Ezek voltak 2017 legjobb RockStationös interjúi

2017. december 30. - theshattered

mast1.jpgBizony, ebben az évben nem pihentünk, a rengeteg koncert mellett több kedvencünket is sikerült kifaggatni, hogy miújság éppen a zenekara, egyes esetekben a zenéhez köthető projektjei háza táján. Voltak közöttük magyarok, külföldiek, szószátyárabbak és szűkszavúbbak is, de egy biztos: akit sikerült elkapni, azt addig nem is hagytuk békén, amíg nem mondott el mindent, amit tudni szerettünk volna. Ezekből az interjúkból szemezgetünk a lentiekben.

Az olyan egyértelmű világsztár zenekarok mellett, mint a hozzánk szinte hazajáró Anthrax, a tavaly elég erős albummal jelentkező és Bécsig eljutó Korn, az éppen az első lemezének 25 éves évfordulóját ünneplő Dream Theater, meginterjúvoltuk az elektro-szimfonikus átértelmezéseket tartalmazó lemezt kiadó Evanescencet és az Arénát lebontó Alter Bridget is, persze nem feledkeztünk el a többi, jelentős névről sem.

Hiszen végre újra eljutott Magyarországra a Mastodon, akikkel egy napon, mintegy kilométeren belül csapott a deszkákra Danko Jones, duplázott a Pain (itt még a második, SOS-ben leszervezett meglepetés buli tervben sem volt), múltidézett Doyle, a Dürerben járt a punk-legenda Anti-Flag, rendelkezésünkre állt az angyali hangú Anneke Van Giersbergen, aki a Vuur nevű zenekarával kapcsolatban osztott meg ezt-azt és a thrash legenda Exodus is mikrofonvégre került (vagy egyes esetekben válaszolt az e-mailes megkeresésre).

0scott15_eredmeny.jpg

És itt még egyáltalán nem állt meg a menet! Hiszen mind a magyar, mind a külföldi úgymond underground hősök is megbirizgálták a kíváncsiságunkat, mikrofonvégre került Scott Kelly és Sanford Parker a Mirrors Of Psychic Warfareből, a már egyértelműen veteránnak számító Unsane és AMD, a Crippled Fox, a Municipal Waste és a Red Fang is.

Mindezek mellett persze olyan emberekkel is leültünk beszélgetni, akik nem zenével, de mégis a zenéhez szorosan kapcsolódó tevékenységeikkel segítik az általunk kedvelt zenék előremozdulását. Ilyen aranykeretbe való nevek többek között Koltay Anna és Turán Eszter, akik egy zseni filmet hoztak össze a '90-es évekbeli budapesti zenei életről Budapest Underground címen, valamint Szénégető Ricsi, aki pedig Esztergomot próbálja nem kevés sikerrel felrakni a magyarországi rockzene térképére. A vele készült beszélgetésünket két részletben olvashattátok. Persze nem feledkeztünk el a magyar rockzene egyik fellegvárának számító Vágóhíd bezárásáról sem, erről egy visszaemlékezős, több zenészt is megszólaltató írást jelentettünk meg még a nyár elején. 

A 2017-ben elkészült összes interjút ITT találjátok.

És persze ez nem minden, ahogy mondani szokás és ahogy egy másik közhely mondja: jövőre sem fogunk megállni. Hiszen 2018-ban is rengeteg jó zenekart fogunk hazánkban köszönteni és akiknek lehet, az orruk alá dugjuk majd a mikrofont. És ahogy írtuk is: nem engedjük el, amíg minden kérdésünkre nem fognak válaszolni.

Köszönjük az idei figyelmeteket, reméljük jövőre is velünk tartotok majd!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1313534263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum