Ektomorf - Fury (AFM, 2018)

Düh, bazmeg, düh!

2018. február 19. - theshattered

fury.jpgA múlt héten megjelent az Ektomorf legújabb nagylemeze, a Fury. Az, hogy lecserélődött Zotya körül a banda, nem fogom többet megemlíteni ebben az írásban, mivel a korongra ez nem volt hatással, a régi felállás keze nyomát viseli még minden egyes itt hallható hang. Nem tudom, mi volt a zenekarban, vagy nyilván Zotyában, mint főnökben a dalírási fázis alatt, de hogy ez a relatív nagy szünet után megjelent album úgy odab*sz, ahogy kell, az biztos!

Persze, ahogy egy ilyen zenekar minden friss termésével kapcsolatban mindenkinél elvárás lehet, hogy csapjon oda a korong, úgy bennem is megvolt, hiszen az Ektomorf sosem az andalító melódiákról volt híres (persze arra is volt már példa). Az Aggressor sem volt gyenge eresztés, igaz, nekem személy szerint nem maradt meg sokáig a lejátszóban,de az elődjeinél is azt éreztem, hogy kicsit átváltottak sorozatgyártásra az Ektonál. Jól is jött ez a pihi, hiszen a Fury egy kimondottan erős, dühös, gyors album lett. Már az elején megkockáztatok egy ilyen felemás hasonlatot: sodrás és kegyetlenség szempontjából ez lett az Ektomorf Reign In Bloodja (de hogy mit fogok én ezért kapni...).

Viszont hogy ne csak a levegőbe beszéljek: a CD tele van gyors dalokkal, elég csak az előzetesben is kiadott, egyébként az albumot nyitó Prophet Of Doomra gondolni. Lehet, hogy a későbbiekben valamennyit csökken a tempó (nem sokat!), de továbbra is azt érzi a hallgató, mintha Zotya egy masszív tankot a csövénél fogva lengetne és azzal csapkodná az arcunkat. Mert tényleg, még az Ektomorf zenéjéhez mérve is váratlan mennyiségű zenei agresszió van most a Furyban.


Persze lehetne hiányolni például a cigány zenei részeket a lemezről, de az Ektomorfnak az a korszaka már régen lement, sőt, most az elmúlt albumokon fel-felbukkanó, számomra egyébként hasonlóan üdítő színfoltnak ható tiszta ének sem került most elő. De igazából a Furyra ez nem is kell. Ahogy írtam is, az egész album egy masszív, agresszív dühbomba, így kell szeretni és elfogadni (nekem mind a kettő ment). Akinek meg eddig sem volt a kedvence a zenekar, amúgy is mellőzni fogja. Viszont aki szereti, szerette az Ektomorfot, most szerény meglátásom szerint ismét csillogó szemekkel fogja kagylózni ezt az alig több, mint harminc percbe sűrített tíz dalt.

Könnyen meglehet, hogy a sok riff kicsit töménynek hathat és nem fog mindenkinek elsőre átjönni a Fury ereje. Kicsit emészteni kell, de le merem írni, hosszú idők óta ezt érzem a csapat / Zotya legenergikusabb, legfrissebb, legegységesebb dalcsokrának, ami könnyen lehet, hogy egy új korszak kezdete is lesz az Ektomorf életében. Egy kísérletezésektől mentes, zsigeri, agresszív korszakénak, amely abszolút szétszedi majd az Ektomorf rajongók arcát és amelyben ha nem is úgy, mint a Destroy - Instinct - Outcast korszakban, de azért valamennyire feljebb lendíti a csapat szekerét. Csak hasonlóan lassítani kell majd az ütemen.

ektomorf_2018.jpg

A Furyn egyébként az elődökhöz hasonlítva is érezni, hogy most más a tészta: a megszokott düh van a középpontban, de most olyan szinten a csúcsra járatva, hogy az első könnyebb, dallamosabb pillanatokat a hetedik (!) dal, a Tears Of Christ hozza el, ami mondjuk pont jókor van belőve, lévén, hogy ennyi súlyt, ami addig felhalmozódik, szinte kötelező jelleggel fel kell oldani egy kis dallammal. Ezután már tényleg erős lenne. Viszont a könnyítésre még rásegít a Blood For Blood ugrálásra ütemezése, hogy aztán megint a padlógázra taposva nyomja ki belőlünk a szuszt a maradék két dal, hogy aztán csak pislogjunk, hogy mi a franc is történt velünk.

Hogy őszinte legyek, nekem bejön a Fury. Persze ezzel lehet ellenkezni, ahogy lehet egyet is érteni, de ez a felcsavart tempóval zakatoló energiabomba szerény meglátásom szerint az Ektomorf jobb albumai közé tartozik, még ha nem is hagyományos jellegű lemezről van szó. Mintha egy új korszak kezdődött volna a zenekarnál. Egy gyors, még agresszívebb harmadik korszak (az első, zsigeri az Outcastig, a második, kísérletezős mondjuk az Aggressorig tartó időszak), melyben Zotyáék az eddigieknél is jobban le fogják csavarni az emberek fejét. Én várom, hogy koncerten hogy muzsikálnak majd ezek a dalok, lemezen teljesen lekenyereztek.

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4213679866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NZperX 2018.02.20. 08:07:14

Jó a lemez. És tuti, hogy Zotya sok Slayert hallgatott mostanában :-)

Tamás Pántya 2018.03.22. 20:40:05

Ennél az albumnál ,szintet lépett a Farkas Művek.Nem voltam oda soha az Ektomorfért,de példamutató, amit ez a srác csinál.Szerintem,ez nem Slayer,inkább a régi Sepu.De jófajta!
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum