„Egyedül a föld alól indított küzdelem hozhat olyan elmozdulást, ami az én szememben előrelépést jelent”

Interjú Kevin Lamiellel, a Majority Rule basszusgitáros-énekesével

2018. január 03. - magnetic star

majority_rule_1.jpg

Az ezredforduló amerikai hardcore színterének egyik markáns képviselője a keleti parton a Majoriy Rule volt. Ismertségük idővel az öreg kontinensre is átterjedt, Magyarországot pedig különösen a szívébe zárta a trió. Az alábbi, az újjáalakulást követő európai turné budapesti állomásán folytatott elmélyült beszélgetésből többek között ennek okai is kiderülnek. Csakúgy, mint a feloszlást és az újbóli összeállást kiváltó tényezők, valamint a csapat (konkrétan Kevin Lamiell basszer) jövőképe.

Először is az eddigi magyarországi koncertjeitekről kérdeznélek. Játszottatok Gödöllőn, és több ízben Budapesten is. Elmondható, hogy Magyarország különleges szerepet tölt be a Majority Rule életében?
Kevin: Magyarország és azon belül Budapest fontos hely volt számunkra, mert a Darkest Hourral közös első turnénk során ismerkedtünk meg néhány magyar sráccal, a Newborn zenekar tagjaival, vagyis Zolival és a többiekkel. Útközben találkoztunk velük, még azelőtt, hogy eljöttünk volna Magyarországra, és azt a bulit már velük együtt nyomtuk le. Nehéz pontosan megmondani, mitől is olyan különleges egy adott társaság vagy hely, de velük remekül összeillettünk. Átéltünk hasonlót néhány másik helyen is, mondjuk a New York állambeli Rochesterben vagy a floridai Tampa Bayben. Budapest attól rendkívüli, hogy az úton ismertük meg ezeket a srácokat, és hogy annyira jól passzoltunk egymáshoz. Nagyszerűen éreztük magunkat velük azon a turnén, és a rákövetkező évben is. Ha jól rémlik, valamelyikünk egyszer olyasmit mondott, hogy ők a mi magyar kiadásunk, Annyira különleges és megkapó, amikor az ember valahol másokban látja meg önmagát! Amikor másodszor, a saját turnénk idején voltunk itt, egy barátunk, akinek országgyűlési képviselő volt az apja, elvitt bennünket a Parlamentbe, és láthattuk a várost a Várból. Na, emiatt is meghatározó jelentőségű számunkra a város

Sajnos az akkori koncertjeitek helyszínei közül a gödöllői Trafóból mára kiszorultak az underground bulik, a Kultiplex pedig eltűnt a föld színéről.
Kevin: Szomorú! Mi is próbálunk rájönni az ilyen dolgok miértjére. Az Egyesült Államokban változik a városok vezetésének a hozzáállása a „csináld magad” jellegű rendezvényekhez, méghozzá elég kiszámítható módon: a nagy amerikai városokban a lehetséges helyszíneket felvásárolják és felújítják, amivel kihúzzák a talajt a mozgalom alól. A mostani turné során beszélgettem néhány sráccal, akik elmondták, hogy itt is ugyanez a tendencia érvényesül. Ahogy hallom, Budapest sem kivétel ez alól. Mindig úgy gondoltuk, hogy errefelé nincs olyan fokú tudatlanság és ostobaság, mint Amerikában, hogy Európában minden egyszerűbben megy, mert az emberek nyitottabbak a „csináld magad” jellegű punk bulik, meg általában a D.I.Y. kultúra és művészet iránt. Hát, sajnálattal halljuk, hogy ez mégsem annyira igaz, mint hittük, és hogy itt is ugyanúgy számolják fel egyre-másra a független koncerthelyeket, mint az Egyesült Államokban.

Viszont minél masszívabb ez a folyamat, a D.I.Y. mozgalom is annál inkább erőre kap.
Kevin: Igen, bizonyára így van. Washington D.C. kitűnő példája ennek, mert ott is lezajlottak ugyanezek a folyamatok, akárcsak bármelyik másik amerikai nagyvárosban, de sokkal nagyobb léptékben. Szerintem azért alakult így, mert a város területe aránylag kicsi, és viszonylag sok kormányzati pénz halmozódik fel ott, mivel a gazdasági fejlődését abszolút nem akasztotta meg a válság. Az indie kultúrára nézve ez annyit jelentett, hogy a város tele lett hiper-szupermarketekkel, a marginális művészeti irányzatokat pedig mind kisöpörték, méghozzá igen erőszakosan és gyorsan. Ezzel együtt vannak még D.C.-ben független helyek és foglaltházas bulik, vélhetően azért, mert olyan nagy múltra tekint vissza az ottani független „csináld magad” / punk-rock kultúra, lásd a Positive Force kollektívát. Vagyis a washingtoni zenei színtér elég ellenállónak bizonyult és fenn is maradt. Nekem legalábbis nekem úgy tűnik, mivel már hét éve máshol élek, így nem én vagyok ebben a kérdésben a legilletékesebb. New Yorkba költöztem, úgyhogy a washingtoniak vagy megerősíthetnek, ebben vagy ellentmondhatnak nekem, mindenesetre ez a benyomásom. A kapcsolatom az ottani mozgalommal meglehetősen rendszertelen, mivel már régen nem ott lakom, a színtér viszont nagyon is létezik, rengeteg a jó zenekar az újak között és sokan szerveznek koncerteket. A Positive Force szintén aktív még. Játszottunk a washingtoni Saint Stephen templomban, amely a Positive Force-szal együttműködve gyakran rendez D.I.Y. bulikat, immár több mint három évtizede.

Egy hazai templomban az ilyesmi elképzelhetetlen volna…
Kevin: Tudom, hogy mindenütt a világon nehéz helyszínt találni. Én sem szolgálhatok konkrét megoldásokkal, valószínűleg nincsenek is erre szabályok, mert annyira másképp megy ez mindenütt. Nyilván sok múlik azon, mit enged a politika, és mit nem. Annyit viszont elmondhatok, hogy D.C.-ben ma is élénk, jelentőségteljes és igen értékes a D.I.Y. zenei kultúra, olyan nagyszerű arcokkal, mint Chris Moore, aki két ottani bulinkon hangosított. Az egyiket a Pg. 99-nal együtt nyomtuk a templomban. Csodálatos ember, tavaszonként hardcore fesztivált szervez D.C.-ben, amelyen hangosít is. Ő az egyik példa azokra, akik 2017-ben is elképesztő energiákat mozgósítanak az ottani punk kultúra érdekében, akárcsak az elmúlt években, és akiknek az erőfeszítései eredményre is vezetnek.

A ti dolgaitokra visszatérve, miért oszlottatok fel 2004-ben és hogyan tervezitek a tevékenységeteket most? Ismét folyamatosan aktív zenekar lesztek, netán új lemezben is gondolkodtok?
Kevin: Amikor 2004-ben feloszlottunk, az én szemszögemből nézve lefutottuk a magunk köreit zenekarként. 1995 őszén kezdtünk el együtt zenélni, vagyis nem tegnap. Akkor még Social Interplay volt a nevünk, csak egy évvel később változtattuk Majority Rule-ra. ’96 szeptemberében nyomtuk az első bulinkat, akkor még négyesben, mert néhány évig egy énekes is volt velünk. Nem vagyok túl jó véleménnyel akkori önmagunkról… De aztán Mattel (Matt Michel, gitáros-énekes) és Pattel (Pat Broderick, dobos) hármasban eldöntöttük, hogy kicsit komolyabban vesszük a bandát, és elváltak útjaink az énekessel. A nevet megtartottuk, de a Majority Rule mint zenekar valójában innen indult. Így kezdődött minden. Készítettünk egy négyszámos demót, amelyet a mostani turnén tíz inches bakelit formátumban árusítunk, majd jött az első lemez, az Interviews… Mi ezt tekintjük a zenekar kezdetének, mert ami előtte történt, az még nem volt az igazi… Szóval a banda lefutotta a maga köreit a kilenc év alatt. Lezavartunk jó pár turnét a Pg. 99-nal, lenyomtunk több mint négyszáz bulit, és sokáig voltunk együtt zenekarként, de az időnk lejárt. Úgy döntöttünk, ideje leállni és más dolgokba belefogni. Mattel elkezdtünk egy másik csapatot, a Haramot, Pat pedig áttelepült New Yorkba, és egy Ancient Sky nevű csapatot alapított. A kapcsolatunk ezután sem szakadt meg, csak már nem ugyanabban a városban éltünk, ezért ritkábban érintkeztünk, de most, hogy ismét aktív a zenekar, megint szorosabbra vettük az együttműködést, és élvezzük is egymás társaságát. Voltaképp Matt kezdeményezte az újjáalakulást. Azt hiszem, természetes dolog, hogy a korunkbeli arcokat elkapja a nosztalgia, és idővel odáig fajul, hogy az ember újra akarja kezdeni. Ez, mondhatni, a dolgok rendje. Azoknál, akik a mi korosztályunkból mozognak a punk-rock / hardcore terepen és játszanak dühös, agresszív, politikai tartalmú zenét, ez csak még erősebben jelentkezik az országunk politikai légköre miatt. De hogy rövidre fogjam: egy jó barátunk beszélt Blake-kel, a Pg. 99 egyik énekesével, és szóba került, hogy a banda összehozna néhány jótékonysági koncertet olyan földalatti szervezetek javára, amelyek munkájában a srácok is szeretnének aktívabban részt venni. Úgy voltak vele, hogy ha mi benne vagyunk, akkor megcsinálják. Matt üzent erről nekem és Patnek, és a véleményünket kérte a dologról. Elhatároztuk, hogy összejövünk és kipróbáljuk, milyen lesz a hangulat, és hogyan játszunk együtt. Az ő észak-virginiai otthonában gyűltünk össze. Úgy éreztük, rendesen együtt vagyunk, úgyhogy beszállhatunk a buliba, ha akarunk. A légkör is nagyszerű volt, és aztán még aznap este fellőttük a világhálóra a hírt, hogy megcsináljuk. Kíváncsiak voltunk, szeretnének-e kapcsolatba lépni velünk az emberek, és felmerül-e pár buli gondolata. Így állt össze a Pg. 99-nal közös jótékonysági turnénk, és onnantól kezdve ment minden magától. Beszéltünk pár emberrel odahaza, meg Európából és Délkelet-Ázsiából is egy-két arccal, akikkel összesakkoztuk a mostani dátumokat, ennél tovább azonban nem gondolkodtunk. Volt már szó arról, hogy esetleg a jövőben is igazi zenekarként működhetnénk, sőt új lemezt is írhatnánk, de nem köteleztük el magunkat semmi mellett. Most elég, hogy a turnét élvezzük. Ha összegyűlik elegendő zenei anyagunk és mindannyian akarunk új lemezt, akkor biztosan lesz új lemez, ám ezt most még túl korai volna erről nyilatkoznunk.

majority_rulse_2.jpg

A passzivitásban töltött idő alatt érezted a Majority Rule hatását az újonnan érkező csapatok zenéjén?
Kevin: Erre kénytelen vagyok nemmel válaszolni. Suliba kezdtem járni, távol a színtértől, amelyben felnőttem, és más dolgokkal is foglalkoztam. Rengeteg olyasmi történt a hardcore-on belül 2005-től kezdődően, amivel én már csak nagyritkán szembesültem. Hallottam ugyan ezt-azt, ami emlékeztetett egy bizonyos korszak bizonyos zenekaraira, vagy éppen a mi bandánkra, de nehéz volt felgöngyölítenem a hatásokat, mert annyira eltávolodtam az egésztől. Azt persze tudom, hogy mi honnan merítettünk ihletet (nevet).

A Bandcamp oldalatokon a pólóitok mellett a kiadványaitokat is árusítjátok, de csak bakelit formátumban.
Kevin: Annak idején voltak CD-ink is, de már nincsenek forgalomban. Valahol most is van belőlük, és tudom, hogy Brent, aki a Magic Bullet kiadónál megjelentette az anyagainkat, szintén tartogat ezekből néhányat, úgyhogy tőle biztosan lehet rendelni. Nem egyszerű amúgy ide a merch cuccokat áthozni a vám miatt. Bakeliten mindenképpen szerettük volna kiadatni a dolgainkat anno, magam is imádom ezt a formátumot. Ha viszont a korai anyagokról van szó, azokat aligha fogjuk újra kihozni, mert nem tartjuk túl jónak.

Mi a helyzet a többi olyan zenekarral, amelyekben benne vagytok vagy voltatok? Léteznek még ezek?
Kevin: A Haram már nem aktív. Matt azóta két csapatban is játszott, a Highway Crossban és a Cloak/Daggerben, Pat pedig részt vett néhány projektben. New Yorkban megcsinálta az Ancient Sky-t, amelybe én is beszálltam úgy tizenöt hónapra a vége felé, és játszottam is az utolsó lemezen Pattel és három másik sráccal együtt. Megfordult a csapatban Brandon (Evans) is a City Of Caterpillarből. Aztán Pat átköltözött a nyugati partra, és ezzel vége lett a bandának.

Kezdetben saját kiadásban jelentettétek meg az anyagaitokat, de voltatok a Submit Recordsnál is. Arról a kiadóról mit érdemes tudni?
Kevin: A Submit kiadót pár barátunk vezette. Tyke Nunez éppen akkor fogott bele a lemezkiadásba a Maryland állambeli College Parkban, amikor a bandánk is megalakult. Ő ajánlotta fel, hogy kihoz egy split anyagot velünk, meg egy Positive State nevű környékbeli csapattal, akik a cimboráink voltak. A Positive State neve elég jól csengett a hardcore színtéren, legalábbis a virginiai Fairfaxben, ahonnan indultunk, úgyhogy éltünk az alkalommal. Ebből lett a Partners in Profit című hét inches bakelit. Megjelent később egy közös lemezünk a Turbine-nal is. Ez egy háromakkordos pop-punk trió volt, benne Eric Kane dobossal, aki utána a Strike Anywhere tagja lett, meg a tesójával, Jeffel, aki a City Of Caterpillarben folytatta. Velük játszott Jason Yawn haverom is, akivel van egy közös zenekarunk, a Trial By Fire és a Jade Three Records a kiadónk. Ezzel a bandával is eljutottunk Magyarországra, és remekül éreztük itt magunkat. Szóval jó kis csapat volt a Turbine, a közös lemezünkről az ő számaik óriásiak, ajánlom (nevet)! Csináltunk aztán splitet a tampai The Blackout Terrorral, és megjelent egy önálló hét inches anyagunk is.

mr_3.jpg

Mit jelent számodra az underground mozgalom, és mit jelent a részének lenni?
Kevin: Én a punk-rockhoz és a hardcore-hoz, konkrétan a washingtoni punk-rock / indie kultúrához kötődöm. Nehéz megválaszolnom ezt a kérdést, de életemnek ebben a szakaszában azért képvisel értéket számomra a mozgalom, mert most, az adott politikai légkörben a lázadó kultúrát éppoly fontosnak tarom, mint eddig bármikor. Magam is része voltam a punk-rock / hardcore színtérnek, amely egy politizáló, dühös és marginális mozgalom, ezért roppant jelentős számomra. Úgy érzem, hozhat olyan fordulatokat a világpolitikában, amelyekben én is reménykedem. Hiszem, hogy az olyan progresszív és demokratikus társadalomszemlélethez, amelyre törekszem, szükség van az effajta marginális, földalatti jelenségekre. Manapság a legkevésbé sem bízom a fősodratú amerikai politikában. Kizártnak tartom, hogy valaha is onnan fog elindulni bármilyen változás, amit szeretnék látni a világban. Ez egyszerűen nem működhet. Amerikában a demokrata és a republikánus pártot egyaránt a Wall Street és a Capitol Hill irányítja mindenestül, ezért nem hiszem, hogy tőlük várható bármilyen változtatás. Olyan biztosan nem, amilyenre én vágyom. Egyedül a föld alól indított küzdelem hozhat olyan elmozdulást, ami az én szememben előrelépést jelent. Ezek a közösségek és zenei mozgalmak szolgálhatnak ehhez kiindulópontként. Számomra erről szólt ez az egész, akárcsak a Pg. 99-nal közös hétnapos jótékonysági turnénk. Azon a túrán a bevétel 90%-át mindenütt valamelyik helyi földalatti haladó szellemű szervezetnek ajánlottuk fel, a fennmaradó 10%-on pedig a két banda osztozott fele-fele arányban. Így jártuk be hét nap alatt a keleti partot Richmondtól Bostonig, hatalmas sikerrel. Az összes bulira az utolsó darabig elkeltek a jegyek, így jelentős összegekkel tudtuk támogatni azokat a földalatti szervezeteket, amelyeknek a legnagyobb szükségük van erre. A Trump-kormány ugyanis durván rászállt ezekre az emberekre, és az évek múlásával csak még jobban be fog gorombítani. Nem tudok arról, hogy bármely más zenekar csinált volna ilyesmit. Lehet, hogy volt rá precedens, de valószínűleg nem ilyen horderejű. Papíron igen kockázatosnak tűnhet úgy lekötni koncerteket, hogy majdnem a teljes bevétel jótékony célra fordítódik, főleg ha olyan komoly költségeket generáló zenekarról van szó, mint a nyolctagú Pg. 99. Mégis sikerre vittük. Jobban nem is sülhetett volna el, és soha semmi nem töltött még el ekkora örömmel. Ez volt a legjobb dolog, amit zenészként valaha csináltam. Sosem voltam még ennyire büszke a D.I.Y. / punk-rock kultúrára, mert akkor valóban olyat tudott felmutatni, amit célként tűzött ki maga elé. Amekkora ostobaságnak vagy képtelenségnek tűnt, annyira nem volt az. Igenis meg lehetett csinálni, és ami a legkülönlegesebb volt az egészben: az emberek tanúi voltak ennek az erőfeszítésnek, és maguk is becsatlakoztak, mert segíteni akartak. Ha folyamatában látnak egy jótékony célú megmozdulást, méghozzá egy különleges, egyedi és alighanem példa nélküli eseményt, abban maguk is részt akarnak venni. A szervezők és a hangosítók ingyen dolgoztak, a klubok igen kis összegekért vagy teljesen ingyen adtak helyet a buliknak. Bostonban egy nő plakátokat készített, huszonöt dollárért árulta ezeket, a pénzzel pedig az ügyünket segítette aznap este. Egymaga 875 dollárt teremtett elő, hozzánk meg úgy háromezer dollár folyhatott be. A lényeg, hogy emberek gyűltek össze, csatlakoztak egy már zajló akcióhoz, és még eredményesebbé tették, ami felemelő és figyelemreméltó. Az egész turné szinte pontosan terv szerint ment le. Visszatekintve egy-két dolgot másképp is csinálhattunk volna, hogy még egy kicsit hatékonyabbá tegyük, ám ezzel együtt roppant jól sikerült. Már arról is esett szó, hogy ugyanezt átvihetnénk a nyugati partra. Lehet, hogy nemsokára meg fogjuk valósítani…

Ma is időszerűnek tartod a Majority Rule dalszövegeit és mondanivalóját?
Kevin: Igen, bár ezt inkább Mattnek kellene megválaszolnia, mivel ő írta majdnem az összes szöveget. Ezek között akad személyes témájú, politikamentes is, más szövegeink nyíltan politikusak, megint másokat valahol a kettő között helyeznék el, ezek inkább átvitt értelműek. Általánosságban viszont azt mondom, igen, ahogy szerintem ő is tenné, már ha beszélhetek az ő nevében. Ha más nem is, a zenekar szellemisége ma ugyanolyan életképes, mint azelőtt volt. Kiálltuk az idő próbáját. Akár szeretsz, akár utálsz bennünket, ma is azért izgalmas, amit csinálunk, mert aktuálisak maradtuk, míg más zenei irányzatok és műfajok kifejezetten időhöz vagy épp helyhez kötöttek, és amint kimozdulnak onnan, elveszítik a vonzerejüket. A progresszív zenekarok egyik előnye az, hogy jobb eséllyel élnek tovább, ahogy a mi esetünkben történt. A dalok ma is megérintenek, és még mindig nagyon büszke vagyok a lemezeinkre. Most is minden este várom, hogy játsszuk ezeket a nótákat. Ráadásul igen fiatalok voltunk akkoriban, néhány dalt még a 90-es években írtunk, vagyis jó régen. Ebben Mattnek és Patnek is hatalmas érdemei vannak. Mindketten fiatalabbak nálam és zeneileg is előbbre tartottak nálam. A zenét teljes egészében Matt írta, Pat kiegészítette őt, én pedig hoztam a bőgőtémákat… Az alapötletek kettejüktől származtak, az én részeim csak később jöttek. Ami a művészi kreativitást illeti, az ő érdemeik nagyobbak az enyéimnél. Viszont egészében ettől még működik a dolog, és számomra most a legszórakoztatóbb a zenélés. Jobban együtt vagyunk, mint valaha, ami engem rendkívül boldoggá tesz.

Fotók: Szabó Péter, POtographic Pictures
Majority Rule Hivatalos / Majority Rule Bandcamp

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2913540139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum