Visszatérés a Roadburn bolygóról, második rész

Roadburn fesztivál, Tilburg, Hollandia, 2018. 04.19-22.

2018. május 06. - p.man

roadburn_2018_1.jpgAz első két nap krónikájának végén kínai black metalt és poszt rock világelitet ígértem az olvasónak, de a fesztivál utolsó két napja ennél sokkal többet ígért. Teljes albumokat végigjátszó szettek és alkalmi kollaborációk csúcsra járatva, az európai kontinensen először fellépő zenekarok pedig csak hab a tortán. Alább a Roadburn harmadik és negyedik napjának beszámolója.

A nap időrendben első fellépője a pár nappal korábban az A38-at is megdübörögtető Bell Witch volt, akik kétszer is színpadra álltak a hétvégén. Először az új album, a Mirror Reaper került sorra, teljes egészében. Zenésznek, közönségnek egyaránt komoly munka ez, mert ugye egyetlen 83 perces tételről beszélünk, a drone és a funeral doom mezsgyéjéről. A korai időpont ellenére szinte teltház várta a seattlei duót, és nagy gratuláció a közönségnek, akik teljes csendben, már-már vallásos áhitattal élték át a produkciót. Abban nem vagyok biztos, hogy egy ilyen típusú műsornak egy ekkora színpad áll a legjobban, de abban igen, hogy ekkora érdeklődést másmilyen közegben nem lehet kielégíteni. Arról, hogy ezt a nagy felhajtást hogyan élik meg a Bell Witch tagjai, reményeink szerint hamarosan egy interjú során tudunk meg többet.

Ivar Björnson és Einar Selvik Hugsjá workshopja az előző napon nagyon ígéretesnek tűnt, ezért igyekeztünk nem lemaradni a „rendes” lemezbemutatóról sem. Nos, a zenészek talán az egész hétvége egyik legkülönlegesebb hangulata műsorával szórakoztatták a nagyérdeműt. Akinek esetleg nem lenne meg, akkor az Enslaved-főnök és a Wardruna énekesének kollaborációjáról van szó, akik a norvég (h)őstörténetet dolgozzák fel művészi módon, és ez most itt egyáltalán nem túlzás. Ha történelemtanár lennék, ezt hallgattatnám a diákokkal magolás helyett, mert ebben a formában a történelem nem csak kesergés a múlton, hanem valami aktuális, élő, és nem utolsósorban cool dolog, amit érdemes át- és megélni. Nyilván nem folytatható ez a típusú együttműködés a végtelenségig, de jó tudni, hogy van.

A nordikus hagyománytól kellően átszellemülve néztünk bele a Petyr heavy psych / stoner jammelésébe, ami nem volt rossz, de ezen a hétvégén a hasonló dolgok nem találtak meg. Inkább a nagyszínpadon lassan kezdő Panopticon mellett döntöttünk, akik ezúttal nem csak az új albumra, hanem a teljes életműre fókuszáltak. A név lényegében Austin Lunnt takarja, aki Quorthon / Varg Vikernes módon egyedül készít albumokat, de mostanában elérkezettnek látta az időt, hogy színpadra is vigye az addig inkább stúdió-projektnek tekinthető Panopticont. Nos, a látottak alapján ez teljesen jó döntés, a turnéfelállás tökéletesen működőképes, a dalok megszólaltak, annak ellenére, hogy néhányan a hangosítást számon kérték a koncert után. Valóban lehetett a hétvégén szebben szóló zenekart is hallani, de azért bőven azon mérce felett volt, aminek az origója talán a De Mysteriis… Düreres bemutatója lehet.

A kora este, de akár a hétvége egyik – számunkra – leginkább várt fellépése a salemi Mizmor európai debütálása volt. A Mizmor ismét egy stúdióprojekt, mely hangulatában leginkább az Aske-körüli Burzum anyagokkal rokonítható. A Roadburnös fellépés a „zenekar” történetében mindössze a harmadik volt, és mivel ezen kívül három amerikai fesztivál van tervben, így aki akarta, csak itt és ekkor tudta elkapni őket a kontinensen. A koncert apropója ezen túl a (számos ep és split mellett) egyetlen teljes értékű anyag, a Yodh végigjátszása volt. Nos, nem véletlen, hogy az underground sajtó agyonajnározta ezt a durván 50 perces albumot, ami egyszerre tradícionális és friss, súlyosan neurotikus dalainak ott a helye az amerikai black metal jelenleg is íródó történetének lapjain. Nem mellesleg az A.L.N. néven alkotó zenész színpadon kívül is remek figura, melyről hamarosan bárki meggyőződhet itt, a Rockstationön.

A hétvége izlandi fellépőinek sorát a leírhatatlan nevű NÞip és a Wormlust Hieros Gamos című performance-ja nyitotta. Nos, belenéztünk, valamiféle rituális színházi dolgot láttunk, ami minden különlegessége ellenére nem ütött akkorát, hogy a Mizmor után tartósan lekössön bennünket. E helyett a Stephen O’ Malleyval (Sunn O))) kiegészült Boris Absolutego bulija mellett döntöttünk, ami irgalmatlan hangerővel dübürgött a nagyszínpadon. Képzeljük el: a három gitárt összesen 18 láda szolgálta ki, de hát ez illik ehhez a drone klasszikushoz. Nem csoda, hogy az egyik kisteremben ezután a The Headset kb. negyed óra után feladtuk, hiába tűnt jónak a jammelés, az agyunk inkább regenerálódni kívánt…
…amit meg is tettünk a Godspeed You! Black Emperor (GY!BE) első szettje alatt. Ez alkalommal a kanadai posztrock félistenek többé-kevésbé akusztikus műsorral által elő, amit a nagyérdemű kellő átszellemüléssel fogadott. Egy ideig nálunk is működött ez az artisztikus megközelítés, de hamarosan elkezdett hiányozni az energia, mely az emelkedett hangulat mellett nem nagyon jött át. Így történt, hogy a GY!BE helyett egy idő után a máshol éppen kezdő Thou & The Body mellett döntöttünk. Ez ugye két zenekar alkalmi kollaborációja, ennek megfelelően két dobossal, három gitárral egészen embertelen hangzást sikerült produkálni. Itt aztán megkaptuk a kívánt energiát, még ha nem is feltétlenül pozitív értelemben, de hát mit vártunk, amikor a vetítés egyetlen sor szövege úgy szólt, hogy „Every day, things are getting worse”? A mindössze 35 perces fellépés büntetett, és úgy éreztük, hogy fel van adva a lecke azoknak, akik überelni akarják a jenkiket.

A zárónapot ismét egy különleges produkció nyitotta. Az izlandi black metal elit (Wormlust, Misphirming, Svartidaui, Nadra) hét tagja írt erre az alkalomra egy koncepciózus anyagot Sól An Varma (kb. A Fény Nélküli Nap) címen. A zene nagyjából az ambient hangminták és a jellegzetesen izlandi, hideg feketeség mentén képzelhető el, ami a jelmezekkel, vetítéssel együtt meglehetősen ütős élményt adott. Ezt mélyítette tovább a június 02-án a Dürerben is megtekinthető Wiegedood kompromisszummentes zúzása, a belgák most sem hibáztak a frissen megjelent De Doden… trilógia záró részével.

A Watter fellépésébe való belekukkantást csak érdekességnek szántuk, a nap fő műsora számunkra a Hell új albumának bemutatója volt. Az amerikai sludge / black négyest nem érdemes összekeverni a hasonló nevű, de tökéletesen érdektelen angol csapattal. A durván egy órás műsor hozta az album minden tekintetben súlyos, depresszív hangulatát, aminek a helyszínül szolgáló néhai templom épülete különös csavart adott. Ez után már komolyan éreztük, hogy a nap további része számunkra csak levezetés lehet, mert nehezen képzeltük el, hogy másnap bárki alkalmas lenne érdemi munkavégzésre, vagy akár csak gondolkodásra.

Pedig még hátra volt a kanadai drone trió, a Big Brave fellépése, ahogy a keleti parti black metal underground Alda mellett sem mentünk el. Egyre nehezebb fejjel hallgattuk az égzengés-szerű hangokat, még akkor is, ha tudtuk, hogy nem nagyon lesz mostanában újabb alkalmunk erre. A GY!BE ezután következő második szettjét tulajdonképpen lelki rehabnak szántuk, és ebben a minőségben tökéletesen be is vált. A hétvége egyetlen tévedésének azt éreztük, hogy ezután belenéztünk a görög Hail Spirit Noir okkult szeánsznak szánt koncertjébe, mely az idei Roadburn általunk látott programjából bőven kilógott semmitmondó átlagosságával.
A nap és a fesztivál vége közeledtével már mindenki az utolsókat rúgta, amikor a kínai Zuriaake színpadra állt az egyik legkülönlegesebb produkcióval. Képzeljünk el jelmezeket egy, a középkorban játszódó kungfu filmből, az egészhez adjunk némi horrorfilmes körítést, és nem túl bonyolult, de annál fogósabb black metalt, és meg is érkeztünk a Zuriaakehoz. Nem ez volt a legjobb koncert a hétvégén, de egyediségben mindenképpen top 3-ban volt. És ha már a horrort emlegettük, akkor a fesztivált stílusosan a magát satanic slasherwavenek leíró GosT bulijával búcsúztattuk el, ami, minden félelmünk ellenére, tökéletesen illett a programba.

Hogyan lehet lezárni ezt a beszámolót? A Roadburn megmutatta, hogy azon kevés fesztiválok egyike, melyekre nyugodtan meg lehet venni a jegyet egyetlen fellépő ismerete nélkül. Egyszerre tradícionális és innovatív, ahol a súlyos zenék rajongói egyetlen percet sem fognak unatkozni. Ha a leírás illik rád, és megengedheted magadnak, akkor jövő áprilisban irány Tilburg!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1213891278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum