatú zakó…

Bruce-t nézni és hallgatni ma is hihetetlenül szórakoztató, akár énekesként, akár önállóan, prózai műfajban. Nyugodtan használhatom itt a korszellembarát „stand-up comedy” műfaj-meghatározást is, hiszen folyamatosan dőlt belőle a szó és a létező legspontánabb módon váltott témát vagy szúrta közbe egy-egy hirtelen bevillanó gondolatát, miközben a hallgatóság a hasát fogta a röhögéstől. Ha olyan hiábavalóságokkal tölti ki az időt, hogy, teszem azt, megpróbál anyósvicceket csillagmítoszi keretek között elemezni, garantáltan ugyanilyen reakciókat váltana ki vele…

brucedickinsonbookcoverbigger.jpg

A két egységre bontott műsor első felét a könyv megírásának előzményeivel kezdte. Tudni kell, hogy a What Does this Button Do? (magyarul kb.: „Mire való itt ez a gomb?”, a cím a számtalan repülőútja egyikéről, konkrétan egy, a pilótafülkébe beszabadult utastól származik) száz százalékosan Bruce munkája, nem dolgozott társszerzővel. A mű – és saját élete – egyes epizódjait a bőséges képanyag egy-egy darabját szemléltetve tárgyalta a zenei pálya mellett kitérve diákéveire, katonaidejére, vívói és pilótakarrierjére, valamint két évvel ezelőtti rákbetegségére. Utóbbi témát az ember általában elegánsan kerüli, viccelni nem szokott vele, pláne a nyilvánosság előtt nem. Dickinson ehhez képest azzal indította a visszaemlékezését, hogy olyan fotót mutatott magáról, amelynek készültekor szerencsére már csak a külseje miatt kellett aggódnia a kezelések után. Majd pedig magát a gyógyulás folyamatát taglalta, különös tekintettel a hashajtó szedésének végkimenetelére…

Azt gondolhatnánk, ilyen sztorizást nem lehet felülütni, holott a második „félidőre” is maradt ám puskapor! Ekkor a közönségből érkező kérdések némelyikére válaszolt a mester, továbbra is a rá jellemző könnyedséggel és humorral. Így azért a sablonos és sokszor ismételt dolgokat is egyszerűbb kezelni. Nyilván nem itt számít az ember pontos és részletes útmutatásra a sikeres üzleti vállalkozáshoz; Bruce sem mondhatott többet annál, hogy némi tőke nem árt… Megtudhattuk, hogy ha egy gyakorlott pilóta olyan rettenetes reptéren is végre tud hajtani biztonságos landolást, mint amilyen az uralszki (Kazahsztán), attól még Innsbruckban sem mehet biztosra, mivel ott az Alpok hegyei nehezítik a manőverezést. Azzal eddig is tisztában lehettünk, hogy a metal rajongók mennyire és milyen pozitív módon elkötelezettek, de kaptunk most ellenkező előjelű példát is, mert hát ki az a hibbant, aki élő kígyót, sőt nyulat visz dedikáltatni?! Afféle zenei kulisszatitok gyanánt fény derült arra, hogy hősünk jelentős ifjúkori zenei hatásától, a Wild Turkey zenekartól – volt Gentle Giant és Jethro Tull muzsikusokkal – később a Saxon csúnyán plagizált (az Iron Maiden-féle Hallowed By Thy Name kapcsán kirobbant ügyet persze fedje jótékony homály, he-he!..), és nem mellékesen a következő Dickinson szólóalbum is készül lassacskán.

Mindenki számára jó hír, hogy a könyvnek már készül a magyar nyelvű fordítása!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1813145506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum