Thy Catafalque - Geometria (Season Of Mist, 2018)

Más titokzatok

2018. május 04. - theshattered

geometria_1.jpgAz a baj, hogy hiába van már elcsépelve, a Thy Catafalque albumairól nehéz rosszat mondani. Maga a zene különlegessége, az az egyedi hangulat, ami körüllengi, a stílusok kavalkádja mindig a mezőny fölé emeli egy kicsit Kátai Tamás éppen aktuális keze munkáját. Aki azt hiszi, hogy a Geometriával sikerült végre mellélőnie Kátai Úrnak (és persze az őt segítő zenészeknek, énekeseknek), az tévedett, így csak az olvassa tovább, aki nem sajnálja az időt egy újabb kalapemelésre.

Nem mintha kétségem lett volna az eredmény minőségét illetően, de Szamojéd Freskó, Sárember, Töltés előzetes-trió abszolút meggyőzött arról, hogy egyrészt megint egy igencsak kerekre sikerült albummal lesz dolga a hallójárataimnak, továbbá, hogy bizony rögtön meg kell venni a Geometriát. Azt meg, hogy a lemez már a hivatalos megjelenés előtt egy héttel megérkezett, jó értelemben nem tudtam hová tenni. Természetesen majd' kiugrottam a bőrömből, csak nem értettem, ha május 4, akkor mit keres ez nálam már előző pénteken? Üsse kavics! Annál nagyobb volt az öröm! Főleg, miután meghallgattam a lemezt. Aztán újra. Meg mégegyszer.

Én egyébként a vinyl helyett a CD-t preferáltam a virtuális kosárba dobáskor (most gondolom sokan a homlokukra is csaptak, de ha egyszer nincs bakelit lejátszóm...), melyhez egy gyönyörű, vaskos booklet társult. A kialakítás, a furcsa, de szép frontkép mögé bújtatott, annak a vonalát továbbvivő, de más, gyönyörű képeket is magába foglaló könyvecske is külön megérne egy misét, hiszen a Sgúrrhoz hasonlóan itt is tökéletes párost alkot a külcsín és a belbecs - utóbbi alatt most a zenét kéretik érteni. A többi album dizánjna is tetszik egyébként, de ez a két korong lett igazán megszórva egyéb képi elemekkel, na. Értse mindenki jól.

Tamás ígérete szerint a Geometria egy könnyedebb dalcsokornak készült, több elektronikával és egyéb hangszerekkel. Hát, nem tudom, amennyire "lágynak" lett beharangozva, én azért eggyel könnyedebb lemezre számítottam volna, de hé! Ez nem jelent semmit, sőt, örvendetes, hogy azért ahol kell, ott megdörrennek a gitárok, ahol meg nem, a többi hangszer teremt olyan atmoszférát, amiről kilométerekről meg lehet mondani, hogy egy Thy Catafalque, mégis persze kicsit más, mint az eddigiek.

Már a jazzesen kezdődő Hajnali Csillagnál meg lettem véve és ez tartott egészen a lemez végéig. Ahogy meg lehetett már szokni, minden dal tartalmaz valami meglepetést, valami olyan megfoghatatlan Kátais-magyaros, súlyos, de légies, archaikus, de modern ízt, ami miatt nem lehet nem szeretni. Az egész lemez egy utazás, egy film, amit át kell élni, meg kell hallgatni és meg kell érteni. Mert könnyen meglehet, hogy nem fogja elsőre beadni a derekát minden egyes szelete. Persze, aki rendszeresen hallgatja a Thy Catafalque albumokat, az úgyis tudja, hogy úgy lehet a legjobban felkészülni arra, ami jönni fog, hogy nem készülsz fel. Úgysem fogod tudni, mi fog rád várni a következő dalban, dalrészletben. Itt nem kell csodálkozni, ha egy vad, durva reszelés után (Szamojéd Freskó) egy lágy, elektro dal (Töltés) jön, mert annak ott van a helye!

Vagy épp ott a Gőte játékossága. Ha csak az alaptémát és a dal címében lévő állatot összerakod a képzeletedben, egyben van a dolog, hát kérem, mi ez, ha nem művészet? Ami talán elsőre feltűnő lehet, hogy ezúttal nincs tizenakárhány perces eposz. Szükség nem is volt rá, ha meg nem jön, nem szabad erőltetni, van legalább hely más kincseknek.  Legyen az a kincs zenei, vagy szövegi elem, mindegy is, mindkettő akad gazdagon!

thy_catafalque_2018_1_by_aurelija_karaliunaite.jpg

Ahogy haladunk tovább a lemezen, a Sárember szinte félelmetes, síró hegedűvel ellátott döngölését és a Lágyrész black metalos súlyát a Hajó könnyed, szavalós lebegése köti össze, tényleg olyan, mintha minden egyes dal egy külön mozgóképet festene meg, szinte el tudom képzelni mindegyiket egy-egy filmmel megtámogatva - bárcsak lenne rá lehetőség, egy mecénás, aki belefektetne a dologba. Megfogadtam már korábban, hogy nem fogok dalonkénti elemzésbe belemenni, de ha már láthatóan a lemez felét valamilyen szinten megemlítettem, illik a többiről is egy pár szót ejteni: a Sík komorsága után a Balra A Nap és a Tenger, Tenger gyönyörű lebegése kéz a kézben visz el az Ének A Búzamezőkről zárásáig,  amely a címével ellentétben nem egy könnyű darab, még ha a végén mi magunk is együtt andalgunk majd a ritmusával, ahogy a búza... Aztán elcsendesül az egész... És várunk a folytatásra... Hogyan tovább, ha már ilyen hirtelen vége szakadt? Menjen elölről a Geometria? Jöjjön egy másik Thy Catafalque album? Ezt mindenki maga döntse el.

Viszont kétségtelen, hogy a Geometria képében egy újabb gyönyörű, a maga nemében tökéletes mű született a Thy Catafalque-tól. Egy olyan zenei entitás, amely a régi rajongókat ugyanúgy ki fogja elégíteni, mint az éppen csak az egyszemélyes zenekar világát most felfedező kíváncsi, igényes zenére nyitott kalandorét. Ahogy az A Perfect Circle lemezét is, ezt is merem ajánlani minden igényes zenére nyitott embernek, persze azért nem árt, ha nem ijed meg attól, ha éppen megdörrennek a gitárok. Viszont aki tényleg, valóban nyitott, egy igazi muzikális kinccsel gazdagodhat, ha meghallgatja ezt az albumot. Köszönjük!

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2813888244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum