Én már magamban egyszer eltemettem a Al Jourgensent és úgy általában a Mininstry-t. Fiatalkorom egyik kedvenc iparimetal bandája - ami nagyjából a Psalms 69 (úristen mekkora!) lemeze óta az -  a 2013-as förtelmes-szar-húgy-hígfos From Beer To Eternity lemezzel olyan mélyre ásta magát, hogy nem voltam hajlandó a beszámoló megírása óta a Ministry felé nézni. Akkor anno úgy nézett ki, hogy az lesz az utolsó Ministry album, nem kis részben azért is, mert szegény Mike Scaccia halála miatti űr pótolhatatlannak tűnt.

Aztán persze az élet újraírja a döntéseket és az kőbe vésett elhatározásokat. Ugyanis ha úgy is tűnt, hogy Al Jourgensen kifogyott a mondanivalókból, Mr. President (nem, nem a Coco Jumbo-s) Trump elég okot szolgáltatott arra, hogy minden, az alkotásra egy kicsit is fogékonyabb ember a maga módján meg tudja fogalmazni a véleményét az Egyesült Államok leghülyébb 45. elnökéről.

Így tett hát a Ministry főnök is és laza háromnegyed órás verbális gyomrozás-könyökölés-pofozás csomaggal lepte meg a jó Donaldot. A borító csodás, tényleg, de ami a legfontosabb: a nyers és zsigeri utálatból sarjadó dalok többsége is elképesztően húsba vágó.

Van némi átvezető sampleres zizegés, de nem sok, elmegy. Erős dalokból viszont van sok. Talán negatívumként fel lehetne hozni, hogy néhány dal esetében a 6-8 perces játékidőből lehetne faragni, de vészesen nem őrli az idegeket (mint az előző lemez esetében), mert halad előre a dal szépen, újabb és újabb panelek kerülnek bele és így élvezhető a Twilight Zone és a  Victim Of a Clown is.

A 4 Chan átvezető után a thrash-punkos We’re Tired Of It olyan tempót és dühöt zúdít a hallgatóra alig három percben, hogy az a már tényleg a legszebb időket idézi. Amúgy az egész albumra a kissé málházósabb és sulykolóbb tételek, így ez egy valóban feldobja a lemez ívét.

Folyamatosan visszatérő elem, hogy Trump nyilatkozatainak, beszédeinek egy-egy darabkáját, “kultikussá váló” (fél)mondatait becsempészik a dalokba, itt-ott persze teljesen kiforgatva, így állítva be totál idiótának országuk első emberét.  

A Wargasm és az Antifa nagyjából a lemez csúcspontja. Kellően nyomasztó, ízig-vérig indusztrial metal ópuszok ezek megfelelően koszos sounddal, ahogy azt mi szeretjük. Főleg az Antifa sikerült nagyon jóra. Na, jó talán egy kicsit leporoltak pár régebbi témát a recycling jegyében, de annyi baj legyen. Olyan vészesen nem lóg ki a lóláb, láttunk ennél már nagyobb önlenyúlást is. A lényeg, hogy ezek a dalok bőven hozzák az elvárható Ministry szintet és tényleg hajlandó voltam és vagyok újra és újra elővenni a lemezt és nem “csak” a kritika miatt.

A Minitry számára éppen kapóra jött, hogy lett mondanivaló (a világnak szerintem kevésbé, de ez már a Rockstation komfortzónáján kívül esik…) egy ilyen megosztó elnök miatt és ezt a mondanivalót sikerült végre ízlésesen tálalni. Kevés üresjárat, jól megszerkesztett dalok és élvezetes témák minden dalban. Úgy cseng le az AmeriKKKant lemez, hogy egy cseppnyi rossz érzés nincs benned.

Nem, tényleg nem hittem el, hogy fogok még ilyet mondani, de ez egy igen is jó Ministry lemez. Pedig nem kevés előítélet volt bennem az előző album miatt. Sőt! Az új lemez promó időszakát sikerült olyan szinten skippelni, hogy egyetlen hangot sem hallottam belőle, míg az egész lemezt el nem kezdtem hallgatni. E kritika megírása nélkül valószínűleg ki is hagytam volna az AmeriKKKant albumot. Hiba lett volna.