Légy önmagad, mert csak ennyit tehetsz - Chris Cornell, köszönj a mennyeknek

2017. június 04. - Nemesúr

chriscornell_goodbye_png_1.png

Nagyon ki kéne akadnom, így kezdetnek. Jó zsurnalista-fogás egyből felkorbácsolással, az átélhető, a magyar néplélekbe amúgy is mélyen beágyazott, jó öreg tehetetlen haraggal indítani. Most még indokolt is. De csak törődöttséget érzek. Űrt.

Barátkozom egy világgal, amiben a nap helyén este fekete lyuk nyílik. Egyre több reggel ismét azzal a gondolattal kelek fel, hogy na, csak még egy kör, csak még egy napig bírjam még ki, talán megteszi, és akkor el is dúdolom, hogy "one more time around - might do it", hogy talán jobb lesz. Egy világgal az egyik hősöm - talán az első, talán az egyetelen rock'n'roll hősöm - nélkül, ami azóta lépten-nyomon az övét tükrözi. Azóta, hogy elment.

Tovább

„Máshol akkoriban nem igazán volt jellemző ez a fajta szórakozás”

Interjú Jakab Viktorral (basszusgitár) és Killan Györggyel (gitár, ének), az Undertaking tagjaival valamint Dudich Ákossal, a zenekarról szóló könyv társszerzőjével

utg_regi.jpg

Az Undertaking az un. rendszerváltás korszakában volt aktív és számított a hazai underground metal élet egyik erősségének. Önálló albumig sajnálatos módon nem jutott a fővárosi székhelyű thrash trió, munkásságáról viszont örvendetes módon immár egy teljes könyv állít emléket, amelyhez a csapat legendás demójának remaszterizált és bónusz dallal is kiegészített CD változata szintén kiadásra került mellékletként. A megírás hátteréről, körülményeiről Jakab Viktorral és a társszerző Dudich Ákossal a könyv átvétele után értekeztünk, Killan György pedig néhány nappal ezután, egy közönségtalálkozó alkalmával csatlakozott a régi időket is felidézni próbáló beszélgetéshez.

Tovább

Itt az új Accept lemez borítója és dallistája, egy dal digitálisan meg is hallgatható!

Accept 2014.jpgAugusztus 4-én fog megjelenni az Accept új, sorban tizenötödik nagylemeze, a The Rise Of Chaos, amely tíz friss tételt fog feltálalni a rajongóknak. Hogy legyen valami extra is, ne éhezzenek addig a teutonok követői, egy nótát, a címadót már az összes nagyobb zenestreamelő oldalon elérhetővé tették. A borító és a dallista, valamint a dal elérhetőségeihez a link itt, lentebb található.

Tovább

John Joseph a Queens of the Stone Age tagjaival - Új Bloodclot videó a lemezelőzetes

bloodclotcollage2016_638.jpgA lemez pedig érkezik, egészen pontosan július 14 - én a Metal Blade Records gondozásban. John Joseph a Cro - Mags hardcore történelmet író frontembere ugyanis újra összehozta másik bandáját, mely Bloodclot néven remek lemezt készített egy parádés felállásban úgy tíz évvel ezelőtt. Bár a felállás azóta teljesen megváltozott, John mellett hardcore legendák erről a lemezről sem hiányoznak majd. Todd Youth és Joey Castillo és része az újra verbuvált csapatnak. Akik közül előbbi a Warzone és a Murphy's Law soraiban is megfordult, míg utóbbi bár hardcore berkekben is ismerős, de a Queens Of The Stone Age ex tagja is egyben. Akárcsak Nick Oliveri, aki szintén része az újabb Bloodclot fejezetnek. Ami most egy videóval debütált az érkező Up In Arms című lemez előtt egy kevéssel. A Kali című számmal, amit ebben a csomagolásban itt lejjebb találtok meg. A korábban már megosztott szöveges videóval megtoldva.

Tovább

Pontosan 22 évvel ezelőtt - Dynamo Open Air 1995

10363325_844060465625543_5496206503782227725_n.jpgA zenetörténelem is csak a történelem. A történelemben pedig vannak azok a pótolhatatlan pillanatok, amik berobbanásukkal az örök elmúlás világában is halhatatlanná tudtak válni, mert az időkre amiben születtek, ráhatásuk ereje felbecsülhetetlen marad. A ilyen nagy hatótávolságú zenetörténelmi pillanatok pedig volt, hogy egy helyen tudtak összesűrűsödni és ott átlovagolni azok arcán, akik ezt az együttállást azóta sem és soha többé nem felejtik el. A Dynamo Open Air '95 fesztivál pedig egészen biztosan ilyen sűrűségű esemény volt. A hardcore bandákat is vendégül látó rangos metál ünnepély pedig pont ezen a hétvégén ünnepli 22 éves évfordulóját. Az ugyanis 1995 június másodika és negyedike között került megrendezésre. 

Tovább

Folytatódik a Rock Am Ring fesztivál

rock_am_ring_2017.jpg

Ahogy arról tegnap este beszámoltunk terrorveszély miatt félbeszakadt és kiürítették a Nürburgringen a Rock am Ring fesztivált. A rendőrség a teljes fesztivál területét átvizsgálta, és nem talált olyan bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a konkrét fenyegetés gyanúját. A fesztivál tehát ma folytatódik. A szervezők külön köszönetet mondtak a hihetetlenül fegyelmezetten viselkedő fesztiválozóknak. 

Tovább

Arcbamászó Powerflo videópremier - Fear Factory és Biohazard tagokkal

17523292_1430665740287043_6314271701553756441_n.jpgMár kidoboltuk, kikiabáltuk többször, hogy a Powerflo néven alakult erő supergroup hamarosan lemezt készít. Christian Olde Wolbers, Billy Graziadei, Rogelio “Roy” Lozano, Fernando Schaefer és Sen Dog felállásban méghozzá. Ami nem gyenge kombináció. Bemutatkozó daluk után, pedig most itt az első videó, mely alig pár órája debütált a világhálón és mászik bele az arcodba a kilencvenes évek rap / metal nosztalgiájával. De azzal elég jól. Album még nem tudjuk mikor lesz. De a videó itt van lejjebb.

Tovább

The Same Asylum as Before címen itt egy újabb Steven Wilson dal

tothebone.jpgMég bő két hónap van addig, hogy napvilágot lásson Steven Wilson új nagylemeze, a enyhén poposabb ihletésű To The Bone, mégis már a második tétel kerül róla a nyilvánosság elé. A Ninet Tayebbel közös Pariah után most a The Same Asylum as Before lett szabadon elérhető az augusztus 18-án megjelenő lemezről, melyet itt, nálunk is megcsodálhattok.

Tovább

Terrorfenyegetés miatt félbeszakították a Rock Am Ringet

rar_2017.jpgTerrorfenyegetés miatt kellett kiüríteni a német Rock Am Ring fesztivál területét. A fesztivál mai napján többek között a Rammstein, a Five Finger Death Punch, a Skindred, a Rival Sons és a Clutch lett volna látható, hallható. A szervezők hivatalos közleményét lentebb olvashatjátok.

Tovább

Danzig - Black Laden Crown (Evillive, 2017)

Ott van, de még sincs ott. A varázslat lényege ez...

danzig-new-album-2017-cover.jpgLehet most egyszerre csapnátok a 'hülyegyerek' nyakast vizes tenyérrel, de szerintem a valaha megírt egyik legjobb dal az Anything. Persze csakis szűken, kizárólag Danzig históriájára visszatekintve. Forrón hívó szó, égető vallomás. Akár csak Elvis Presley barátunk előadásában az It's Midnight. Hozzá hasonlítani Glenn Danzig énektudását pedig csak a király hiúságát legyezgethetné, ha túlélte volna önmagát. Ugyanis a mi bársonyhangú, sötét romantikát vonyító farkasunk sokkal jobb énekes, mint a kirakat Amerika legfényesebb csillaga bármikor is volt. Pedig hősünk az egyik hősének pont a királyt tartja. Én meg csak remélni tudom, hogy a lassú öngyilkosság, mint öröklött betegség nem szivárog át a Danzig mitológiába és mondjuk gyógyszerek helyett akár szar lemezekkel nem gyilkolja majd le a legendát. Mert az új lemez első publikus dala azért elég ijesztő volt...

Tovább

Zacky Vengeance sosem tanult gitározni, de nem is bánja

A7XLive4.jpgEgy gitárórát sem vett annak idején az Avenged Sevenfold gitárosa, Zacky Vengeance, ahogy ezt egy nemrégiben adott interjújában is megerősítette. Ezt kiküszöbölendő elég sokat segít neki a társa, a jóval edzettebb Synyster Gates, viszont mindez nem sokat ér, hiszen hősünk még a saját elmondása szerint is elég lusta mindezek mellé. Hogy is van ez akkor pontosabban?

Tovább

Iráni black metal jöhet?

nathorg_band.jpg

Iránban black metalt játszani valószínűleg trvebb, mint bárhol a világon, és ennyi elég is ahhoz, hogy megemlékezzünk a Nathorg második lemezének megjelenéséről. A Torch Holder Ov Death a klasszikus black / death-et tartalmaz, amiben nyoma sincs a Deafheaven-féle post-black nyavajgásnak, ellenben van tömény kétlábdob, blastbeatek és olyan örökbecsű címek, mint a Satan.Sex.Sin vagy Sick Minds Revolution. A Gorgoroth / Morbid Angel-szerű zenék underground harcosai bátran tegyenek próbát velük.

Tovább

A mélység felé építkezik - Harmadik albumán az Adrift for Days

3540314645_photo.jpgAkiknek soron következő, A Sleepless Grey című harmadik stúdiólemeze a napokban fog megjelenni. Mi pedig az eddig hallott számok finom kidolgozásából úgy saccoljuk, hogy a maga műfajában ez lehet az év egyik legkomolyabb alkotása, amit a legtöbb hallgató majd mellőzni fog. Az ausztrál ötöst ugyanis nem tolta be a kritikusok szele a favorizált zenekarok körébe az öt éve megjelent Come Midnight korong idején sem, pedig már az is egy komoly szintet meglépő zene volt. Amit, ha már műfajt emlegetünk, hát nem könnyű küldetés valahova szikáran besorolni, de az alapnak a doom talán mindenképpen tekinthető. Az Adrift for Days mégsem doom banda.

Tovább

Tizedszer is skandináv halál - Itt az első Paganizer nóta

3370_photo.jpgA jubileumi lemezről, ami valóban a Paganizer zenekar tizedik nagyobb ívű stúdiómunkája lesz. Továbbra is az eddig járt úton, vegytiszta svéd death metállal és a frontember Rogga Johansson azon ígéretével, miszerint az eddig megjelent legjobb alkotásról beszélünk a zenekar történetében. Ami 1997 óta két évtizedet ölel fel. Most újabb fejezetként tíz dallal a friss lemezen, melynek címe Land of Weeping Souls és augusztus elsején jelenik meg a Transcending Obscurity Records jóvoltából. Az első nyilvánossá tett szerzeményt pedig a nyitás után találjátok.

Tovább

Svéd hardcore hamarosan Budapesten - De először itt az új City Keys kislemez első fele

0010330658_10.jpgTavaly már adtunk hírt arról, hogy a népszerű skandináv hardcore banda, vagyis az Anchor tagjaival új formáció alakult. A City Keys zenekar pedig a megalakulás után nem sokkal ki is hozta első kislemezét. Amit most újabb négyszámos anyag követ Rites címmel. Illetve illusztris közreműködőkkel, mint Tompa Lindberg és Bjorn Dossche. A történetben pedig nem az lesz a dupla csavar, hogy már meg tudjuk mutatni a vendégénekesekkel a kislemez első felét, hanem az, hogy ennek megjelenése egybe esik egy induló Európa turnéval, aminek budapesti állomása is lesz, egy hagyományosan ingyenes buli keretében.

Tovább

Bill Ward szerint nem érdemes beelesdézve dobolni

bill-ward-thinking.jpgBill Ward, a Black Sabbath volt dobosa talán mondanunk sem kell, ahogy a többi tag, ő sem vetette meg a földi javakat. Persze egy idő után ment is emiatt a feszkó a csapaton belül, Ozzy ki is lett rámolva, de talán ezt a történetet mindenki ismeri. Most Ward úr jótanácsa következik, azaz hogy miért nem érdemes LSD-t tolni a fellépés előtt.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum