RockStation

Mastodon - Emperor Of Sand (Reprise Records, 2017)

Megszelidült óriás tenyerén tökéletes mandala

2017. március 23. - csubeszshuriken

mastodon.jpgMeg kell mondjam, hogy a világháló számomra sokszor olyan, mint a tömegközlekedésben mellettem nyomorgó és fogcsonk hordozó, savanyú szagot árasztó szájürege. Azt is közelről leheli az arcomba, amitől még a gyerekkori képem is elsárgul a falon. Akár minden reggel. A sztriptízbárok meglehetősen lassan letolt bugyijaihoz hasonló promóciók pedig inkább - mint a penetráns szájszag - kényszerű elfordulásra késztetik a fejem, mintsem hogy sóvárgást korbácsolnának az arcomra. Biztos maradi a formám, de szerintem egy új Mastodon lemez se legyen olyan, mint az áhított cipő, amit hónapok óta emelnek felhő magasságokba negyedóránként a rohadék reklámok, de még mindig nem jutott el az üzletekig. A türelmetlen vágy szülte képzelet, mint egy vámpír ugyanis képes kiszívni a dolgokból már előre az adott élményanyag egy részét máshogyan, mint a valóságban. Ez pedig teljesen megváltoztathatja az első találkozás minőségét. Akár egy fárasztó médiakampány után megjelenő Emperor Of Sand című új lemez esetében is. Simán.

Tovább

A melegek mellett áll ki az új videójában Otep

otep2.jpgÚj videóval jelentkezett a tavalyi, Generation Doom című nagylemezéről Otep. Az énekesnő friss klipje az Equal Rights, Equal Lefts című dalra készült, melynek szövegében és videójában is kiáll a melegek egyenjogúságáért. A leginkább rapdalra hajazó zenét és videót is csak a kevésbé konzervatív olvasóinknak ajánljuk.

Tovább

Csizmaszag és koszos gitár - Novemberben a hajón a Kadavar

kadavar_1.jpgHárom évvel ezelőtt már jártak nálunk a hard rock ősiség zászlóvivői, azaz a Kadavar. A német trió azonban most visszatér koszos gitárjaival és hoz némi csizmaszagot, megidézve a műfaj hajnalát a hatvanas és hetvenes évekből merítve. A csapat pedig szemezgethet majd lassan hét éves fennállásuk három pöpec lemezéről november 1 - én az A38 hajó színpadán. Ahova a turné keretében elkíséri őket a holland Death Alley is, akik bírnak némi átfedéssel a főszereplők műfaját illetően. Az őszi bulihoz kedvcsinálókat pedig természetesen lejjebb még találtok.

Tovább

Akkor most kiderült az új Marilyn Manson album megjelenési ideje?

bpark.jpgAzt feltehetőleg minden olvasó és Marilyn Manson rajongó tudja, hogy az egykori Antikrisztus eredetileg Valentin-napra hirdette meg a legújabb nagylemezét, a Say10-t. Na, ez a megjelenés úgy, ahogy van el is maradt, de a hősünk még csak egy hangot, egy dalszeletet, egy kottamaradványt sem mutatott meg az új anyagból. Hogy mi lehetett a nagy csend oka, természetesen nem tudni, de most valami sokat, de legalábbis nem keveset sejttető került ki a nyáron (július 20-án) a Budapest Parkba is ellátogató Manson Úr Instagramjára.

Tovább

Itt egy újabb Incubus dal és videó!

incubus_2015.jpgÁprilis 21-én jelenik meg az Incubus nyolcadik, találóan 8 címre keresztelt nagylemeze, mely az első korong lesz a 2011-es If Not Now, When? óta. Erről került nyilvánosságra a Glitterbomb, amely ezúttal egy nyugisabb szerzemény lett, ellentétben a korábban megszellőztetett Nimple Bastarddal. A félig-meddig dalszöveges videó érdekessége, hogy benézhetsz általa a banda próbatermébe, szóval a rajongók már csapkodhatják is a play gombot.

Tovább

Hamarosan jön az új Adrenaline Mob album, tudj meg mindent róla!

amob17.pngJúnius 2-án jelenik meg az Adrenaline Mob legújabb, sorban harmadik nagylemeze, a We The People. A megváltozott felállású (a 2015-ben elhunyt A. J. Pero helyére Jordan Cannata, Erik Leonhardt basszer helyére pedig  David Zablidowsky érkezett) csapat új nagylemezének borítóját, dallistáját és némi interjúrészletet itt, lentebb találtok.

Tovább

Trash Talk, Youth Man @ Dürer Kert, 2017.03.20.

110 %

trash_talk_b_1.jpg

Rég nem voltam hardcore buliban, így igazán megörültem, amikor a buli előtt pár nappal értesültem a Trash Talk hazai fellépéséről. Valahogy elkerült a híre, de még éppen időben jött a megvilágosodás! Sajnos sok turné ér ide vasárnap, illetve hétfőn, ami többnyire rá is nyomja a bélyegét a hangulatra, hogy messzire ne menjek példáért, az Anthrax szombaton fékevesztett, bődületes bulit adott Krakkóban, és egy "elmegy" szintűt vasárnap, mondjon bárki bármi mást. A zenésznek elvileg mindegy, de a közönség már más tészta. Ettől függetlenül a Youth Man produkciójára már félig megtelt a Dürer kisterme.

Tovább

Pallbearer - Heartless (Profound Lore Records/Nuclear Blast, 2017)

A doom új vonalán

pallbearerheartlesscd.jpg

A 2017-es év igen szomorúan indult a doom szerelmeseinek, azzal, hogy a műfaj alapköve, a Black Sabbath végleg(?) letette a mélyre hangolt lantot. Ha viszont isten becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot. Gondolhatjuk joggal, főleg most, ugyanis szintén ez az év az, amely ellát majd minket az új vonalas, az egyszerűség, vagy bonyolultság kedvéért post-doomnak nevezhető stílus két zászlóshajójának is az új lemezével. Az Elderre még várni kell, a Pallbearer viszont gyorsan jelentkezett, hogy megmutassa mi várhat ránk a Sabbath utáni időkben. Üdvözlégy szép új világ!

Tovább

Chester Bennington szerint az új album egy érdekes poplemez lesz

linkin_park_2014_1.jpgMájus 19-én jelenik meg a június 27-én a Volt Fesztiválon is fellépő Linkin Park legújabb lemeze, a One More Light, melyről az eddig megmutatott két előzetes dal, a Heavy és a Battle Symphony, hogy finoman fogalmazzunk, sem lett egy kimondott rockdal. Ez persze előrevetíti azt is, hogy a lemez maga is ilyen langyos poplemezke lesz, de nézzük, hogyan is vélekedik erről a banda énekese, Chester Bennington.

Tovább

Norvég és hazai súlyok este a Dürerben - Nag, Blackmail, Torn From Earth

_1400w_500h_2784.jpgEgy ígéretes norvég punk / metál trió lép fel ma este, azaz március 22 - én a Dürer kisteremben. Akik nem kevés black metal és hardcore hatás alá is vonták zenéjüket. A saját nevén megjelentetett első lemezük utáni Európa turnén résztvevő Nag zenekar vendégei pedig az ismét koncertező Blackmail és Torn From Earth lesznek. Ehhez a bulihoz kedvcsinálókat pedig a tovább klikk után találtok.

Tovább

A Bad Religion frontember harmadik lemeze - Itt az egész Greg Graffin szóló

la-et-ms-greg-graffin-lincoln-funeral-train-premiere-20161026.jpgMindenképpen érdekes az, hogy a minden tradíció ellen lázadó egykori punk kölykök lettek jó páran azok a zenészek, akik karakteres folk előadókká értek és rendre újra hozzányúlnak a régi idők zenei hatásaihoz. Akár csak a Bad Religion énekes Greg Graffin, az egyik legletisztultabb punk veterán, akinek úgy tűnik zenei érdeklődése évtizedekre nyúlik vissza és a klasszikus amerikai muzsikák különböző korszakai mind ott vannak a szólóalbumain, melyek közül nagyjából tíz éve jelent meg az első, majd útközben kijött egy kislemez, amit most egy újabb kerek kiadvány követett Millport címmel. Az főleg akusztikus, néhol blues és bluegrass ízű tíz dalban egyébként tucatnyi zenész működött közre, míg a stúdiómunkát az Epitaph kiadó mozgató rúgója Brett Gurewitz. Az albumon, amit itt most teljes egészében meghallgathatsz.

Tovább

Várhatóan nagy lesz a roham a Metallica-jegyekért

metallica2016.jpegMind egy szálig elkapkodták a Met Club számára tegnaptól elérhető jegyeket a jövő április 5-i Metallica koncertre, amely előrejelzi, hogy a pénteken 10:00-kor induló hivatalos jegyértékesítésnél sem lesz érdemes sokat várni a vásárlással. Ha a legutóbbi, 2010-es tendencia fog megismétlődni, akkor előreláthatólag egy órán belül elkelhet az összes belépő James Hetfieldék itthoni bulijára.

Tovább

Minden tekintetben szintet léptünk

Interjú Kovács Krisztiánnal a Fish! frontemberével

fish_foto.jpg

Hazánk legjobb popmetal zenekara a Fish! tavaly az A38-on mutatta be diszkográfiája legfrissebb darabját, az Idő vant, amely már akkor minden várakozást felülmúlt. A lemez egy éves születésnapján szombaton ismét megtöltik a hajót, sőt másnap újráznak is. Ebből az alkalomból a zenekar frontemberével Kovács Krisztiánnal váltottunk pár mondatot.

Tovább

Svéd death metal supergroup - The Lurking Fear

thelurkingfearband2017_638.jpg"Mi egy death metal csapat vagyunk. Nem azok közül az átlagos bandák közül, akik most újra előszedték a régi sulis death metalt, mert az jól áll. Mi a szívünkből játsszuk ezt a zenét az érzéseinktől befolyásolva és a középpontban az ebből fakadó alkotói látomások állnak. Nekünk ez a zene az, amitől élünk és lélegzünk. Mindig és mindenkor." Ezzel a bejegyzéssel jelentkezett be az új svéd banda, melynek tagjai sokat próbált zenészek, akiket egy vagy több bandából már simán ismerhetünk.

Ugyanis a The Lurking Fear névvel illetett zenekar énekesi posztját Tomas Lindberg viszi, aki ugye az At The Gates énekese is. Mellette azonban szintén ebből a bandából Adrian Erlandsson dobos is erősíti a csapatot, aki a The Haunted tagja is. De itt van Andreas Axelsson basszusgitáron, aki a Disfear és az Edge Of Sanity tagja is. Illetve a két gitáros Jonas Stålhammar (The Crown) és Fredrik Wallenberg a Skitsystem tagja. Ők alkotják tehát azt az új csapatot, akik első lemezüket valamikor az év végén jelentetik meg a Century Media kiadónál és akik az olyan bandák által kikövezett régi vonalat kívánják követni, mint az Autopsy, Slaughter, Bathory, Repulsion, Death, Master és a Dead Strike.

Így vélekedik Corey Taylor a Kornnal való első találkozásról, Ray Luzier pedig a zenekar stílusáról

korn_2016.jpgMár kevesebb, mint két hét és Bécsbe is elér a Korn / Hellyeah / Heaven Shall Burn turné. A három banda közül a Kornnal való első találkozásról kérdezte a Loudwire Corey Taylort, aki emellett a bakersfieldiekkel való barátságáról is beszélt picit. Ráadásként pedig megérkezett egy belső válasz Jonathan Davis "a Korn sosem volt metal" kijelentésére, méghozzá a dobosuktól Ray Luziertől. A videónál az angolosok megint előnyben vannak.

Tovább

Grammy-díjas psychobilly zenekar az A38 Hajón

nekromantix.jpg

Áprilisban hiánypótló eseményen vehetnek részt a hazai psychobilly rajongók, hiszen végre Budapestre látogat a műfaj dán-amerikai alapzenekara, a több mint húszéves múltra visszatekintő, horrormanírokban gondosan konzervált Nekromantix, akik nemcsak meghódították Amerika – és persze a világ – élőhalott történeteire fogékony, táncoslábú zenehallgatóit, hanem mindmáig saját hatásukon túlmutatva határozzák meg a szubkultúra jelenét.

Tovább

Teuton thrash, skandináv death - Itt egy új Vampire dal

16711833_1413546775343539_353713684952538146_n.jpgMeg persze egy leheletnyi black metal rémálom. Vagyis az aranykor felidéző metál alkímia alaptételei. Ezekből pakolássza össze dalait a göteborgi Vampire, akik három éve adták ki első lemezüket, amit most újabb alkotás követ With Primeval Force címmel április 21 - én a Century Media gondozásában. Az újabb ígéretes svéd banda már publikussá tett két nótát az új anyagról korábban. Ehhez érkezett meg a harmadik, Revenants című tétel, amit itt lejjebb hallgathatok meg szabadon.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum