The Dead Daisies - Burn It Down (Spitfire Music, 2018)

Szakszerű biztonsági játszma

2018. április 29. - ronnietoad

tdd_bid.jpg

David Lowy, Marco Mendoza, John Corabi, Doug Aldrich, Deen Castronovo. Kell ennél többet mondani? Meglehet ennyi is elegendő lenne, hiszen a The Dead Daisies vérbeli supergroup, mégis cincáljuk szét a Burn it Down korongot.

Az ausztrál-amerikai hard rock formáció 2013-ban alakult, amikor David Edwards, az INXS ex-menedzsere összehozta David Lowy-t és Jon Stevens-t. Még abban az évben studió album született a találkozásból. Azóta rekord mennyiségű tagcsere esett meg a zenekarban, 5 év alatt összesen 16 ember vett részt a projektben eddig - mind csupa nagyágyú. Hogy csak néhányat említsünk: Frank Ferrer, Dizzy Ree, vagy a Whitesnake háromötöde.

the_dead_daisies_2017.jpeg

A borítót meglátván nincs szükség éles elméjű analizálásra ahhoz, hogy megállapítsuk, maradtak a jólbevált klasszikus rock zónájában. Koponya, virágok, lángok. Ennél egyértelműbb aligha lehetne, hogy mire számítsunk. A nyitó Resurrected valagbarúgás-szerűen igazol minket, igazi dögös, vérbő vagánykodás. Szabályosan elkap az energiája, egy Pontiac Firebird -del akarok száguldva porcsíkot húzni a nevadai sivatagos úton. Ideális odavágni vele egy koncert kezdését. A Rise Up sláger volt az egyik beharangozója az új anyagnak, Aldrich  mesterien csavaros gitárjátéka teszi élvezetessé a sablonosságba fulladt ének vonalát. Corabi úgy írta le “Perzselő old school Sabbath riff, indulatos szöveggel a világ állásáról. Hatalommal bíró emberekről szól, akik azt mondják szívből jót akarnak nekünk, holott nem. Fel kell kelnünk, hallatni a hangunkat, elmondani, hogy változást akarunk és jobbat érdemlünk!”  A Burn it Down country-s nóta, dobogó basszus ütemmel. Ezen a ponton feleszmélek honnan ered ez a lecsupaszítottság érzet, ami környékez. Ritkák a háttérvokál sávok, ha pedig van, akkor véknya, ellenben a gitár sávokkal nem szarakodtak, dúskálhatunk benne. A produceri, valamint társszerzői munkát az a bizonyos Marti Frederiksen végezte, aki… Aztafasz! Tessék utánaolvasni, csak olyan címszavakat büfizek mint Aerosmith, Almost Famous, Mötley Crüe, Ozzy Osbourne.

Ügyesen vegyítették a régit az újjal, hangzásban mindenképp. Annak ellenére, hogy hagyományőrző heavy metal, mégsem poros, hanem modern hatása van. A Bitch ezen múltidézés keveréke a maival. Frankó feldolgozása, egyben frissítése a Rolling Stones számnak. A What Goes Around lüktetően szilaj blues alapú nóta. Corabi valami ördögien karcos hangot tol ki a végén, borzongató. Nálam ez a track nyerő. Nem úgy a Set Me Free, mely egy botrányosan unalmas banalitás. Nem szokásom zenékben a hasonlóságot keresni egyáltalán. Soha. De a Dead and Gone kapcsán annyira marhára AC/DC érzetem van, hogy amellett már egyszerűen nem lehet elmenni. Én kérek elnézést.

Hazánkban a Burn It Down a 24. helyre kúszott a MAHASZ listán, pár napja egy Facebook posztban mondott érte köszönetet a Dead Daisies. Külön szerkesztettek hozzá egy magyar zászlós képet. Doug Aldrich mondotta volt az albumról “Az új Daisies lemeztől le fog folyni az arcotok! Nyers, pofánvágós, egy merőben új hangzással! Tény mi tény, kifinomult szerzemény, viszont baromira kimért. Valahogy túlontúl vegytiszta, mesterkélt szakértelem könyöklik ki belőle. Semmi bevállalás nincs benne, nem kockáztattak. 40 éve bevált klisékkel dolgoztak. Érzem, valahol egyfajta főhajtás, egyben visszatekintés ez a régi nagyokra. Ezt támasztja alá az is, a digipak verzión megtalálható bónusznak a Beatles Revolution átirat. 

35kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3413873032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum