A novemberi Testament - Annihilator - Death Angel koncert előtt sikerült elkapni egy jó kis beszélgetésre a Testament veterán basszusgitárosát, Steve DiGiorgiot. Az, hogy a legépelés eddig csúszott, vállalom, az én bűnöm, de annál érdekesebb lehet elolvasni az interjút, hiszen az érezhetően jó kedvében lévő, szószátyár basszerrel szóba került a Testament és a Death DTA is, de még  néhány tanácsot is adott nekem, mire kell odafigyelni egy jó basszusgitárosnak (és tudat alatt az egy kérdésre jutó legtöbb "Igen" válaszkezdést is sikerült szinte teljesen kimaxolnia a tényleg hihetetlen jófej Stevenek).

Először is köszönöm a lehetőséget! Milyen eddig a turné?
Steve: Kiváló, szerencsére. Nem minden turné megy ilyen jól, de most van egy erős csomagunk a Death Angellel és az Annihilatorrel, mindenhol szereti a közönség a bulit. A Testament is egy elég jó szintre ért az új albummal, ami már egy éve kint van. Jól is fogyott, ami nem rossz teljesítmény egy rakat ötvenéves thrashertől, szóval ... (nevet) Áh, élvezzük, amíg lehet. Tudjuk, hogy nem fog örökké tartani, talán hamarabb is vége lesz, mint gondolnánk. Emiatt élvezzük ki, ami most van és nagyon jól mennek a dolgok. És ezért is köszönjük, hogy eljönnek ránk az emberek!

És ma egy teltházas bulit is csináltatok.
Steve: Eddig minden koncert sold out volt a turnén. Az első koncert mondjuk egy fesztivál volt, arra nem lehet mondani, hogy teltházas, viszont eladtak minden jegyet arra a napra és a mi koncertünkön is rengetegen voltak. Azért is mondom ezt, mert ez egy hatalmas elismerés számunkra és nem azt jelenti, hogy csak szenvedünk és gáz, amit csinálunk (nevet). Jó látni, hogy érdekeljük az embereket, a Death Angel is ott van és hogy a Testament is érdekli a kölyköket.  Harminc, harmincöt éve a színtéren lévő zenekarokról beszélünk. Ez a fajta... Ez, hogy teltházas koncerteket csinálunk, ez lehetővé teszi a zenekaroknak, hogy azt csinálják, amit szeretnének és ez nagyszerű dolog a rajongók számára is. Egy fontos jel szerte a világon azoknak, akik szeretik ezt a fajta zenét.

Kicsit késésben voltatok ma, de volt időtök szétnézni?
Steve: Hát, igen, ma egy percünk sem volt, de nagyon sokszor jártunk már itt, rengeteg lehetőségem volt szétnézni. Szeretem Budapestet, nagyon szép város. A folyó, az éttermek a folyó mellett, az épületek... A hideg sör... Nem hiszem, hogy sokkal többet láttam volna Magyarországból. Úgy értem, hogy csak megyünk az autópályákon. Nem tudom, egyáltalán játszottunk-e már másik városban, azt hiszem, Budapest az egyetlen eddig... De többször is volt már szabadidőm és szétnézni a városban és nagyon kedvelem. De ma nem volt semmi idő. Ma csak jöttünk, bepakoltunk és kalap! (nevet)

A Dynamo Festivalon elég rövid koncertet adtatok. Valami technikai probléma volt?
Steve: Igen. (gonoszul nevet) Egy csomó technikai gond volt. Nem is tudom. Nem akarlak a részletekkel untatni. Dee... igen, elég szívás volt, mert úgy készültünk, hogy a teljes koncertet lenyomjuk, teljes produkcióval. Van egy raktárunk Hamburgban, ahol a produkció kellékeit tároljuk. A színpadi cuccot, az erősítőket, tokokat... Le lett szervezve, hogy ez a cucc mind ott legyen a Dynamon és a teljes koncerttel tudjuk megjelenni. Ezért is volt szomorú, hogy csak körülbelül feleannyit játszhattunk, mint amennyit lehetett volna. Elég rosszul éreztük magunkat mindannyian aznap.

És megvágni sem könnyű a koncertet, hogy mi kerüljön be a szettbe.
Steve: Nem és még a rajongók is mérgesek voltak ránk, a zenekarra. De úgy volt, hogy teljes koncertet fogunk nyomni, nem is volt tervünk arra, ha esetleg korábban kellene végezni. Ráadásul a Testament az USA-n kívül igazán csak Hollandiában számít sztárnak. Egyfajta második otthonunk, közeli viszonyban vagyunk a rajongókkal.  Ez az egész egy technikai rémálom volt. És tiszteletben tartva  az utánunk lévő zenekarokat, nem akartuk elhúzni az időt, kitolni a műsoridőt, lejöttünk a tervezett időben. Emiatt csak nagyon rövid időt tudtunk játszani (csalódottan sóhajt). Ehh... De tudod, erre mondják, hogy shit happens. Elég nagy szopás volt.

Az egyéb teendőid miatt nem vontak be a Brotherhood Of Snake munkálataiba, vagy valami más oka volt?
Steve: A Testamentnek megvan a maga munkamenete. Eric írja a legtöbb, ha nem az összes dalt már az első album óta. Persze voltak közreműködések Alex  felől, a részemről, vagy Eric unokatesójától, Derricktől. De tudod, ha megnézed a zenekar múltját, a dalok adatait, láthatod, hogy vannak közreműködők itt-ott, de ha megnézed, Peterson szerzeményekről van szó. Van egy sajátos formulája. Már nagyon sokat koncerteztünk együtt, én a Dark Roots turnéjának közepén csatlakoztam újra a zenekarhoz és a beosztás olyan feszes, hogy nincs is időnk arra, hogy zenekari szinten összejöjjünk egy próbateremben, kipróbáljunk dolgokat. De itt jönnek képbe a közreműködések. Eric a dalokat otthon írja kis időszakokban, amikor épp nem turnézunk. Aztán amikor a zenekar úgy van vele, hogy 'Wow, már négy éve nem jött ki lemezünk, sietnünk kellene!', akkor befejezi a dolgait. Így Erictől jön a dolgok nagy része. Tudod, belevisszük a dalokba a személyiségünket, de nem változtatjuk meg a kompozíciót. Gene, Alex és én is úgy játszunk, ahogy szoktunk, ami befolyásolja a dal képét, de maga a kompozíció az kész szokott lenni. Eric a zene nagy részét kézben tartja. Igazából az egészet. (nevet)

Honnan jött a Counter-World Experience albumán való részvételed?
Steve: Egy barátom évekkel ezelőtt mondta, hogy 'Hé, hallgasd csak meg ezt a CD-t!'. Egyből beleszerettem, rajongója lettem a zenekarnak, meg is vettem az összes albumukat. Azt hiszem egyszer ki is fejeztem az érzéseimet, talán Facebookon, hogy 'Hé, csekkoljátok le ezt a dalt, nagyon szeretem!', vagy valami ilyesmi. Ezt látta Benjamin a Counter-Worldből és megköszönte, mondta, hogy ő is nagy rajongóm. Mondta, hogy amikor fiatal volt, nagyon sok Deathet hallgatott. Úgy voltunk vele, hogy 'Wow, nagyon király, hogy szereted a zenémet, mert én is szeretem a tiédet.' és elkezdtünk beszélgetni, ahogy általában szokás, végül is az Internetnek köszönhetően megtehettük. Aztán amikor csináltunk ezt a Death tribute dolgot, tudod, a DTA-t és épp Berlinben voltunk, meghívtam őket a bulira. Ültünk a buli után, nem is tudom,  az öltözőben, vagy a buszon és megmutatott egy új dalötletet a telefonján, mert épp új lemezen dolgoztak. Én meg teljesen lázba jöttem, (Itt lelkesen elkezdett kiabálni- szerk.) 'Ez nagyon gyilkos anyag, nagyon király!!!'. Ez egyébként egy gitártéma volt némi programozással, tudod, ilyen nagyon-nagyon korai verzió. Én meg ott légbasszusoztam rá, átéltem az egészet és hallottam hümmögni. (nevet) Aztán végül vendég lettem azon az albumon és teljesen eldurrant az agyam. Nem sűrűn esik meg, hogy az egyik rajongóddal játszhatsz együtt. Igen, hatalmas érzés volt. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, Benjaminnel ténylegesen is barátok lettünk. Imádom ezt a zenekart és így kezdődött el ez az egész. Hatalmas rajongója vagyok az ilyesfajta zenének, egyszerűen lenyűgöző.

És szereted az ilyesfajta vendégszerepléseket?
Steve: Mármint az én részemről?

Igen. :)
Steve: Ó, igen! Tudod nagyon sok lehetőségem adódik a Testament miatt ilyenekre. Nagy név vagyunk és nagyon sok tehetség van a világon, akik szeretnének ismertek lenni. Tudod, amikor fiatal voltam, ott volt a kazettacserélés. Ez ugyanolyan folyamat, nevezzük akárhogy is. Tudod, ott vannak ezek a nagyszerű elmék, nagyszerű dalok, nagyszerű zenészek mindenütt. És zenészként az elsődleges szenvedélyed a zenélés. És a zene mindig inspirál engem, folyamatosan tágul az ismeretem, szeretem kipróbálni ezeket a dolgokat.

Miújság a Death DTA-vel? Vannak terveitek vele a jövőben?
Steve: Igen! Elég jól ment a dolog, nagyon sok megkeresés is van koncertekre, ami hihetetlen, főleg, hogy több, mint húsz éves zenékről beszélünk. De mivel beszéltük is, hogy nem lesz semmilyen új dolog tőlünk - ugye egy normális zenekar kiad egy albumot, amit meg tud járatni, ez nálunk nem fog megtörténni - ezért hagytuk pihenni egy kicsit és nem hagyjuk, hogy ellaposodjon, érted, mire gondolod. Emellett mindenki más is elég elfoglalt, úgyhogy pont ideje volt egy kicsit pihentetni és meglátni, hogy van-e még igény ránk. Ha nem, az is rendben van. De mint mindig, igény most is van, a promóterek is mondják, hogy a rajongók folyton érdeklődnek, így már formálódik egy terv, amit nagyon közel van ahhoz, hogy talán a közeljövőben be is jelentsük. Szóval biztonsággal mondhatom: igen, megint útra fogunk kelni és játszani fogunk, de hogy mikor és hol... Még dolgozunk a részleteken. De már mi is nagyon várjuk. Nem sűrűn esik meg, hogy... Tudod, végigturnézd a világot egy feldolgozás-zenekarral.  (nevet) És mondhatom, hogy igen jó móka! Úgy értem én, Gene és Bobby annak idején tényleg tagok voltunk, de őszintén megmondva: feldolgozásokat játszunk.  Mint egy tribute banda.

Olyan, mintha az eredeti lenne, de azért mégsem.
Steve: Igen. Mint a Queen Paul Rodgers-el, bárcsak mi is olyan nagyok lennénk. (nevet) De a  rajongók teljesen megértik, hogy mit is csinálunk. Amikor elkezdtük, az emberek ellene voltak, mert "ez nem az igazi Death Chuck nélkül". Igen, ez nyilvánvaló. De amikor eljöttek a koncertekre, meg a felvételek felkerültek Youtubera, az emberek elkezdtek rólunk beszélni, rájöttek, hogy az egész csak móka. Zenészek, akik ott vannak a színpadon és dalokat játszanak, miért is ne? Mi amúgy sem árulunk semmilyen terméket, nincs album, nincs... A pólókat, amiket a koncerteken árultunk, azok a zenekaron kívülálló dolgok voltak. Én személy szerint nem voltam belevonva a dologba, hogy röviden vázoljam a sztorit. Ez a keret egy másik kategóriába tartozik. Nincs azzal semmi rossz, hogy a zenéléssel pénzt keresel. El is mondtuk a közönségnek, hogy mi egész jó pénzt keresünk, a merch termékek egy másik pénztárcába tartoznak, egy olyan helyzetet támogatnak, melyet még Chuck hagyott hátra és még mindig tart. Nem akarok erről beszélni, de mi is be voltunk vonva ebbe a jótékonysági dologba egy ideig, hogy segítsük az egészségügyileg rászoruló zenészeket. De az üzleti dolgon túllépve ez az egész csak másfél órányi nosztalgia, emberek állnak ott és zenélnek. A legnagyobb bűn, amit elkövettünk, hogy egy Death molinó volt mögöttünk, de hé! Innen jöttek a dalok, szóval... (nevet) Az imidzsbe belefér és nyilvánvaló, hogy nem ellopni akarjuk a nevet, vagy nem akarunk belőle új dolgot kihozni, csak néhány srác vagyunk, akik azt a zenét játsszák, amelyet annak idején maguk is játszottak.

Puszta szórakozás.
Steve: Igen és a rajongók is megértik ezt. Most már egyre kevésbé kell ezt megmagyarázni, könnyebb dolgunk van, veszik az emberek a lapot. Tudod, csak egy jó móka. Vissza fogunk térni. Úgy emlékszem, mintha itt is játszottunk volna másfél éve (valójában két és fél - szerk.)!

Igen, voltatok itt!
Steve: Igen, én is úgy emlékszem. Amikor jöttem be, mondtam is, hogy eeegen!

Ismerős hely és ismerős arcok!
Steve: Igen, a cateringesek! Ők mindig nagyon jól viselik a gondunkat, nagyon jó emberek! Meg amikor játszottunk a másik helyen, valami Trackben. (közben benézett a turnémenedzser, hogy lassan letelik az idő, Steve elhajtotta -szerk.) A híd mellett. Ott van a felhajtó, a híd körülöleli a helyet. Na, ott voltunk a Death DTA-vel és ugyanazok az emberek voltak, ugyanaz a gárda.

Ez ennek a helynek a nyári helyszíne.
Steve: Áááh, akkor azért! Király!

Akkor még egy kérdés. Van egy egyedi Ibanez gitárod. Fogod használni ma este? Milyen érzés játszani rajta?
Steve: Igen, hihetetlen! Furcsa számomra, hogy évekig játszottam basszuson, mindig szem előtt voltam, de hogy az emberek mindig másféle márkán játszottak, azt nem értettem. Nem vagyok ez ellen, egyszerűen csak nem értek hozzá. Aztán amikor az Obscura nevű zenekarral turnéztunk Németországban, láttam, hogy Linus Ibanezen játszik. Vicces érzés volt hallani a tónusát, nagyon ismerős volt a fiatal énemnek. Nem akarom elvenni a tisztjét, de valamire nagyon emlékeztetett. Egyszerűen csodáltam annak a basszusnak a hangzását. Aztán volt egy kellemetlen helyzet, amikor Oroszországba mentünk néhány koncert erejéig, hogy befejezzük a turnét, de a cuccunk nem ért oda. Linus mondta, hogy akkor használd az én basszusomat ma este. És ahogy elkezdtem játszani rajta, mindenki nézett rám, hogy sokkal jobban érezni téged. Úgy éreztem, hogy nem kellett megbarátkoznom azzal a basszussal, nagyon ismerős érzés lett úrrá rajtam. Nem kellett ránéznem, szoknom, nagyon természetesen jött, úgy voltam vele, hogy tudod, felhívom a céget, megnézzük, mit tudunk csinálni. Jók voltak velem, mert adtak defreted, fretless, bundozott gitárokat, prémium listára kerültem, a hangzás remek és az is remek érzés, hogy támogat engem egy ilyen cég, melynek vannak irodái az USA-ban, Japánban, Németországban, mindenhol a világon. Ami azért jó, mert egy olyan zenekarban vagyok, amelyik nagyon sokat turnézik egy évben. Maga az utazás nem viseli meg a hangszereket, de amikor játszok rajtuk, akkor szétmennek. Rájuk megy az izzadtság, a sör, leesnek, bármi megeshet. Jó, hogy van egy ilyen támogató cég, akik megjavítják, meg ehhez hasonlók, nagyon sokat segítenek nekem, mint zenésznek. Nagyon remek együttműködni velük, örülök neki, hogy így támogatják az előadót, ennyire mögéjük állnak. Úgy értem, mint hangszereseket. Nem érdekli őket hogy mennyi tetkód van, hogy hogyan nézel ki, ők a tekerős zenét támogatják. Nézd csak meg az istállójukat! Ha megfigyeled, nagyon sok nyolchúros gitáron játszó zenész van, instrumentális zenekarok, nagyon odafigyelnek a zenészekre, ez pedig egy olyan hely, ami pontosan nekem való, mint játékosnak. Egy trendi metalos srácnak. (nevet) Majd látni is fogod, hogy a custom Ibanezen, ami nekem van, azon játszom a legtöbb dalunkat. Van egy mélyebbre hangolt , bundozott basszusgitárom is, a bulit pedig olyan basszuson fejezem be, amiről ki lettek szedve a bundok. Ott vannak a vonalak, de ennyi. Mindegyiken más érzés játszani, a fretless basszus a legnehezebb, érted. Kicsit olyan, mint a régebbi húros hangszerek, a cselló, hegedű meg ilyesmik, amik már több száz éve itt vannak velünk. Ilyen szempontból végül is nem olyan furcsa dolog. Szóval látni fogok őket az este minden percében, nagyon jó vétel lesz!

Van esetleg bármi tanácsod kezdő basszusgitárosok számára?
Steve: Igen... Amit mindig is hallasz, amit minden öreg és jó zenész is mond. Unalmasnak hangozhat, de rohadtul igaz: gyakorolnod kell!  Jónak kell lenned abban, amit csinálsz! Nem kell a legjobbnak, vagy valakinél jobbnak lenned. Csak legyél a legjobb abban, ahogy játszani szeretnél. Kialakult egy új standard a basszusgitárosok számára valamikor a '90-es évek elején. Nem tudom mikor pontosan, de elkezdték a basszust a háttérbe szorítani. Nem úgy, mint azokban a zenékben, amiken én nőttem fel a '60-as, '70-es években, vagy nagyobb mennyiségben a '80-as években. Amikor az elektronikus zene is bejött a képbe,akkor is még nagy szükség volt a basszusra.  Mert kellett oda a telítettség miatt. Kellett a mély hang, hogy tudod... érezd a zenét. Most, hogy már minden high-tech, minden csinálhat basszust. A gitárok is ki tudják tölteni a frekvenciát a saját basszushangjukkal, emiatt elkezdték a háttérbe szorítani a basszusgitárt. Az én tanácsom a basszusgitárosoknak, hogy hacsak nem élvezed, hogy a háttérben, az árnyékban kell lenned, amit kétlek, legyél jó abban, amit csinálsz! Van okod arra, hogy kiállj magadért, amid van. Van okod, hogy harcolj a decibeljeidért! Ha úgy mész a stúdióba, hogy a részed rendesen ki van alakítva, tiszta és pontos, akkor ha felhangosítanak, máris van értelme, hogy ott legyél, ott van neked is a helyed. De ha úgy mész oda, hogy nem gyakoroltál, rosszul játszol, az egész szar, össze fognak nyomni. Ezért mondom mindig a basszusgitáros-közösségnek: fejezzétek be a balfaszkodást! (nevet) (Az eredeti kifejezés is megérdemli, hogy itt legyen: Stop sucking! - szerk.) Ne elégedjetek meg azzal, hogy ti vagytok a legrosszabbak a zenekarban, ez nem fogja segíteni az egységet, a barátságot. Gyakorolj a hangszereden, legyél jó abban, amit csinálsz és ahogy mondtam is: nem kell a legjobbnak lenned, csak legyél jó, legyél masszív és nagyon-nagyon magabiztos a dolgodban. Ha így teszed, van ok rá, hogy halljanak, van bizonyíték arra, hogy a hangzást érdekessé tudod tenni. Tudod, rengeteg mód van arra, hogy hozzájárulj a dalhoz, hogy érdekesebbé tedd azt, hogy változatos legyen egy Billy Sheehan-szintű shreddelés nélkül is. Nagyon sok mód van rá. Nem vagyok profi ebben a dologban, nem tudok példákat mondani, csak annyit tudok mondani: kérlek, legyél jó abban, amit csinálsz. (nevet)

És ne balfaszkodj!
Steve: És ne balfaszkodj! (nevet) Legyen egy basszusgitárod és ne balfaszkodj! Ne hagyd, hogy hátratoljanak, legyél ott, ahol ott kell lenned! Hiszen ez az a zene, ami miatt feltalálták a basszusgitárt, hogy el lehessen vinni turnézni. A basszusgitár, az elektromos basszusgitár az egyik legfiatalabb hangszer. Az '50-es években találták fel. Elég fiatal a körülöttünk lévő gitárokhoz, vagy épp a dobokhoz, vagy a zongorából kialakított szintetizátorokhoz képest. A basszusgitár akár ugyanolyan gyorsan meg is halhat, amilyen gyorsan érkezett.

Fotók: Réti Zsolt
Testament Hivatalos / Testament Facebook