RockStation

„Csak volna egy kicsit több napfény nálunk, akkor lennék igazán boldog!”

Interjú Jens Sjöholmmal, a Crazy Lixx basszusgitárosával

2017. december 15. - magnetic star

crazy_lixx_1.jpg

A Frontiers Records istállójának egyik legreménytelibb és legéletrevalóbb fiatal csapata, a svéd Crazy Lixx nem küzd ugyan megélhetési gondokkal, de egyelőre még úton vannak a srácok a főállású zenészélet felé. De ha csak időszakosan is tudnak koncertezni, a szerencsés hazai hajmetal-rajongók idén kora ősszel elcsíphették a bandát a Barba Negra Trackben tartott IV. Rock On! Festen, már az új felállásban. Itt került sor az alábbi beszélgetésre is a basszusgitáros Jensszel a koncert után.

Először jártok Magyarországon. Milyenek az első benyomásaitok?
Jens: Először is nagyon klassz helyen van a buli itt a híd oldalában. Rengetegen gyűltek össze, és elképzelésem sem volt, hány rajongónk van itt Magyarországon. Erre mindenki betéve tudta a dalokat, nem úgy, mint egy szokványos fesztiválon. Az emberek ismerték a számainkat! Úgyhogy nem is kérdés, hogy jövünk még Magyarországra! Ha a hídon állók közül is avattunk egy új rajongót, már érdemes volt megcsinálni! Legközelebb meg talán már ők is vesznek jegyet…

Milyen most az élet Svédországban?
Jens: Én egy Malmö melletti városban élek. Rengeteget próbálunk és ülünk össze a zenekar ügyeivel foglalkozni. Amúgy meg dolgozunk. Általánosságban pedig nagyon is jó nálunk élni. Nyafoghatnék a svédországi időjárás miatt, mert utálom a telet, a nyár meg kábé egy hétig tart, és én a nyarat szeretem. Összességében viszont príma az élet Svédországban. Magas bérek, magas életszínvonal, erős szociális háló… Szóval nem panaszkodom, csak több napsütést szeretnék.

Milyen volt az idei Ruff Justice albumotok fogadtatása? Sikerült több fellépési lehetőséghez jutnotok általa?
Jens: A lemezről három nóta is szerepel a Friday the 13th videojátékban, úgyhogy eljutottunk egy újfajta hallgatósághoz, főleg az Államokban, ahol még sosem jártunk azelőtt. Egyébként, amennyire tudjuk, egyre több és több fogy a lemezeinkből. Az ideiből az eredeti nyomás az utolsó darabig elfogyott, így újra kellett gyártatnuk, ami nagyszerű dolog. Szóval úgy érezzük, jó úton haladunk.

crazy_lixx_3.jpg

És hogyan találtatok egymásra a videojáték készítőivel?
Jens: A játék közösségi finanszírozással valósult meg. Ők kerestek meg bennünket, az alkotók egyike ugyanis Crazy Lixx rajongó. Két dalt kifejezetten a játékhoz írtunk, főleg mivel úgy gondoltuk, ez majd jó publicitást is hoz, a srácok pedig annyira rákattantak, hogy meg sem álltunk háromig. Imádják és fel is használták hozzá mind a hármat.

Eddig a Frontiers Rock Festivalon volt szerencsém hozzátok, két ízben is. Gondolom, kiemelten fontos eseménynek számít az életetekben ez a fesztivál.
Jens: Hogyne, egyértelműen. Szeretjük az ilyen fesztivál-fellépéseket, mert rengeteg új arccal van lehetőségünk találkozni, új rajongókra teszünk szert és CD-ket adunk el. Lényegében ezért is csináljuk az egészet. Persze a klubozást is kedveljük, de egy nyári fesztivál-bulinál nincs jobb!

Nem kevés honfitársatok jár oda játszani. Idén az Eclipse, az Adrenaline Rush és Kee Marcello is fellépett. Ismeritek őket személyesen is? Jóban vagytok velük?
Jens: A Europe tagjait mondjuk nem ismerem (nem gond, mert Kee speciel már régen nem játszik ott – a szerk.), viszont sok közös bulink volt már az Eclipse-szel vagy a H.E.A.T.-tel, és velük barátok is vagyunk. Néha, amikor nem turnézunk, együtt bandázunk velük, bár a többségük stockholmi, vagyis elég messze él tőlünk.

Hogyan szervezitek a koncertjeiteket, turnéitokat? Elmentek előbandának egy-egy ismertebb név elé, vagy önálló bulijaitok is vannak?
Jens: Ahogy sikerül (nevet). Buszos turnékra nemigen indulunk, mert nehéz úgy összesakkozni az időpontokat, hogy mindenki szabaddá tudja tenni magát. Van olyan közöttünk, akinek kisgyermeke is van! Leginkább egy-egy alkalomra kötünk le bulikat, amikor vagy vendégként játszunk valaki előtt, vagy mi vagyunk a főzenekar. Ahogy eszünkbe jut. De át fogunk repülni Chicagóba a Melodic Rock Festre, azért az egy buliért. Utána jövünk is vissza. Lehet, hogy ezzel most elindítunk valamit, azaz a következő évben talán többet játszhatunk majd az Államokban, de ez most egy exkluzív fellépés.

Beszélhetünk szerinted egyfajta új, világméretű hard rock / „hajmetal” színtérről manapság?
Jens: Igen, valóban rengeteg új zenekar van feljövőben. Pár éve még úgy voltunk vele, hogy döglődik az irányzat, de aztán egyre-másra jöttek fel a friss bandák, különösen Svédországban. Azt hiszem, néhány éven belül még inkább kinövi majd magát a mozgalom.

crazy_lixx_2.jpg

Mi volna számotokra a legideálisabb turnécsomag, vagy kikkel koncerteznétek a legszívesebben? Danger Danger, Skid Row, Def Leppard?..
Jens: Mindet imádjuk (nevet)! A csúcs valami olyasmi volna, hogy KISS, Def Leppard, Danger Danger, Skid Row, Crazy Lixx így együtt. A 80-as és a 70-es évekbeli hard rock bandáknak egyaránt nagy rajongói vagyunk!

Mit gondolsz, visszatér valaha Sebastian Bach a Skid Row-ba?
Jens: Remélem, igen! Persze ki tudja…

Beszéljünk az utóbbi klipjeitekről (Wild Child, Hunter of the Heart)! Hogyan és honnan sikerült ilyen dögös csajokat felhajtanotok ezekhez?
Jens: Csak annyit mondhatok, hogy mindegyikük svéd (nevet).

Ez is bizonyítja, mennyire élhető hely Svédország…
Jens: Azt meghiszem! Csak volna egy kicsit több napfény nálunk, akkor lennék igazán boldog!

Ami a tagságot illeti, durva lehetett, hogy egyszerre lécelt le mindkét gitárosotok. Mi volt ennek az oka? Hogyan sikerült pótolni őket, és hogyan sikerült az új srácoknak beilleszkedniük a csapatba?
Jens: Az egy igazi mélyütés volt a banda számára! Még arról is volt szó, hogy ezzel befejezzük! Én azonban nem tudtam volna létezni anélkül, hogy a Crazy Lixx-ben játszom, imádom csinálni. Szóval új tagok keresése mellett döntöttem. Jenst (Jens Lundgren), a szőke srácot jól és régóta ismerem. Ő eredetileg csak néhány koncertre ugrott be Edd Liam helyére, de már akkor is kitűnően bevált. Amikor Andy Zata távozott, szükségünk lett még egy gitárosra. Chrisse Olssont is ismertük korábbról, malmöi gyerek. Elkezdtünk együtt próbálni, és nagyon pengén szóltunk vele, ráadásul élveztük is egymás társaságát. Szerintem évről évre csak jobbak leszünk.

Írtak is az új fiúk bármit az új albumra?
Jens: Nem. Chrisse nyomott pár szólót és hozzátett még ezt-azt, de a fő dalszerző nálunk Danny Rexon.

Netán az Inglorious is közrejátszott a tagcserékben?
Jens: Igen. Andy beszállt oda, ránk pedig már nem maradt ideje. Nehezen is tudta volna megoldani, hiszen az Inglorious rengeteget turnézik. Ettől függetlenül még mindig jó barátok vagyunk vele, szoktunk is találkozni. Nem neheztelünk rá.

A Wild Child és a Hunter… klipjében egyaránt felbukkan a walkman és a kazetta is. Valóban ennyire a 80-as években éltek?
Jens: Igen, az a sok apró részlet mind roppant fontos számunkra. A régi arcoknak a klipek láttán beugrik, hogy a 80-as években nekik is volt olyan. Mi maguk is nagyon bírjuk az ilyesmit.

Megjelent bármelyit albumotok kazettán vagy bakeliten?
Jens: Nem, bár remélem, erre is sor fog kerülni! Beszéltünk már a kiadóval a bakelitről, de talán majd legközelebb…

Mit tudnál elmondani a Patreon honlapról? Netán ti is közösségi finanszírozással adjátok majd ki a következő lemezt?
Jens: Nem, ez a dolog az Államokban szokványos, lásd a Kickstartert és hasonlókat. A Patreon egy olyan oldal, amelyen keresztül az emberek havonta befizethetnek pár dollárt, hogy támogassanak egy zenekart. Mi nem a zenélésből élünk, muszáj dolgoznunk, ezért ha elég támogatót találunk, úgy talán kevesebbet kell melóznunk, és többet foglalkozhatunk dalírással. Lehet, hogy koncertezni is többet tudunk majd. Nem koldulni akarunk, de ha valaki szereti a bandát, akkor havonta befizethet néhány dollárt, és dedikált CD-t kaphat a támogatásáért. Vagy olyan exkluzív cuccokat, amelyeket csak a regisztrált tagok láthatnak. Hasonlóan működik az egész, mint egy rajongóklub.

Fotók: Crazy Lixx facebook
Crazy Lixx Hivatalos / Crazy Lixx Facebbok

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3413501391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum