The Atlas Moth – Coma Noir (2018, Prosthetic Records)

Az evolúció rögös útján

2018. március 12. - RaczUr

the_atlas_moth_coma_noir.jpgElöljáróban: a The Atlas Mothról én, mint lusta internet felhasználó is csupán annyi információt szedtem össze, amit az információs sztráda szentkeresztje (wiki,fb,yt) tud nyújtani. Előtte semmit nem tudtam róluk, és ebből adódóan nem is hallottam róluk semmit. Arra viszont tökéletes táptalajt biztosított a chicago-i alakulat lemeze, hogy kicsit elmerüljek a filozofálgatásban. Ennek a zanzásítása pedig így hangzik:

A könnyűzene fejlődését leírhatjuk x-y tengelyen. Vertikális fejlődésnek betudhatjuk a régebbi stílusok felturbósított verzióit (lásd: ős doomból stoner rock, hard rockból glam rock, ős punkból hard core). Ez a fejlődés pedig elérte a maga határait. Nem lehet gyorsabb, agresszívebb, lassabb, vagy elszállósabb zenét csinálni, ami megkerülné a valamihez viszonyítást. Az újkori könnyűzenei innováció pedig inkább mutat a horizontális fejlődés irányába, ahol már nem az a cél, hogy egy-egy műfajt tökéletesítsenek az előadók, sokkal inkább, hogy minél több stílust vegyítsenek a zenéjükben. A főbb műfajokban már mindent elmondtak/elzenéltek amit lehetett, így nem maradt más iránya a zenei evolúciónak, mint egyszerre hozni –lehetőleg minél távolabb álló- zsánereket a nagy összképbe.

E változás pedig jól kihallatszódik a The Atlas Moth Coma Noir című lemezén. A zenekar egyébként nem ma kezdte: 11 éves fennállás, 4. nagylemez, 13 ezres rajongó tábor a virtuális személyijükön. Ha valaki beleásná magát a fejlődéstörténetükbe, akkor hajrá, én most megmaradok ennél a korongnál, mert van erről is mit beszélni.

Maga az iránya a Coma Noirnak, ami elindított a két bekezdéssel ezelőtti eszmefuttatáshoz. A stílus keveredés a Coma Noirban pedig eléggé széles skálán mozog. Ha nagyon leegyszerűsítenénk a behatárolást mondhatnánk, hogy post-metallal van dolgunk. Nem a morózusan építkező, lomha őrületes fajtából. Sőt! Kifejezetten gyors zenével van dolgunk, ami inkább kileng a metalcore, vagy csak simán a nagybetűs metál irányába. Néhol beugrik akár a Deftones is (The Streets of Bombay), de az alaphangulatot inkább egy Code Orange-ot idéz.

the_atlas_moth_2018.jpeg

A Coma Noir végighallgatása nem egy könnyed folyamat. Post-metalnak ugye túl vehemens, metalcorenak túlzottan középtempós, és a samplerrel megtámogatott zenei alapok mellé furának hathat a már-már heavy metalt idéző ikergitáros részek. Viszont pont ez teszi izgalmassá is a The Atlas Moth zenéjét. Igaz, nekem inkább csak rövidtávon.

The Atlas Moth lemeze semmiképpen sem unalmas, rossz, vagy hallgathatatlan. Viszont jó párszor át kell rágni rajta magad, hogy értékelni tudjad. Néha eléggé sok kitartást igényel, máskor meg baromi könnyen magába szív az atmoszférája. Ezért is elég nehéz megítélni nekem a Coma Noirt. Talán ha néhol visszább vennének a klasszikus metálból, és kicsit kidomborítanák a kísérletező képességeiket (amit párszor meg is tesznek), akkor még nagyobb riszpekt járna ki nekik.

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6013728354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum