RockStation

Megjött a címadó az Of Mice & Men januárban megjelenő nagylemezéről

2017. november 28. - theshattered

ofmiceandmen2017.jpgDefy lesz a címe az Of Mice & Men legújabb, ezúttal már Austin Carlile énekes nélkül, azaz négyesben felvett nagylemezének. A január 19-én megjelenő korong címadója lentebb meg is hallgatható, de hogy teljes legyen a pakk, egy borítót és egy dallistát is tudunk mellékelni hozzá.

Tovább

Eltemették Malcolm Youngot

malcolm_young.jpgNovember 18-án távozott el közülünk az AC/DC egyik alapítója és ritmusgitárosa, Malcolm Young. A legendát a mai napon helyezték örök nyugalomra Sydneyben, a szertartásról néhány felvétel is napvilágot látott. A temetésen a család, a barátok és természetesen a zeneipari kollégák mellett több száz rajongó is részt vett, a temetési menetben néhány ismerős téma is felcsendült a skótdudás felvezetés képében. Ebbe tudunk egy kis betekintés nyújtani.

Tovább

Rendhagyó kiállítótéri programok az A38 Hajón | Mohammad · Georgio "The Dove" Valentino

mmmd.png

Decemberben két, minden értelemben rendhagyó esemény kerül megrendezésre az A38 Hajó dunai panorámájú, ültetett kiállítóterében. Most szombaton, 2-án a görög Mohammad (korábban MMMD) tér vissza Budapestre, jövő pénteken, 8-án pedig első és utolsó magyarországi koncertjét adja majd az irodalom és a gitárzene határfelületeit összemosó Georgio "The Dove" Valentino.

Tovább

Testament, Annihilator, Death Angel @ Barba Negra, 2017.11.18.

Egész estés thrash-ünnep!

0testament2017_39_eredmeny.jpgDeath Angel, Annihilator, Testament - ez az összeállítás bármely fesztiválon kiemelt programként szerepelne, de külön-külön is húzónév mindegyik zenekar és mi most ezt egyszerre kaptuk meg egy este! A Bay Area két legendája, a Testament és a Death Angel is a tavalyi lemezeikkel turnéznak, az Annihilatornak pedig két héttel a koncert előtt jelent meg az új lemeze. A Testament vezette turné hatalmas siker, a budapesti koncertre már elővételben elkelt az összes jegy, a szombat este remeknek ígérkezett!

Tovább

25 idegesítő koncertlátogató

0metallica2010_05.jpgMinden bulin valamiért vannak olyan emberek, akik miatt kinyílik a zsebünkben a (képzeletbeli) bicska. Általában ezek az emberek a viselkedésükkel vívják ki az ilyen irányú "tiszteletet", ezek a tulajdonságok pedig nagyon szépen listába is szedhetők bizonyos sztereotípiák alapján. Persze nem a napfényes oldal lett lajstromozva.

Tovább

Toothgrinder - Phantom Amour (Spinefarm, 2017)

Ezredszerre is imádás van

toothgrinder-phantom-amour.jpg

Igazából egyáltalán nem volt korábban számomra ismerős az amerikai Toothgrinder. Lehet, hogy az én fogyatékosságom vagy csak egyszerűen nem került a látókörömbe, de visszahallgatva az első lemezüket, semmi olyan nem volt, ami miatt ezt bánnom kellene. De néhány hete Spotify szörfölés közben hallgattam meg az új lemez címadó dalát, ami egyben a felvezető kislemez szerepét is betöltötte és rögtön ledobta az agyam a láncot. Kell, egyszerűen igényem volt erre a lemezre, ami november elején jelent meg. 

Tovább

Nemzetközi siker kapujában a Paddy And The Rats - világszerte megjelenik a banda új albuma

paddyandtherats2.jpg

Óriási lehetőség előtt áll a miskolci alapítású Paddy And The Rats. A banda leszerződött a nagy múltú, osztrák Napalm Records kiadóhoz, és az új lemezük világszerte megjelenik. Az európai országokban egyébként is rendszeresen koncertező zenekart ezáltal az összes kontinensen megismerik majd, így hamarosan újabb földrészeket „igázhatnak le” a kalózgúnyába bújt zenészek.

Tovább

Nézd meg a Grungery dokumentumfilmjét a Pearl Jam - Let's Play Two mozipremierjének estéjéről

credit_danny_clinch_1.jpg

November 11-én a Grungery jótékony közreműködésével mutatták be Magyarországon is a Pearl Jam Let's Play Two című koncertfilmjét. Az estéről egy mini-dokumentumfilm is készült, melyben rajongók, újságírók és zenészek mesélnek a filmről, a '96-os Pearl Jam koncertről és arról, hogy mit éreznének akkor, ha 2018-ban a Pearl Jam újra hazánkba látogatna. A film célja, hogy emléket állítson a budapesti premiernek, illetve hogy a #ScreamHelloBudapest angol verziójának segítségével Magyarországot visszahelyezze a zenekar és a menedzsment látókörébe.

Tovább

Go - Nézz bele a Pearl Jam-koncertfilmbe!

credit_danny_clinch_1.jpg

A Pearl Jam 2016 augusztusában két felejthetetlen, teltházas koncertet adott  a chicagói Wrigley Field arénában, a Chicago Cubs baseballcsapatának legendás stadionjában. A két este alatt hetven dalt játszottak el, melyek közül tizenhatot választott ki a Let's Play Two koncertfilmhez Danny Clinch rendező. A fimet a világ számos filmszínháza - köztük az Uránia - is bemutatta, december 1-jén azonban DVD és Blu-ray formátumokban is megjelenik. Ebből nézhetitek meg a Go című dal felvételét a korábbról már ismerős Corduroy című tétellel egyetemben. A filmről egyébiránt ITT írtunk.

Tovább

Ilyet se hallottál még! - Metallica-dal üveg-hárfán

Az üveg-hárfa tulajdonképpen egy több pohárból álló készlet, melyekben mind eltérő mennyiségű víz található. Ez, és a pohár mérete, formája határozza meg, hogy ha ujjunkat végighúzzuk a pohár peremén, akkor az hogyan rezonál és ezáltal milyen magas hangot ad. Nos egy ilyen "hangszeren" játszik Gaurav Kotian, aki magát India egyetlen üveg-hárfásának nevezi és aki most a Metallica Hardwired című dalának feldolgozását készítette el.

Hamarosan jön a Brent Hinds-féle West End Motel új lemeze

0mastodon2017_47_eredmeny.jpgDecember 1-re várható a West End Motel új lemeze, mely sokaknak a Mastodon tetovált fejű gitárosa, Brend Hinds révén lehet ismerős. A csapat legutóbb 2012-ben jelentkezett új nagylemezzel, így a Bad With Names, Good With Faces című lemez megjelenése már mondhatni, épp időszerű lesz. Hogy lássátok, nem csak a levegőbe beszélnek, a Tiny Man című tétel már klippel együtt nézhető, hallgatható.

Tovább

Karácsonyi klipet készített a The 69 Eyes

28355ngle_cover.jpgA finn darkerek is korán kezdik a Karácsonyt, de nincs mit szépíteni, egy hónapon belül már minden asztalon ott fog figyelni a töltött káposzta - bejgli - szaloncukor szentháromság. Lényeg a lényeg, a The 69 Eyes írt egy tételt a Christmas In New York City címen, melyet digitális kislemezen is megjelentet, ráadásul egy klipet is eszkábáltak hozzá Ville Juurikkala rendező segítségével. Ennek az eredménye az alábbi.

Tovább

Abba-black metal, avagy ez a gyerek meg nem normális

abbablackmetal.pngAz Abba a fénykorában slágerhegyeket szállított le a rajongók számára, melyeknek dallamvilága bizony sok helyen irigylésre méltó. A csapat dalai itt-ott még ma is megjelennek, nehezen is lehet őket kikoptatni a köztudatból, ami igazából nem is baj, jók ezek a maguk módján, sőt! De hogy a metalosok se felejtsék el őket, a Woods Of Trees névre hallgató egyszemélyes poén-black metal "formáció" előkapott egy pár tételt, hogy elvigye azokat az éjsötét sarkköri fémek földjére. Imhol az igazi trve Abba-fém!

Tovább

Cavalera Conspiracy - Psychosis (Napalm Records, 2017)

Hiteles-e még a Cavalera klán?

cavalera_conspiracy_psychosis.jpg

Nincs is szebb, mikor egy bandán belül igazi barátság alakul ki, mikor totál együtt mozogtok, együtt lélegeztek. Oké….talán, ha a tesóddal zenélhetsz együtt, akkor az lehet, hogy még egy egész fokkal jobb. A Cavalera tesók szeretnek együtt zenélni. Ez nem is lehet kétség, hiszen a nagy összeveszést követte a még nagyobb békülés és a Cavalera Conspiracy. Nekünk meg a nyakunkon a negyedik album. De mi is a pálya ezzel az albummal? Mindjárt kiderül!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum